Ez hajmeresztő!

2020. március 09. 05:13 - reklamfogo

capriccio.jpgNos, ki kattintott rá a képre a nagyobb változatért, mielőtt elovasta volna a posztot? Csak bátran, nyugodtan, őszintén, senki nem fogja számon kérni. Nem kell szégyenkezni, hiszen épp ez volt a reklámgrafikus célja is: mágnesként vonzani a tekintetet és meglódítani a fantáziát.

Ha az első felindulás után kissé higgadtabban szemléljük a képet, akkor kiderül, hogy csak egy amolyan optikai csalódás áldozatai lettünk, mert ahogy a mondás is tartja: semmi sem az, aminek látszik. Igen, nincs itt semmi pikantéria, ez egy női fodrászat reklámja. A témaválasztás kevéssé a véletlen műve, ugyanis egy olasz műalkotással állunk (ülünk) szemben, róluk pedig Casanova óta tudjuk, hogy nem mennek a szomszédba egy kis pajzánságért (pedig nyilván a franciák is tudnának mesélni).

És ha már kellőképpen kiálmélkodtuk magunkat a pazar vizuális átverésen, szeretném a mélyebben érdeklődő reklámfogók figyelmét felhívni a cég nevében eljetett grafikai húzásra, ugyanis a Capriccio feliratban a két utolsó c betű egyben egy olló fogantyúja is. Elegáns...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr415498998

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása