Mi, ti, ők... és a Lajos

2017. április 20. 07:12 - reklamfogo

Nyilvánvalóan még élénken él bennünk a közelmúltban dúlt plakátkampány, ahol majdnem mindenki azon fanyalgott vagy élcelődött, hogy kékbe borult az ország. Nem sok idő telt el, ám egy újabb politikai szereplő, a Jobbik, érezte úgy, hogy átvéve a kormány harcmodorát, a minőség helyett a mennyiségre helyezi a hangsúlyt, és habár kisebb arányban, de teleplakátolta az országot. Úgy tűnik, a "túltolás" ragadós.

tiok1.jpg

Amikor először találkoztam velük, nem igazán éreztem úgy, hogy említenem kellene ezeket a plakátokat, pusztán az fogalmazódott meg bennem, hogy a szlogen ugyan kormánystílusban faék egyszerűségű és ütős, ugyanakkor hasonlóan ostobácska. "Ti dolgoztok." mondja az első mondat, ami így azt sugallja, hogy a plakát szerzői nem tartoznak bele ebbe a csoportba, értsd ők sem dolgoznak. "Ők lopnak." így a második mondat, amely szintén fura. Ha ez vélemény, akkor rendben van, ha viszont bizonyosság, akkor pedig már a bíróságon kellene toporogni a feljelentésekkel. Szerény véleményem szerint a "Mi dolgozunk, ők gazdagodnak" szlogen frappánsabb lett volna.

Pár napja azonban érdekes fordulat állt be, harcba szálltak a kormányoldal katonái is, és ügyes(nek szánt) kiegészítéssel látták el a plakátokat.

tiok2.jpg

Nos, mindenképpen emelem kalapom az intellektuális riposzt kapcsán, kár, hogy sokaknak nem mond semmit, mivel nem érdeklődnek annyira a közélet iránt, hogy értenék a célzást. Az elegancia azonban ezzel ki is merült, hiszen a stratégia már visszatér a megszokott kerékvágásba: nem az üzenetet cáfolom, hanem az üzenet kimondóját próbálom lejáratni. 

Ugyanakkor egy izgalmas időszak bontja szárnyát, várom a további utcai összecsapásokat... kizárólag plakátokon!

18 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr9112437481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

hatodikx 2017.04.20. 16:57:32

Én azt írnám, ha elérném, "Most már megint MI akarunk lopni"

ember100 2017.04.20. 17:35:49

Helló !

Azért érdekelne a dolog hogy ez most plakátrongálás vagy hekkelés ?
És hogy ha ugyanígy meghekkelik a ogv plakátjait akkor mi lesz a rögtönítélő szék ítélete .
Lásd festékkel dobálás.
Kicsit off De az egy 24 óra alatt kihirdetett ítélet az már üti a horti szálasi rákosi vonalat !

NBarbieReloaded 2017.04.20. 17:55:27

Nem picit szanalmas, mikor tolvajfideszek harcba kuldik a feketen fizetett, mar jol bejaratott plakatrongalo kommandot, de csak ezzel a kenyszeres Simicskazassal tudnak "visszavagni".

A szerzo logikaja meg kicsit butacska. Ti dolgoztok van a plakaton, igy a plakatok szerzoi, a Jobbik nem dolgozik. LOL

"Ha ez vélemény, akkor rendben van, ha viszont bizonyosság, akkor pedig már a bíróságon kellene toporogni a feljelentésekkel."
Megtettek mar szamtalanszor, el is hasalt mind a fideszes ugyeszsegen...

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.04.20. 19:24:28

Szerintem szellemes. Az elszánt fideszeseknek mindegy, a fidesz ellenesek számára viszont kontraproduktív.

sZulamith 2017.04.20. 19:34:28

Bizonyára van valaki, akinek módja van(volt) látni, és beszámol róla, hogyan zajlik a plakátkampány nyugaton. Vajon Brüsszel helyett, mellett, kit állítanak meg?

Sir Galahad 2017.04.20. 19:54:04

Azért annak van némi bája, amikor egy oligarchát (Mészáros) óriásplakátokon savaz egy párt közreműködésével egy másik (Simicska).

nem várt fordulat 2017.04.20. 23:38:59

""Ti dolgoztok." mondja az első mondat, ami így azt sugallja, hogy a plakát szerzői nem tartoznak bele ebbe a csoportba, értsd ők sem dolgoznak."

Ezzel a mondattal egyet értek, ebben igazad van. Mi dolgozunk, ez szebb lett volna.

Ha te elhiszed, hogy a bíróság bármit is ítél ellenük, ha te elhiszed a színjátékot, akkor nagyon naív vagy. Ne játszunk már úgy, ne csináljunk már úgy, mint ha ezeknek olyan szép és tiszta motívációjuk lenne, mint ha elhinnénk, hogy ők minket szolgálnak.

Kezdj el gondolkodni.

Pop40 2017.04.21. 00:17:12

"Szerény véleményem szerint a "Mi dolgozunk, ők gazdagodnak" szlogen frappánsabb lett volna."

