Ez nincs eltolva

2016. november 21. 06:57 - reklamfogo

ikeatolo.jpgLehet, hogy az IKEA üzletei az őrületbe kergetnek bennünket, de azt el kell ismerni, hogy az utcareklámjaikban van kreatív töltet. Mint például ebben a most terítékre vett hirdetésükben, ahol pont az egyik gyakran emlegetett "hátrányukat" használják fel - ötletesen és kellő öniróniával. 

Az IKEA-t lehet szeretni és lehet utálni, az egyik markáns törésvonal gyakorta épp a lapraszereltség tekintetében van: ember legyen a talpán, aki a rajzok alapján, családi perpatvar nélkül, elsőre hibátlanul összeállítja a kétajtós szekrényt fiókkal vagy éppen az emeletes ágyat íróasztallal. De tudja ezt az IKEA is, ezért viccel ezzel - de egyben megoldást is kínál: "Our assembly service is happy to help." mondja az itt látható reklám, azaz "Az összeszerelő szolgáltatásunk készen áll, hogy segítsen neked.".

Ehhez az üzenethez tették oda okosan a tologatós puzzle játékokból ismerős vizuális dizájnt, amely bravúrosra sikerült. Persze nem én lennék, ha nem találnék benne csomót... ezt a kirakóst ugyanis az ilyen fejtörők szabályai szerint nem lehet megoldani, akárhogy is tologatjuk a kockákat. De ez semmit sem vesz le sem az ötletből, sem a kivitelezéséből. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr7211978170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása