Sörposzter

2017. március 24. 13:12 - reklamfogo

Lehet, de nem érdemes tagadnotok, hogy hiányoltátok már a szokásos kritizáló reklámfogásokat, de az "aki késik, az nem múlik" alapon újra itt vagyok. Sok minden történt, hivatalosan is beköszöntött a naptári tavasz, hivtalosan nem rendezünk olimpiát, hivatalosan van régi-új elnökünk és hivatalosan is harcba léptünk a Heineken ellen. Ezért nem is merek vörös csillagos reklámot mutatni nektek, de azért maradnék a sörnél - legyen akkor a Carlsberg.

carlsbergposter.jpg

A reklám egyébként azért furcsa műfaj, mert minden állítást maga a reklámozó fogalmaz meg saját magáról, amiről ugye tudjuk, hogy nyilván roppant pozitív (bár vannak kivételek is). Ezért természetesen fenntartással fogadunk minden olyan kijelentést, hogy mi vagyunk a legjobbak, leggyorsabbak, és hasonlók. Így a Carslberg itt látható hirdetését is érthető szkepticizmussal szemléljük: "Probably the best poster in the world", azaz "Talán a legjobb poszter a világon", mondja a szöveg. Ám ez igaz is lehet, legalábbis ha valaki szereti a sört, mivel a poszter lapossága kiegészítődik egy önkiszolgáló sörcsappal, amely egyértelműen közelíti a posztert a "legjobb poszter a világon" megállapításhoz.

FIgyelem sörgyártók (de egyébként bárki más is): közeledik a forró nár, már most el lehet kezdeni tervezni az ehhez hasonló gerilla-akciókat! Népszerűsége borítékolható.

Szólj hozzá!

Zöld lé

2017. március 17. 06:46 - reklamfogo

c12.jpgMa van Szent Patrik nap, az írek védőszentjének tiszteletére minden zöldbe öltözik (mármint náluk). Chicago-ban még egy folyó is! De ez a kép nem ott készült, sőt még az sem biztos, hogy Patrik áll a háttérben (bár roppant valószínű).

A McDonald's feltehetőleg ezt a jeles napot használta fel ehhez a gerillareklámhoz, amelynek esztétikusságán lehet polemizálni, de nem érdemes. Persze az ötlet nem rossz, csak ez is annak a példája, amikor valami a rajzasztalon jobban néz ki, mint a valóságban.

Arról nem is beszélve, hogy mi is lenne az a bizonyos zöld lé a pohárban? Sóskakoktél? Spenót? Kivi? Már régen jártam McD-ben, de ha jól emlékszem, ezek egyike sem kapható náluk. Tehát... akarjam tudni, mi is ez a zöld lé?

Szólj hozzá!

Ruhacsere

2017. március 15. 07:26 - reklamfogo

pmchange.jpgGyakran mosolygunk a régi reklámokon, és nyilvánvaló, hogy nagyot változott a világ a negyvenes-ötvenes évek óta, és nem csak reklámfronton. Ugyanakkor vannak olyan példák, amelyeket érdemes most is bemutatni, mert ötletességük előremuató volt. Ilyennek találom ezt a Philip Morris cigaretta-reklámot is, amely tulajdonképpen nem magát a füstölnivalót hirdeti, hanem arról tájékoztat, hogy megváltozik a cigarettásdoboz megjelenése.

"Pardon us while we change our dress.", azaz "Bocsásson meg, amíg ruhát cserélünk." mondja a szöveg, amelyet a kor szépségideáljának megfelelő hölgy rajza illusztrál. Aki természetesen éppen ruhát vált. Nyilvánvaló, hogy a PM elsődleges fogyasztói a férfiak voltak, akiknek egy ilyen hirdetés megfogta a tekintetét, és a szöveg elég sejtelmes volt ahhoz, hogy el is olvassák, miről van szó. 

Egyébként ahogy a dobozon is látható (de maga a szöveg is írja), az új doboz-dizájn színei a piros és fehér lesznek a régi sárga helyett, ezt tükrözi a hölgy ruházata is. Nagyon ötletes reklám, akkoriban még szexisen izgalmas is volt, ráadásul az illusztráció nem félrevezető, hanem elegánsan passzol az üzenethez.

