Zöldségesség

2014. augusztus 31. 18:53 - reklamfogo

zoldpart2.jpgPár hónappal ezelőtt már terítékre vettem a Zöld Párt egyik politikai töltetű hirdetését és megállapítottam róla, hogy sugárzóan ötletes. Most is ráakadtam egy gyöngyszemre a párttól, ez viszont inkább gázos.

A zöldanorákos alak több hirdetésen is szerepel, és gyanítom, csak egy felvétel készült róla, azóta azt photoshoppolják be minden hasonló dizájnba, akárcsak a kezében tartott tábla szövegét. Bal oldalt Putyin, jobbra Obama. A felirat a táblán: "Putyin nem Monica." Hogy kerül tehát a képre Obama?

Ha tovább is kitüntetjük figyelmünkkel a hirdetést, akkor rájöhetünk, hogy egy kicsit becsaptak, mivel nem a tábla szövege áll összhangban a képpel, hanem az alul futó szöveg: "Mert azt teszik a szomszédban az oroszok, amit Amerika a világban?". No, analizáljunk: "oroszok" kontra "Amerika" - miért nemzetnév az egyik és országnév a másik? Miért nem oroszok és amerikaiak? Túl hosszú? Aztán: miért van kérdőjel a végén? Nem tagadom, lehetséges ez az írásjel, de nem igazán indokolt, hiszen a mondat nem is kérdő jellegű.

Persze a Monica-elem továbbra is homályba vész. Akkor és ott ugye Monica volt (mondjuk úgy) az aktív résztvevő és Clinton a passzív. A hírekből megismert lengyel elszólás szerint a puytinos történetben az orosz elnök volt a passzív, vagyis Putyin tényleg nem Monica. De nyilván nem ez akart lenni az eszmei mondanivaló, csak az én IQ-m kevés a megfejtéshez.

És végül az 50 ezer forintos kérdés: mit üzen ez a plakát, mi is a Zöld Párt álláspontja? És mi is a téma?

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr226653067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

travis 2014.09.02. 19:06:30

Pedig a napnál világosabb. Ez egy oroszpárti program, vagyis Putyint nem lehet úgy megszopatni, mint Mónikát. Obama jelenléte valóban fals kicsit, de valószínűleg inkább az amerikai elnöki titulusnak szól, semmint a személynek. Nekem az a kérdésem inkább, hogy ha zöldek, akkor hogy-hogy orosz pártiak, lévén hogy atomerőmű?

hopptarisznyarák 2014.09.03. 11:56:14

@travis: régen volt egy zöld párt, ami inkább szélsőjobb volt. (vagy inkáb már náci) Ezek nem azok? Amúgy a "Putyin nem Monica" arra vonatkozik, hogy Putyint nem fogja megszopatni az amerikai elnök. Erre meg csak annyit: hogy dehogynem. Oroszország gazdasági szerepe lószar. A gázon kívül semmiben nem vennénk észre, ha megszűnne létezni. Bár az egyéb források a gázt is gyorsan tudnák pótolni. (Azerbajdzsán, Kazahsztán) Semmi egyebet nem veszünk tőlük, mivel semmihez nem értenek. Amit vettünk régen (Saravtov hűtő meg Zsiguli) azt is csak kényszerből. Mellesleg most ezért akar háborúzni, hogy az alárendelt országok vegyék a szarait. Azért ez vicces, annak fényében, hogy tegnapi hír, miszerint Putyin milliárdos haverja (a mail.ru és immár a vkontakt tulajdonosa) is amerikai Tesla autót vett. Meg az egész vkontakt is egy nagy facebook lenyúlás... amiek az eredeti orosz tulajdonosát elkergették. Szóval ez az oligarhás réteg nem fér a bőrébe, de most jól rá fognak cseszni. Az alkoholista orosz népnk talán lesz annyi esze, hogy Putyinkát visszaküldik a KGBés anyucikájába.

hopptarisznyarák 2014.09.03. 12:03:48

A 444.hu egyik kommentelője írta: "A plakát arról szól, hogy Putyin nem fogja sose leobamázni a Clintont."

:-)
süti beállítások módosítása