Erre ráharaptam

2016. március 29. 07:06 - reklamfogo

Ha Volvo, akkor biztonság. Ha Volvo kamion, akkor Jean-Claude Van Damme. Persze könnyű reklámot csinálni egy világsztárral (egyébként nem), de mi van, ha a költségvetésünk kisebb? Vagy csak valami igazán ütőset szeretnénk, celebeknélkül? A Volvonak erre is van válasza, mégpedig egy szerintem igencsak eltalált marketingfilmmel.

Ha az egész nem filmtrükk, márpedig nincs okunk feltételezni, hogy az lenne, akkor  szerintem egy világbajnok marketingfilmet láthatunk itt a szemünk előtt. A Volvo kamion elnöke látható a képen, amint éppen többemelet magasságban prezentál, az új FMX kamion masszívságát illetően. Nyilván ezek után nem kunszt, de kíváncsi lennék egy magyar cégvezetőre, amint bevállal egy ilyen performanszot a terméke népszerűsítésére.

Már maga a látvány elviszi a promót a hátán, de a szövegre is érdemes odafigyelni. A bemutatkozás után így folytatja: "Azt tapasztaltam, hogy egy YouTube siker eléréséhez a film elején szükséges egy horog*. Itt van (mutatja fel azt a vasdarabot). Ez egy horog az új Volvo FMX kamionból. Öntöttvasból készül és 32 tonnát bír el. Ez sokkal több, mint amennyit most tart, úgyhogy nincs okod aggódni. Tulajdonképpen semmiért sem kell aggódnod, az új Volvo FMX a legrobusztusabb kamion, amit valaha készítettünk." 

Nos, ennyi a szöveg, és az egész alig 40 másodperc. Hogy sikeres-e? Két és fél év alatt 3 és fél millió megtekintés. Ha csak az egy százalékuk vett egy FMX-et, már megérte. 

*horog, angolul "hook" és átvitt értelemben használják annak kifejezésére is, hogy "figyelemfelkeltés, beetetés".

Szólj hozzá!

Hú! Svét!

2016. március 26. 20:14 - reklamfogo

easter-wishes.jpgItt a nyúl, a tojás, a locsolás, a sonka és a miegymás! A Reklámfogás blog is húsvéti menüvel készült, méghozzá nem is akármilyen fogásokkal, a maga nevében egyedi különlegességekkel. Itt van mindjárt az első hirdetés, a New Scientist magazintól, úgy kocka, ahogy az elvárható egy ilyen témájú laptól. A képen egy feltárt hasüregű nyúl látszik, az nem egyértelmű, hogy már halott vagy csak operálják, de kiszögezve ki van, annyi bizonyos. Talán egy kollekció darabja? Megannyi kérdés, válasz pedig nincs, mert a szöveget lefelejtették róla a kockák. Akárhogy is, gyereknek ne mutassuk, mert egy életre elmegy a kedve a Húsvéttól és a csokinyuszitól. Bár ha épp ez a célunk, akkor bátran hozakodjunk elő vele akármikor, különösen lefekvés előtt. (gonosz vigyor)

 

olmeca-pieta.jpgA másik hirdetés az Olmeca Tequila reklámja, amely Húsvétra tartalmaz egy bölcsességet: "Kérjük felelősséggel fogyasszon alkoholt Húsvétkor". (Nem, nem én tudok csehül, csak valaki lefordította.) Ezzel nem is lenne tulajdonképpen semmi probléma, sőt, milyen figyelmes egy alkoholgyártótól, hogy erre is gondol. Ám a kép... mert ugye ez nem más, mint Michelangelo Pieta nevű alkotásának modern feldolgozása, Mária ölében a keresztről éppen levett, halott Jézussal. Hogy ennek mi köze a Húsvéthoz, azt sejtem, de Jézus nem azért halt meg, mert elütötték vagy mert túlitta magát tequilával. Ez így minimum ízléstelenül hamis, maximum blaszfémia. Hogy ötletes-e? Nos,... nem rossz, nem rossz, de nem minden néz ki jól egy óriásplakáton/magazinban nyomtatásban, akkor sem, ha egy reklámguru-barlangban jónak találtatik.

Szólj hozzá!

Sál a kádban

2016. március 23. 15:15 - reklamfogo

etsy_scarf.jpgKell ahhoz egy bizonyos merészség, hogy valaki, esetünkben egy kereskedőcég, a halállal játsszon tréfát. Ahhoz meg még nagyobb bátorság kell, hogy ezzel próbáljon reklámozni valamit. Ám ilyen a sóbiznisz és a popszakma, pláne a marketing-gyár.

Az Etsy nevű cég egyik partnere a Year of May, amely egyedi tervezésű és kivitelezésű sálakat készít, illetve árul. Az ő közös projektjük szüleménye lett ez a hirdetés, mit mondjak..., haláli. Elmondom, hogyan készült.

Valakinek támadt az az ötlete, hogy legyen a szlogen a "Scarves to die for", azaz "Sálak, amikért érdemes megdögleni". Nem rossz ötlet, csak éppen a gombhoz a kabátot elvet indította be, ugyanis találni kellett ehhez a szöveghez valami passzoló vizuális ábrázolást. Hát ha halál, akkor legyen egy női hulla (férfi mégsem lehet). De hol legyen a test? Nos... ezer jobb helyet tudnék, de ők az 1001.-et választották: fürdőszoba. Hogy mi köze a sálnak a kádhoz, nem tudom, de szerintem ők sem. Persze a sál mintája adta a fehér alapszínt és a vér vörösét. Ugyanakkor a kép meglehetősen komolyra sikeredett, nincs benne semmi könnyed lazaság, és pláne nincs benne semmi humor.

Kétség kívül egyedi a stílus, ha valaki nyakában meglátnám, nem tudnám, hogy a sál mintája ilyen, vagy most volt a hölgynek randevúja egy vámpírral. Szerintem a reklám nem túl vásárlásösztönző, de az is lehet, hogy csak én nem értem a lényegét...

Szólj hozzá!
Címkék: Divat Sajtó Print

Ütletes szívás

2016. március 20. 16:59 - reklamfogo

tareyton.jpgMost egy páran talán azt gondolják, ilyen hirdetés nincs is, ez valami photoshoppolt csel lehet. Ám meg kell cáfolnom őket, ez a cigarettareklám valóságos és nyomtatásba került. Ma valószínűleg a "bármit, csak ilyet ne!" vagy a "rémisztő retró reklámok" címmel lehetne ilyen képet publikálni, de az 1960-as években belefért. Sőt! A Tareyton márka híresebb volt reklámjairól, mint cigarettáiról, és még a nyelvtanilag helytelen szlogenek is taroltak.

Nos, eme bevezető után lássuk magát a hirdetést. Szembeötlő az egész ötlet koncepciója, a monokli a szem alatt. Tegyük félre, hogy mennyire esztétikus látvány, nézzük a mondanivalót: "Us Tareyton smokers would rather fight than switch!", azaz "Mi Treyton dohányosok, inkább harcolunk, mint váltunk!" Értsd, nem vagyunk hajlandók más márkát szívni. Az apróbetűs szöveg azt is elmagyarázza, miért "agresszívan ragaszkodók" a Tareyton-szívók: az aktív faszenes szűrő és az aroma.

Nem tudom, hány tareytonosnak kellett valóban ökölharcba keverednie, hogy kedvenc márkáját szívhassa, de gyanítom a nulla és semmi között lehetett az érték. Annál inkább, mivel maga a cigaretta nem volt túl népszerű, dacára az ütős reklámoknak.

Szólj hozzá!

Duster párbaj

2016. március 17. 15:11 - reklamfogo

Autóreklámokból Dunát lehet rekeszteni, és különösen kiélik magukat a guruk, amikor filmkamerát kapnak a kezeik közé. Az utóbbi idők egyik legötletesebb, és nálunk is bemutatott, reklámja a Dacia Duster nevéhez fűződik, ahol a Queen egyik slágerét hekkelték át zenének (sajnos a magyar verziót nem sikerült beszereznem).

Magában a reklámban nem történik semmilyen fenomenális szenzáció, mindössze bemutatnak pár technikai jellemzőt (mint a tolatókamera, multimédiás GPS és összkerékmeghajtás... uncsi), de a zenével alaposan feldobják az amúgy gyenge közepes filmet. Az eredeti, "another one bites the dust" ("egy újabb harap a fűbe"), refrént kicserélték az "another drives a Duster" ("egy újabb vezet Dustert") sorral, amitől fényéveket javult az egész kompozíció. Az egész ráadásul keményen dinamikus, ahogy az elvárható egy városi terepjárótól.

Érdekesség, hogy a Dacia a Renault csoport tagja, és létezik Renault Duster is, amelynek természetesen szintén van reklámfilmje. Itt a hangsúly eltolódott, és az irigység-féltékenység helyett a sajnálatra helyezték a hangsúlyt.

A film látványelemei talán izgalmasabbak, ám az üzenet elhomályosul a síró arcok között. Maga a szlogen egyébként frankó (értitek, frankó... mint a frank.. francia) "Our apologies to every man who bought a 4x4 yesterday.", azaz "Bocsánatot kérünk minden férfitól, aki tegnap vett összkerékmeghajtásút.". Én mondjuk annyira nem bánnám, ha ott parkolna a ház előtt egy SUV, de ez egyéni szoc. probléma. Az már inkább közösségi baj, hogy a franciák ennyire férfiközpontúvá tették a reklámot, a Dacia azért becsempészett egy hölgyet is.

Hogy melyik jobb? Nos, ez attól függ. Nyilván egyeseknek a Dacia, ketteseknek a Renault reklám jön be. Akárhogyis, a az autógyár csak nyer a versengésen, hiszen egy kalapba folyik a pénz. A többi pedig reklám...

Szólj hozzá!
Címkék: Film Autó

Forradalmi reklám

2016. március 14. 08:52 - reklamfogo

egaro.jpgItt állunk a forradalom küszöbén, legalábbis a forradalomra való emlékezés előszobájában, egyértelmű tehát, hogy valami ideillőt kell felszolgálnom. Ha valaki azt gondolná, hogy nincs forradalmi témájú hirdetés, annak csalódást kell okoznom, mert igenis van. (A reklámguruknál nincs tabutéma.)

Az Egaro hirdetéséről csak úgy sugárzik a forradalmi hangulat, bár a kép az 1945-ös ivo dzsimai csata ikonikus zászlóállítását próbálja utánozni, amely ugye nem forradalom volt. Ettől eltekintve érezzük az erőt és a lendületet az indiai kompozíción, amely szerencsére vásárlásra buzdít és nem erőszakos politikai irányváltásra.

"Join the shopping revolution", azaz "Csatlakozz a vásárlási forradalomhoz" mondja a szlogen, ami valljuk be, egyszerűsége ellenére elég ütősen hangzik. Az Egaro mottója is ehhez készült: "Shop freely", vagyis "Vásárolj szabadon". Azt hiszem, ezzel a forradalommal sokan tudnának azonosulni, és rohannák le az üzleteket. Egyetlen dolog tart csak vissza engem is: a pénz. Mert általában a forradalmároknak több a lelkesedése, mint az anyagi forrásai...

Szólj hozzá!
Címkék: Egyéb Sajtó Print

Saskodás

2016. március 10. 13:27 - reklamfogo

athletica.jpgMegjött a tavaszi jó idő, ki lehet mozdulni a konditeremből és elő lehet kapni a bringát! Mert az edzettség fontos dolog, mondom én (is) kényelmes fotelben ülve, a számítógép előtt. De félre a lustasággal, itt egy motiváló hirdetés a brazil Águia (Sas) Companhia Athletica crossfit klubtól.

A képen biciklis barátunk meglehetősen gyengén teljesít, nem elég hogy fáj a dereka, még ráadásul meg is állt pihenni. Na, ezt nem kellett volna, máris rárepült egy keselyű, ami tudvalevőleg csak dögöket eszik. Bár valljuk be, a madár sokkal inkább egy vad sasnak néz ki, pláne, ha figyelembe vesszük a klub nevét is! Akárhogy is, pillanatok múlva lecsap az áldozatra, mert az gyenge. Nem így volna, gondolom, ha a sportklubba járna, ahol a CIA által is használt tréningmódszert használják. Mondjuk nem tudom, milyen edzések vannak a kémeknél, de egy Navy Seals edzés azért vonzóbban hangzana.

"Without conditioning you become an easy prey" mondja a szlogen, azaz "Edzés nélkül könnyű préda leszel", ami érdekes kijelentés, talán Brazíliában a lassú kerékpárosokra vadásznak a sasok? Vagy már a zombiapokalipszisre készülünk? Viszont ha megfelelően edzünk, akkor akár egymagunk is kereket cserélhetünk traktorunkon, ha az defektet kap (ugye mennyivel könnyebb mégis biciklizni?).

Szólj hozzá!

Vigyázat, csalok!

2016. március 07. 15:08 - reklamfogo

scam.jpgCsalások. Ott vannak mindenhol. És ha valaki azt állítja, mindig kiszúrja őket, az mellébeszél. Vagy maga is csal. A csalásoknál nem az a kérdés, vajon becsapnak-e engem is, hanem az, hogy mikor. Mindenkinek megvannak a gyenge pontjai, ahol meg lehet őt fogni, legyen az egy szuper-extra árkedvezmény, egy kóbor kutyus, egy beteg kislány vagy egy hatalmas lottónyeremény. Persze nem kell mindig arra gondolni, hogy óriási átveréssel állunk szemben, hiszen a csalók jól tudják, sok kicsi sokra megy. Hogy mi a kulcs, ami megnyitja a csalók előtt az utat? Az érzelmek…

Tovább
Szólj hozzá!

(Nem) fapados ötlet

2016. március 03. 21:36 - reklamfogo

vancouverbenches.jpgFelszínes lenne azt gondolni, hogy csak profitorientált cégek vállalkoznak gerilla reklámokra, mert rengeteg példa van a civil szervezetek akcióira is. Sőt, ezek a kezdeményezések alig vagy nem is maradnak el a "nagyokétól". Például az itt látható reklám sem kispályás.

A RainCity Housing nevű kanadai szervezet, amely a hajléktalanoknak segít szállást biztosítani, ezzel a furcsa, de roppant látványos kezdeményezéssel rukkolt elő. Ez egy pad, amely nappal elraktározza a napfényt, és éjjel kisugározza, amolyan foszforeszkáló ülőalkalmatosságként. Nappal a "This is a bench", azaz "Ez egy pad" felirat díszeleg rajta, este pedig a "This is a bedroom", vagyis "Ez egy hálószoba" szöveg. Nos, ez nem valami egetrengetően eredeti, de az ötlet nem ebben van, hanem a foszforeszkálásban. Egy közhelyes megállapítást ültettek át különleges köntösbe, és bejött.

Szólj hozzá!

Reklám szökésben

2016. február 29. 17:22 - reklamfogo

bpleapyear.pngNégyévente adódik ilyen alkalom, nyilván kihasználom (milyen költői). Szóval február 29-e négyévente egyszer van, szökőévben. Kíváncsi voltam, vajon rámozdulnak-e erre a ziccerre a reklámosok, és némileg csalódtam. Olyan ritka a szökőéves reklám, mint maga a szökőév.

Azért találtam egy fehér hollót, feltehetőleg egy BP benzinkút oldalát díszítheti. "Open 366 days." mondja a felirat, azaz "Nyitva 366 napon.", amely nem árulkodik túl nagy fantáziáról, de legalább kihasználja a lehetőség kínálta alkalmat. Ennél többet illusztráció híján nehéz róla mondani, most várhatunk újabb négy évet a következőre. 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása