Csuri-muri

2020. december 10. 07:48 - reklamfogo

siriusxm.jpgVannak reklámok, amelyeket nem tudok hova tenni, nem tudom, hogy milyen folyamatok vezethettek oda, hogy azokat valakik elkészítsék, sőt, publikálják. Vannak szimplán ostoba hirdetések, és vannak olyanok, amelyek jót akarnak, ám a próbálkozás visszafelé sül el. Ez utóbbi kategóriába sorolnám ezt a Sirius XM reklámot, amely egy amerikai, előfizetéses alapon működő (műholdas és internetes), rádiócsatorna alkotása.

Maga a hirdetés könnyen érthető, a szokásos We love... (Imádjuk a...) kezdetű szlogenekre épít. Eddig semmi baj, sőt még azzal sem, hogy a "love" igét egy szívvel helyettesítik, ami szintén bevett ebben a szituációban. Mivel a humort imádják, ezért úgy gondolták, hogy vászonra viszik a "bepisilek a nevetéstől" kifejezést. Bár maga az elképzelés nem az ördögtől való, a megvalósított produktum láttán azért egyeseket el kellett volna fogjon a kétkedés, hogy jó lesz-e ez így?

Nos, röviden válaszolva: nem. Ez így nem jó. Mert ugyan első pillantásra tényleg vicces, de a következő másodpercben már inkább ciki, végül pedig undi. Még akkor is, ha imádjuk a humort.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://reklamfogas.blog.hu/api/trackback/id/tr4516305730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása