Parkőr

2016. június 02. 12:21 - reklamfogo

liget65.jpgTombol a Liget-háború, és én nem is kívánok állást foglalni, csak a plakátkampányt nézném meg egy poszt erejéig. Hetek óta utcán van ez a hirdetés, amely szép zöld és kellőképpen visszafogott, ugyanakkor magán viseli a hivatali okoskodás kézjegyét.

Egy 5%-os leértékelés annyira lényegtelen, hogy a legtöbb kereskedelmi cég nem is bajlódik ilyen mértékű kedvezmény reklámozásával. Nem így a hivatal, amely büszkén ráépít egy egész kampányt erre az értékre. Igazából azonban nem is ez a fő probléma, mert miért is ne lehetne az 5%-ot virítani, ha egyszer ennyi van? A gond az, hogy a kép köszönőviszonyban sincs ezzel a százalékkal. A 2016-os állapotban egyetlen növény sincs (ami nem igaz, hiszen most is vannak fák, ugye), míg a 2019-es állapotban majdnem erdő borít mindent. Ha a 2019-es képet nézem, és elhiszem, hogy az csak 5%-al haladja meg a jelenlegi helyzetet, akkor a 2016-os képen is kellene hogy legyen valamennyi fa. (Egész pontosan 15,25 darab, mert a 2019-es képen 16 darab van - bár a matek nem az erősségem.) Elismerem, hogy ez nem mutatna túl jól a plakáton, de akkor is ez lenne az igazság. 

Ráadásul a szöveg nem azt mondja, hogy 5%-al több lesz a zöld, hanem hogy 5%-as csökken a betonfelület. Azért ez nem ugyanaz, mert ugye attól még nem lesz több a fagyi, hogy kisebb tölcsérbe teszik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr168770272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása