Karácsony a kibertérben

2016. december 28. 08:06 - reklamfogo

Bámulatos, hogy milyen ajándékötletekkel kápráztattak el bennünket, fogyasztókat, az idén (is). Csak két gyögyszemet emelek ki a tenger mélyéről, ajándékba. Az első ez a fantasztikus 49 forintos ajánlat:

happybizsu1.jpg

"99% Kedvezmény" (valószínűleg ba van kapcsolva a Word-ben az új sor nagybetűvel funkció), ez már döfi, ezt szereti a vásárló! Mondjuk, ha a szerelmem is látta a hirdetést, akkor számomra lesz nagy meglepetés a pofon, amit a "van képed egy 50 forintos ékszerrel kiszúrni a szemem?!" kijelentés mellé kapok. De kattintsunk bele ebbe a nagyszerű ajánlatba:

happybizsu2.jpg

Máris kiderül, hogy valóban létezik a mesebeli "soha vissza nem térő ajánlat", mert egyrészt a másodperc-számláló gyorsan lepereg, másrészt "figyelem, ha becsukod, az ablak többé nem jelenik meg". Hogy ehhez miért kell az e-mail címem, az rejtély. Én azonban felvettem a kesztyűt és bezártam az ablakot:

happybizsu3.jpg

Ennek ellenére a "Sikeresen aktiváltad ajándékod!" felirat fogadott. Pedig nem is! De igen! De nem! Ugyanakkor az is kiderült, hogy nem ám arról van szó, hogy megúszom az idei karit 50 forintból, hanem rendelnem kell még egy terméket, hogy megkaphassam a 99%-os árengedményt a nyakláncra. Nos, igen, megmondta az öreg Rothschild: nincs olyan, hogy ingyenebéd (lehet, hogy más mondta, de akkor is igaz).

A lap alján pedig az egyik kedvencem:

happybizsu5.jpg

Ezeket a "minősítéseket" ugyan ki adta nekik?

A másik példa ennél rövidebb, de ugyanilyen értékes. Bevallom, nem tudom, minek örül a nők többsége karácsonykor, és rettenetesen szeretném, ha a nagy Ő ilyen, lábáról levett, pozícióban heverne a kanapémon.

innoshine1.jpg

Ezért naná, hogy kattintottam! És megtudtam a nagy titkot! Egy "anti-aging" kezelésnek örülne a nők többsége! Hogy mit takar ez a dallamos kifejezés? "Öregedés elleni" kezelést. (Mondjuk a képen látható hölgynek nem igazán van ilyesmire szüksége, de ilyenek a reklámfogások.) 

innoshine2.jpg

Nos, nem tudom, hogy az urak mit szólnának, ha a feleségük vagy a barátnőjük hirtelen egy fogyasztókúrára szóló ajándékkal lepné meg őket, vagy esetleg egy illemtan-órára feljogosító kuponnal. Fogalmazzunk úgy, hogy nagy "szerelem" kell legyen két ember közt egy ilyen öregedés elleni ajándékhoz, mert szerintem alapból a nők többsége nem ennek örül a legjobban.

Érdekes számomra az is, hogy a reklámban simán letegeztek, de a honlapon már magáznak, ám ez gondolom csak engem bánt. Az azonban fájdalmasabb, hogy így szólítanak meg: "Drága Uram!". Ez a stílus általában akkor kerül elő a szótárból, amikor másfél órája nem tudok élő ügyintézővel beszélni, és ezt szóvá merem tenni a végre valahára bejelentkező kisasszonynak, akinek pont úgy elege van belőlem, mint nekem az általa képviselt cégből. Szóval nagyon rosszul kezdődik... 

Azt is tudom, hogy a kreatív írás olyan, hogy ahányszor újraolvasom, annyiszor tudnék változtatni, javítani rajta, ám egy exkluzív ajánlat esetén azért a szövegíró még dolgozhatott volna a nagybetűk, vesszők és kötőszavak helyes alkalmazásán, illetve a bonyolultabb szavak, mint a "környezetben", helyesírásán... 

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr2312074475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zsíros Bödön 2016.12.29. 13:52:45

Full gané mind, rohadék oldalak

okoska77 2016.12.29. 13:55:55

Nincsen ingyen ebéd - Adam Smith

nem várt fordulat 2016.12.29. 14:14:56

Megbizhato bolt program van, azt hiszem az arukereso inditotta, szerintem a tobbi is hasonlo, szoval azok valoszinuleg igazak. Az, hogy a kovetelmeny mi, mar mas kerdes.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.12.29. 14:25:24

Faszbukos hülyék, megérdemlik, szopogassátok!

degeco 2016.12.29. 15:04:57

@enpera: exactly, aki korpa közé keveredik megeszik a disznók, aki faszbukon nevelődik ne csodálkozzon ha hülyének nézik

Dr_utcai_arcos 2016.12.29. 16:57:38

Nem is számoltam, karácsony előtt hány ilyen oldalt tiltottam, meg jelentettem...

Kánikula 2016.12.29. 17:55:17

Ezek nem minősítések, hanem kijelentések. Ha kereskedő vagyok, akkor tudom, hogy csak jó terméket árulok, ami mellett kiállok (100% minőség),
6000 forint fölött ingyenes a szállítás. Megint csak egy feltétel, nem minősítés.
A megbízható bolt, valóban megtévesztő lehet
A 15.000 elégedett vásárló megint csak egy állítás. (ez igaz is lehet)

A lényeg az, hogy minősítésnek tűnő kijelentések/állítások ezek.
A hirdetés teljesen megtévesztő, ha angol nyelvű piacon menne, akkor a FB elkaszálta volna!
Egyébként én azt vártam, hogy 2950 forint szállítási díjért viszik ki a 49 forintos ékszert.

reklamfogo 2016.12.29. 21:05:06

@okoska77: Köszi!

@nem várt fordulat: Igazad van, de az Árukeresős "Megbízható bolt" logója nem ilyen. Szerintem ez nem az Árukeresős kezdeményezéshez köthető.

@Kánikula: Elfogadom az érvelésedet, bár nem értek egyet vele teljesen. Számomra ezek akkor jelentenének valamit is, ha kattinthatóak lennének és elvinnének annak a testületnek az oldalára, amely ezt a "minősítést" kiadta a részükre. Ezen az oldalon pedig elolvasható lenne, milyen kritériumoknak felelt meg az adott cég.

A szállítási díjig nem jutottam el, de az lett volna a slusszpoén! :-)