Szerintem nem. Így sokkal ütősebb. A "gazdagodnak" mismásolós, pont az üzenet ütős lényege veszik el.
Mellesleg (jó esetben) az is mindenki gazdagszik, aki dolgozik, ez nem jelentene semmit. A plakátot olvasó embert sem azért alkalmazza a munkaadója, hogy szegényedjen általa.
A fidesz LOP, így, szó szerint.
GAZDAGODNI nem törvénytelen. LOPNI igen.

" ha viszont bizonyosság, akkor pedig már a bíróságon kellene toporogni a feljelentésekkel."

Aha, meg Polt ügyészségére várni, mi? :D Te melyik országban élsz? :D

Iván Rábaszov 2017.04.21. 08:06:47

Akiknek a plakátokból kell megtudnia hogy a Fidesz oligarhák mit művelnek és mennyi pénzt tesznek el eleve reménytelenek.

Terézágyú 2017.04.21. 08:18:05

"Ugyanakkor egy izgalmas időszak bontja szárnyát, várom a további utcai összecsapásokat... kizárólag plakátokon!"

Én viszont tökéletes fásultsággal állapítom meg, hogy a mai magyar politikai kultúra folyamatosan mélyponton van... Mármint folyton újabb és mélyebb mélypontokra sikerül süllyednie... :(

Mellesleg a két dolog összefügg: azért vannak "igazi" utcai összecsapások is, mert már a plakátokon is háború van...

HaD 2017.04.21. 10:22:51

hoppácska...hova lettek a hozzászólásaim:)

Comte de Gippaud 2017.04.21. 11:26:49

@NBarbieReloaded:

Szerintem a posztoló arra gondolt, hogy a plakáton szereplő arcoknak kéne feljelentést tenniük.

CoolKoon 2017.04.21. 11:48:53

@ember100: Hogyhogy mi? Szólássszabadság megnyilvánulása természetesen. Mo-n nincs precedensjog, úgyhogy a rögtönítélő bíróságok úgy ítélnek, ahogy akarnak. Egymásnak akár homlokegyenest ellentmondó módon is.

gigabursch 2017.04.21. 12:05:23

Most, hogy az Index is a Simicska kezébe került, minden lehetőség adott, hogy egy éven belül az index is a Jobbik (meg a Nép) pártjára álljon. Felettébb izgalmas propaganda háborúnak nézünk elébe
index.hu/kultur/2017/04/20/index_uj_tulajdonos_magyar_fejlodesert_alapitvany/
kuruc.info/r/2/171872/

No, kíváncsian várom a fejleményeket.

De végülis a demokrácia bajnokainak és hitszónokainak nem is tudok mást mondani, mint hogy egy demokratikus választási versenyben győzzön a jobbik.

;-)))

reklamfogo 2017.04.21. 12:13:55

Bevallom, nem számítottam ekkora visszhangra a poszttal kapcsolatban, de persze nagyon nem lepett meg és köszönöm.

@hatodikx: Igen, ez az én fejemben is megordult, de ezt nyilván nem fogják ráírni :-)

@ember100: Szerintem ez hekkelés, hiszen nem rongálták meg a plakátot, és azt is el tudom képzelni, hogy a ráragasztott matrica eltávolítható.

@nem várt fordulat: Itt élek, úgyhogy tudom, mit érnek el a feljelentéseikkel és (polt) pont.

@Pop40: Ebben igazad van, a "lopnak" tényleg erősebb üzenet, nyilván ezért is használták, csak az én mimóza lelkemet szaggatta :-)

@Terézágyú: Egyetértünk.

@HaD: Hozzászólásaidat a poszthoz nem kapcsolódónak tartottam, ezért töröltem :-)

@Comte de Gippaud: Is :-)

NBarbieReloaded 2017.04.21. 12:52:16

@gigabursch: "az index is a Jobbik (meg a Nép) pártjára álljon"
Miert, ki van mar ott?

Amugy most attol a tenytol eltekintve, hogy ez a par hete tarto SimicskapenzeliaJobbikot duma sehol nem volt meg alatamasztva, en orulnek, ha tenyleg meg lennenek kicsit futtatva.
Abbol kiindulva, hogy az elmult valasztason, agyonhallgatas mellett olyan 20% korul ertek el, kivancsi vagyok, hogy normalis mediafeluletet kapva ez mennyi lesz.

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.21. 15:03:13

Csak tudnám miért lett hirtelen Simicska megvetendő, amikor pár éve még a fidesszel együtt lopott.
Ez ennyire nem világos az agylágyult fideszeseknek?
Vagy igazából pont ez fáj, csak nem mondhatják ki?

Orbán Hazaáruló Viktor 2017.04.21. 15:04:39

@reklamfogo: "Szerintem ez hekkelés, hiszen nem rongálták meg a plakátot, és azt is el tudom képzelni, hogy a ráragasztott matrica eltávolítható."

Ez a vízfestékre is igaz, még is súlyos büntetést kaptak Gulyásék.