Szólj hozzá!

Nincs a toppon

2017. március 13. 07:16 - reklamfogo

Én természetesen értem, hogy a Suzuki nagyon rácuppant erre a "mi autónk" szlogenre, bár azért, mert egy japán cég gazdasági okokból nálunk szerelteti össze az autóit, még nem lesz igazán magyar. De ne is erről szóljunk, hanem az itt látható reklámról. A háttérben lévő Országház nyilván ebből a "mi" fílingből ered, szerencse, hogy nem a Halászbástyát vagy a Hortobátyot választották, esetleg a Tihanyi Apátságot. Szóval nem túl kreatív, de a tények ismeretében még magyarázható.

ignisteto.jpg

Hova tegyem ugyanakkor ezt a homokkal szórt tetejű, szoc-reál stílusú épület tetőt? Nincs olyan tető, amelyen tengerparti homok lenne, szóval nyilván a Suzuki érezte úgy, hogy ez feltétlen szükséges vizuális elem. (Esetleg volt egy tengerparti képük és azt szerették volna Magyarországra húzni?) És egyáltalán miért kellett feltenni az autót egy tetőre? Persze, látom az új szlogent: "A világ új szemszögből". És mitől lenne ez új? 

Azt észrevettem, hogy az autó új karosszéria dizájnt kapott, ugyanakkor ettől nem változott meg alapjaiban. Az "új szemszög" minimum azt jelentené, hogy a sofőr egy méterrel magasabban ül, mint eddig, esetleg egy méterrel előrébb vagy hasonló. Máskülönben mitől lenne más a perspektíva? Hacsak valaki nem a tetőkön szeretné vezetni az új Suzukiját...

Gondolom ennyiből is érződik, hogy nem igazán nyerte el a tetszésemet ez a hirdetés, nem is tudom, milyen ötletek állhattak a háttérben. Mondhatnám, hogy sajátságos keveréke ez a nyugati modernitásnak és a keleti "ezt tudjuk mi" mentalitásnak, de nem mondom. Viszont érzem, hogy a 21. században ez a reklám nem méltó sem a Suzukihoz, sem a mihozzánk.

Szólj hozzá!

Sörhangok

2017. március 09. 07:06 - reklamfogo

Sokféle sörreklám létezik, a klasszikus ivóstól az unortodox egymásodperces kiáltásig, de viszonylag ritka az olyan, amelyben maga a termék nem játszik aktív szerepet. Nyilván ennek megvan az oka, nehéz úgy szomjat kelteni, ha nem látszik a nedű vagy nem jelenik meg valamilyen félreérthetetlen helyzetben maga a sör. A sör nélküli sör reklám azonban nem lehetetlen feladat, a kanadai Farnham például egészen jól megoldotta a feladatot.

Lágy kezdés során megtudjuk, hogy "A kellemes hangoknak pozitív hatása van a növényekre". Az andalító zene ránk is jó hatással van, szinte fel sem figyelünk rá, hogy furcsa eszközöket cipelő alakok jelennek meg egy ültetvényen, akik hatalmas hangszórókat állítanak fel. Na persze, mondjuk, nyilván klasszikust fognak játszani a kedves kis növényeknek, hogy érezzék a törődést. De nem... Feljön ugyanis a kérdés: "Nos, mit játsszunk a növényeknek, hogy keserűbbé váljanak?" 

Nem sok időnk marad töprengeni sem különös kérdésen, sem a válaszon, mert felszakítja dobhártyánkat egy babasírás, majd légkalapács, majd további válogatott zajok... mintegy feleletként. Már-már azon vagyunk, hogy kikapcsoljuk a hangot, de jön a katarzis: "Farnham sör - keserű komlóból készítve." Persze, aki felismerte a növényt, annak ez nem meglepő, de nekem meglepetés volt.

A reklámfilm egyébként egyben arra is tökéletes példa, hogy miként lehet viszonylag alacsony költséggel, statikus helyszínen, remek kameramunkával, ötletes és ízletes hirdetést készíteni. Egészségünkre!

Szólj hozzá!
Címkék: Film Ital Külföldi

Szerelemdoboz

2017. március 06. 10:43 - reklamfogo

lovebox.jpgSokszor mesélnek tréfás történeteket arról, hogy pontosan milyen jelentést is hordoznak egyes távol-keleti írásjelek a pólokon és tetoválásokon, mert bár jól néznek ki, értelmük legjobb esetben is megmosolyogtató, ám akár sértő is lehet. Persze nem kell olyan messze utaznunk, elég csak Water Willy példáját felemlíteni a közelmúltból. Ezt csak azért mondom el, mert a marketing egyik aranyszabálya, hogy mielőtt márkanevünket piacra dobjuk, győződjünk meg róla, hogy az nem jelent semmi "furcsát", illetve nem "félreérthető".

Hogy a képen látható Lovebox izgalmas márkanév, az kétségtelen. Beütve mindenki kedvenc barátjának keresőmezőjébe, megtalálhatjuk Beni azonos nevű lemezét, illetve egy brit zenei fesztivált, de ha arra keresünk rá, hogy mit jelent maga a szó, akkor olyan találatokat kapunk, hogy "vagina" és "vulva". Ezzel talán még nem is lenne akkora baj, ha a reklámozott szolgáltatás nem komoly társkeresőként, hanem másképp definiálná magát.

Másrészt, ha nem mélyedünk el az angol szlengben, és megmaradunk a felszínen, a "lovebox" magyarul "szerelemdoboz", és a szlogen, "Találd meg a másik feled!", így arra utal, hogy egy dobozban keressem életem párját. Persze ebben sincs semmi különös, nem példanélküli a dolog.

Ugyanakkor emeljük ki pozitívumként a plakát egyszerűségét és figyelemfelkeltő erejét, az autóból pont ezt lehet észrevenni a többi poszter közül és pont ennyi infót lehet elolvasni 40-60 km/óra mellett. A többi már az oldal dolga, és nem a reklámé. Az a tíz százaléknyi kötekedő (köztük én is), aki egyébként úgysem használja a szolgáltatást, csak jár a szája, pedig dugja a fejét egy dobozba.

Szólj hozzá!

Tavaszi zsongás

2017. március 01. 14:38 - reklamfogo

stayfree.pngItt a március, itt a tavasz - legalábbis naptárügyileg. Ilyenkor berobban a természet és elindulnak a hormonok, szárba szökkennek a fák és a bimbózó kapcsolatok is turbófokozatba kapcsolnak. És persze ilyenkor irány a természet! Természetesen mindezeket össze lehet párosítani: hiszen nincs annál élvezetesebb, mint a természet lágy ölén beteljesíteni egy heves szerelmet. Ez jutott eszembe erről a hirdetésről, amelynek persze vajmi kevés köze van mindehhez, mivel tisztasági betétről szól.

A szöveg nagyjából arról tudósít, hogy a hölgy nagyon szeretett volna Jeff-el kirándulni menni, de éppen közbeszólt egy természetes ciklus, és hát az apró nadrágban nem festett volna túl jól a bumfordi betét, de Stayfree Maxi-Pads egy csapásra megoldotta a problémát, mivel az alsóneműhöz ragasztható és nem kell "öv" (ezt nem értem, de lépjünk túl rajta). Amint olvasható, és persze látható, a hölgy élvezte a kirándulást, nála jobban talán csak Jeff örült a túrának.

Megtudjuk azt is, hogy a hölgy "tartotta az iramot Jeff-el", ám ő "elfelejtett ebédet csomagolni". Hogy akkor mit csináltak a piknik pokrócon, azt csak a nagyszemű őzikék láthatták... és a vadőr.

Szólj hozzá!

Szexplakátok Budapesten!

2017. február 27. 07:15 - reklamfogo

Bár időről-időre terítékre kerül a blogon közéleti hirdetés, igyekszem kizárólag a hirdetéssel foglalkozni, és nem a köré épített ideológiával. Most is egy ilyen plakát következik, és most sem kívánok állást foglalni, ugyanakkor nem tudom szó nélkül hagyni. Erről a plakátról lenne szó:

56elfe.jpg

Ha azt a szót használom, hogy borzalmas, akkor ugyan nem vagyok túl diplomatikus, de legalább az igazat mondom, mindenféle PC nélkül (ez most divat, úgy tudom). Persze nem is kellene időt vagy posztot vesztegetni erre, ha úgy fél évvel ezelőtt, az 1956-os emlékév nyitányán, nem hagzott volna el egy olyan kijelentés az ünnepségsorozat kormánybiztosától, hogy az emlékév egyik nagyon fontos aspektusa az, hogy "...el kell érnünk a fiatalokat, azt a nyelvet kell megtanulnunk, amit a ma fiataljai beszélnek, ezért (a miniszterelnök) azt várja el tőlünk, hogy fancyk, trendik és szexik legyünk." Nos, ez melyik a háromból? 

Ezen most sokáig lehetne élcelődni, de persze tudom, hogy a kijelentés nem arra vonatkozott, hogy az emlékév minden eleme f-t-sz legyen, ám az nyilván cél volt, hogy ez a megemlékezés más megvilágításba helyezze 1956-ot. A plakáton látható megvilágítás azonban nagyon sötétre sikerült, fancy ide, trendi oda, szexi bárhova. (Hacsak nem az volt a vezérfonal, hogy a fekete, illetve a fehér, alsónemű színként roppant szexi tud lenni.)

Szólj hozzá!

Csodavilág

2017. február 24. 07:23 - reklamfogo

supe.jpgMint macska a friss tejszínhabot, úgy kerülgettem eddig egy érdekes (és számomra kedves) téma felhozatalát, de most elérkezett ennek is az ideje. Nem mélyülök el a részletekben, csak amolyan ízelítőt adok belőle: ez a szupermarket lélektan. Nos, igen, már találkoztunk a Gruen-transzferrel és az IKEA módszerrel is, szóval nem vagyunk szűzek ebben a témában, amely tulajdonképpen arról szól, hogy miként lehet egy üzletet úgy kialakítani, hogy a vásárló többet vegyen, mint tervezett, illetve hogyan lehet a vásárlás kellemes érzését összekapcsolni a növekvő bevételekkel.

Tovább
2 komment

Ötkarikás pillanat

2017. február 22. 07:07 - reklamfogo

Vannak pillanatok (latinul "momentum"), amelyek a sors, a csillagok és az istenek közös kis játéka folytán jönnek létre, és egy hozzám hasonló halandó reklámfogónak egyszer adatnak meg az életében, akárcsak a teljes napfogyatkozás vagy a Haley-üstökös felbukkanása. Minden további szószaporítás nélkül íme (az ember) ez a soha vissza nem térő (?) reklámtörténeti pillanat:

olimpiabp.jpg

Egy képen a pro és kontra plakát, amelyek egymástól pár lépésnyire állnak, és dícsérik a fenti természetfeletti erők humorérzékét, no és persze a munkájuk iránt elkötelezett plakátragasztók állhatatosságát is. Az egésznek pikáns ízt és könyörtelen aktualitást ad, hogy a finisébe fordult a budapesti olimpia ügye, amely pillanatnyilag kétesélyes: vagy lesz vagy nem. 

Amikor először felbukkantak az olimpiát népszerűsítő plakátok, elgondolkodtam, hogy tulajdonképpen mivégre is kerültek ki a démosz szeme elé. Mivel a pályázatot már korábban beadták, nyilván nem azért, hogy kondícionáljanak egy népszavazásra. (Bár a jelen helyzetben akaratlanul is ezt a célt fogja szolgálni... ha egyátalán lesz szavazás.) Aztán arra voksoltam (hehe), hogy talán az olimpia elfogadottságát szerették volna növelni az emberek körében. (Ha így volt, akkor a kampány a pillanatnyi állás szerint látványos bukás, de ahogy a sportban gyakran mondják, innen szép nyerni.) Feltehetőleg ez volt a nemes küldetése, ámbár egy picit olyan (kerernyés) ízt hordozott, mintha egy gyilkos ajánlana lelki vigaszt áldozata hozzátartozóinak (tudnék egy erősebb példát is hozni, de visszafogom magam).

Hogy mi az én véleményem a kérdésben? Nos, az olimpiát megrendezni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem. (Úgy látom a poszt végére elromlott a vessző billentyű a gépemen...)

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása