Hülye vicc

2016. szeptember 26. 06:50 - reklamfogo

diesel_stupid_lion.jpgViszonylag kevés hirdető meri lehülyézni a vásárlóit és/vagy ügyfeleit, de a Diesel a képünkbe vágja az igazságot. "Be stupid", azaz "Légy hülye" mondja a szlogen, ezen a szintén hülye képen.

Amit itt látunk, az diplomatikusan is szólva is őrültség. Adott egy szavanna vagy legalábbis szafaripark, ahol egy megtermett hím oroszlán kószál, tegyük hozzá jogosan. A kép előterében ugyanakkor egy ifjú hölgy áll, alsóneműben vagy fürdőruhában. Nos, ez a legkevésbé sincs rendben, mert mit keres valaki egy ilyen helyen ilyen öltözékben? Vagy a fotó kedvéért vetkőzött neki? Ennek némileg ellentmond, hogy a készülő kép testének egy meglehetősen körülhatárolt részét fogja ábrázolni, amely elkészítéséhez ennyire felesleges volt nekivetkőzni. Szóval az egész jelenet abszurd, vagy másképp, ostoba.

"Smart may have the brains, but stupid has the balls", mondja a felirat, amelyet úgy tolmácsolhatnánk ékes magyar nyelven, hogy "Az okosoknak talán van eszük, de a hülyéknek van bátorságuk". (Igazából "van tökük", ami a képen látható lány esetében csak átvitt értelemben használható.) És most ezzel mit kezdjek? Ami a következő másodpercekben várhatóan lezajlik az oroszlán és a hölgy között, az sem nem okos, sem nem bátor. Inkább csak azt illusztrálja majd, hogy az okosok életben maradnak, a hülyék pedig nem.

Nem teljesen világos számomra, mi is volt ezzel a reklámmal a Diesel célja. Nyilván valami fiatalosat, vicceset, meglepőt szeretett volna tálalni, amelyből kettőnek meg is felel, ám a viccesség inkább lett hülyeség... elrontva ezzel az egészet.

2 komment

Karcsúság, gazdagság, izmosság és férfiasság... csak egy klikkre

2016. szeptember 23. 07:17 - reklamfogo

Nemrégiben, egy internetes keresés közben, elég sok oldalt meg kellett néznem a Gyakorikérdések.hu oldalon. Nem lepett meg, hogy hirdetésekkel találkoztam, ám az igen, hogy milyen jellegű és kvalitású reklámokkal volt tele az oldal. Nézzünk meg egy párat, inkább a típusokból.

Legnagyobb számban a fogyás áll a középpontban. Nyilván roppant népszerű és nagy igény mutatkozik rá, ezzel nem is foglalkoznék, inkább a reklámok szövegével és illusztrációival. Íme egy csokor belőlük:

Adottak a rajzolt hirdetések: ezek igényességét egyetlen szóban összefoglalva azt mondanám... pocsék (bár én sem rajzolnék jobbat, de nem is teszem). A szövegek lényegre törőek: lapos has, megerőltetés nélkül, sokkoló, csodálatos, hihetetlenül egyszerű, különös, érdekes módon. A legjobban azok tetszenek, hogy "Karcsúsítás, ami megrémíti az orvosokat" vagy "Fogyás, amitől félnek az orvosok". Ez mi lehet? Például ha napokon át semmit sem eszel vagy iszol, garantált a karcsúsodás, és az orvosok is meg fognak rémülni az ötlettől. Aztán érdekesek a számok is: 12-15 kg egy hónap alatt, 20 kg hetente, 14,4 kg két hét alatt - nem rossz. A 20 kg hetente például egy hónap után már akár mínuszba is lökheti a súlyunkat és tényleg soha többé nem kell diéta!

A második leggyakoribb hirdetés díját a pénz kapja meg: 

Naponta 28052 vagy 68052 forint, havonta 32074 euró, de a legjobb a napi 36400 forint. Nem tudom az apró miért lényeges, de aki a kicsit nem becsüli, ugye... Azért az a reklámszöveg, hogy "egy egyedülálló anya, aki felfedezte az online üzlet megdöbbentő módját" és mindez egy melltartós hölgy képével illusztrálva viszonylag tág teret ad a találgatásokra. A 96 éves milliomos... nos, ha élete első 95 évét kemény munkával és a korábbi diétával töltötte, nyaralások, ruházkodás és egyéb szórakozás nélkül, akkor akár össze is jöhetett neki ennyi pénz.

A harmadik helyezést holtversenyben az izom és pénisznövelő hirdetések kapják, végül is mindkettő egyfajta izomnövelés:

"Szexológusok figyelmeztetnek, ilyet még nem láttunk", mondja szlogen, és el is hiszem: ilyet még nem láttak, mert nincs is. Mellesleg a hölgy arca előtti mérőszalagból kalkulálva egy óriás "szerszámról" lehet szó, nem tudom, melyik átlagos hölgy élvezné az aktust egy ekkora férfiassággal. "A pénisz növekedése már 24 óra után" pontosan mit jelent? Egy nappal előtte be kell vennem a megfelelő szert a kívánt hatásért? Vagy egy napon át kell edzeni, hogy végre növekedjen? "A hatás sokkoló", hááát.... nem biztos, hogy kíváncsi vagyok, ez pontosan mit is takar. Pláne, hogy az illusztráción a hölgy egy nagyítóval nézi az eredményt...

Az izomnövelő "tablett" (sic) egy hónap alatt 10 kg izmot növeszt rajtam, az 5XXL Elite csak 7 kg-ot, de megerőltetés nélkül. Ha ezt kombinálom a kínai lapos hassal, akkor gyakorlatilag pár hónap héderezés után jó eséllyel indulhatok is a Mr/Miss Universe versenyen. Az pedig, hogy a világ leghülyébb embere fedezte fel a legokosabb módszert, csábító, hacsak nem arról van szó, hogy edz vakulásig és szedj szereket. Végül is ez a hirdetés nem állítja, hogy mennyi idő alatt és milyen befektetéssel lesz izmom.

3 komment

Ami sokk az sok

2016. szeptember 19. 07:10 - reklamfogo

Mindig örülök a kommenteknek, sokat lehet tanulni belőle... most például az ún. sokk-hirdetésekről. Mint amilyen az előző WAW hirdetés is volt. Akkor Tibi ! felvetette, hogy bizonyára nem valódi hulla van a képen... Ez ad apropót a mostani bejegyzéshez, amelyben egyszerre két hirdetést is szeretnék bemutatni. Kezdjük a sokkolóssal.

nospeedcar2.jpgAz új-zélandi közlekedésbiztonsági hivatal (vagy nem tudom, hogyan nevezik pontosan) egy szép napon úgy döntött, hogy beveti a rémület erejét. A4-es plakátokat készítettek, egyik oldalán egy képpel, a másik oldala pedig üresen maradt. A lapokat ráhelyezték a parkoló autók szélvédőjére, üres felükkel felfelé. Így a közeledő autótulajdonos semmit sem sejtett, amíg be nem ült a kocsiba (vagy le nem vette a lapot az ablakról). A hatás ekkor verte fejbe: egy szélvédőre (már elnézést) kenődött véres kislányfejet láthatott a repedt üvegen. Ha ez nem vágta mellbe, akkor semmi. "Please don't speed near schools.", azaz "Kérjük ne hajtson gyorsan az iskolák közelében." mondta a szöveg. (Megjegyzem sehol sem célszerű a megengedettnél gyorsabban hajtani.)

Ehhez képest a WAW még szolidnak nevezhető, és bár nyilván az egész csak egy élethű illusztráció, azért sokkol rendesen. Hogy lassabban hajt-e ezután a sofőr? Erről megoszlanak a vélemények, egyesek szerint célravezető az ilyen hirdetés, míg mások szerint nem. Nem foglalok állást, ám ha szerintem a WAW "túltolta", akkor ez "túllőtte".

 

topgearamsterdam.jpgA másik hirdetés ugyanezt a témát akarja körüljárni (hogy morbidan stílszerű legyek). Ez a BBC Top Gear autós műsorának amszterdami hirdetése, amely nyomtatásban jelent meg és ugyancsak a gyermekek érdekében hívja fel a figyelmet a sebességkorlátozásra. A 30-as táblából következtetek, hogy talán az iskolák, lakóövezetek és gyalogátkelőhelyek környékéről lehet szó. Ez az illusztráció is megdöbbentő, vagy akár sokkolónak is nevezhetjük, ám szolidabb, mint az új-zélandi társa, de még a WAW-os ötletnél is visszafogottabb. Ugyanis nem mutatja magát a hullát, csak ötletesen utal rá. Nekem egy ilyen hirdetés is tökéletesen átadja az üzenetet anélkül, hogy elborzasztana. 

Hogy hatékonyabb-e, mint a sokk-hirdetés? Nem tudom, mindenesetre jobban bírja a nyomdafestéket és ezáltal szélesebb körhöz juthat el. Akik ráadásul nem feltétlenül dobják azonnal a szemetesbe a véres látványt.

Szólj hozzá!

Vízbeholt ötlet

2016. szeptember 16. 06:51 - reklamfogo

medencehopp.jpgVéget ért a nyár, bezártak a strandok is, remélem mindenki kiélvezte a forró évszakot és nem történt semmilyen uszodabalesete. Erre próbál figyelmeztetni ez a rendhagyó hirdetés, amely a megszólalásig élethű. Egy gyereket látunk a víz alatt (él-e vagy hal-e, azt nem látom pontosan) és a feliratot: "Where's your child?", azaz "Hol van a gyermeked?"

Ha esetleg valaki azt gondolná, hogy a hirdetés, amely egyébként egy fürdőzés biztonsággal foglalkozó civil szervezet (Watch Around Water) alkotása, csak az üres törülközőt és a feliratot tartalmazza, az tévedne. A teljes kép része a vízbefúlt gyerek is, akit élő társa meglehetősen furcsán szemlél. 

Ez a hirdetés is egyike azoknak, amelyek leginkább félelmet indukálnak és talán visszatetszést is. Pláne, hogy egy olyan helyen jelenik meg, ahol gyermekek is vannak, akik nem feltétlenül tudnak olvasni, illetve esetleg megrémülnek a látványtól.

Természetesen igaza van a szervezetnek: fontos, hogy szemmel tartsuk a gyermekeinket egy ilyen zsúfolt és némiképp veszélyes helyen, ám nem feltétlenül célravezető rögtön a legrosszabbal ijesztgetni a szülőket. És nyilván lehet legyinteni is rá, hogy ugyan már, nem kell az ördögöt a falra (medence aljára) festeni, de te például beengednéd felügyelet nélkül a gyerekedet a vízbe ezek után? 

5 komment

Nézz ki úgy, mint egy francia

2016. szeptember 14. 07:24 - reklamfogo

lafrivole.jpgMeglehetősen sok reklámmal volt már dolgom, ám időről-időre akadnak olyanok, amelyek engem is gondolkodóba ejtenek. Mint például ez az orosz online ruhaüzlet hirdetés is (amelynek nincs köze a La Frivole divatbloghoz).

A képen egy érdekes pozitúrában álló hölgy látható, és ha valakinek (például nekem) nem ugrana be azonnal, mit is szeretne illusztrálni, akkor a szöveg némileg segít: "Create your own French look.", azaz "Teremtsd meg a saját francia kinézetedet." Ebből már gyerekjáték rájönni, hogy az Eiffel-tornyot próbálja bemutatni a póz. Az apróbetűs szöveg meg is mondja, hogy francia fehérneműre koncentráljak a képen és ne másra (mondjuk eléggé szembetűnő, úgyhogy ezzel nincs probléma).

Habár a kép ötletes, azt nem értem, hogy eszerint a francia megjelenés a bugyiban ölt testet? Ha egy eredeti francia franciabugyit vesz fel valaki, attól máris francia kinézete lesz? És ha igen, akkor erről vajon hányan fognak tudni meggyőződni? Ebből a szempontból egy francia kabát vagy egy szoknya nyilván szélesebb körben hirdetné divatosságomat. Ráadásul maga az alsónemű nem is elég, de ebbe a pózba be is kell állnom, hogy rávezessem azt a néhány nézőt, arra hogy ez francia bugyi? Nem lenne egyszerűbb megmondani nekik? 

Természetesen tudom, hogy mindez puszta kötözködés, de csak illusztrálni szerettem volna, hogy ha valaki (talán azért, mert túl sok reklámot fogyaszt) picit jobban szemügyre veszi az elétálalt alkotásokat, akkor bizony felvetődnek benne kérdések a hirdetés miértje, mikéntje és az ezt most hogyanja kapcsán. 

Egyénként lehet, hogy nem is a bugyi a lényeg, hanem a farmer, mert az is beletartozik az árukészletbe a szöveg szerint (lingerie and apparel, azaz fehérnemű és ruházat/öltözet). Akkor viszont az egészet visszavonom, de megjegyzem, hogy ebben a pozícióban baromi rondán áll a csajnak.

Szólj hozzá!
Címkék: Divat Sajtó Print

Fogrémes reklámok

2016. szeptember 12. 06:54 - reklamfogo

Valahol, egy talán nem is olyan távoli, megbeszélésen az egyik ötletgyáros hirtelen az asztalra csapott és felkiáltott: elég volt a kellemes kis fogkrémreklámokból, most keményítsünk be! Nincs több mosolygó, vakítóan fehér fogú modell, itt az ideje egy sokkoló hirdetésnek. Ha ebből nem értenek az emberek, akkor semmiből. Nem állítom, hogy pontosan ez zajlott le, de az eredmény ezt sugallja. Íme:

A Parodontax úgy gondolta, tegyük hozzá, helyesen, hogy a fogínyvérzés nem kap elegendő figyelmet, ezért érdemes lenne egy kicsit felnagyítani a dolgot, ebből lett a szemvérzős nyitókép. Oké, nem egy jó benyomást keltő illusztráció, de a célja nyilván a meghökkentés volt. A mosdóba köpött véres fogkrém azonban már nem annyira meghökkentő, hanem inkább gusztustalan, (Pláne, ha egy étel reklám után kapjuk.)

De ezzel nincs vége, hamarosan szembenézhetünk egy hiányzó fogú szájjal, ami szintén nem egy épületes látvány. Ezen képsorok után egy dolog biztos: igyekszem minél előbb elfelejteni ezt a felkavaró 16 másodpercet. A fogrém mindennapos használatra van (létezik olyan, ami nem?), illetve segít megszüntetni a fogínyvérzést. Hogyan? Erről sajnos (bár a film "kreativitását" látva inkább hála Istennek) nem sokat tudunk meg.

 

Valószínűleg az ötletgyáros az idők során nem adta fel a szakmát és újra az asztalra csapott, ezúttal a Himalaya Herbals Gum Expert fogkrém reklámprojektjében. Az alkotás most is fut a tévében:

Kissé visszafogott a vizuális megjelenés, ám ezúttal a szöveg lett sokkoló: "Tudja, hogy egy időzített vérbomba ketyeghet a szájában?" (Hagyjuk most el az aktuálpolitikai felhangokat.) Vérbomba a számban? Ez nagyszerű kezdés! Ezután következik a "szakértő" doktor, aki elmagyarázza,mi is a tényállás és bedobja a varázsszavakat: miswak, nim növény és gránátalma. Ebből a háromból az első kettőről életemben nem hallottam, ezért teljesen jelentés nélküliek a számomra, a gránátalma rendben van. (Bár nem feltétlen okos ötlet az időzített vérbomba és a gránátalma szavakat közösen használni.) 

A film maga bennem az ötvenes évek propagandafílingjét eleveníti fel, ahol az ifjak idilli környezetben szórakoznak, de az aljas ellenség les rájuk, hogy jól felrobbantsa őket, ám a kedves vezető láthatatlan szelleme időben figyelmezteti őket, mire a fiatalok hősies pózban legyőzik a gonoszt (fogat mosnak... naponta) és már az arcába is nevetnek az áskálódó ellennek. Ráadásul kiröhögik társaikat, akik még nem tudják, mi leselkedik rájuk. Ugye milyen mókás?

Szólj hozzá!

Nem mind arany, ami sztár

2016. szeptember 09. 06:56 - reklamfogo

konnyupreda.jpgAz elmúlt időszakban talán sok olyan hazai reklámot mutattam, amelyekkel nem voltam megbékélve, de régi olvasóim tudják, hogy elismerem a magyar alkotásokat is, ha azok (szerintem) jók. Így vagyok ezzel a most bemutatott hirdetéssel, a GVH plakátjával, amely arra figyelmeztet, hogy körültekintően kezeljük a celebes reklámokat.

"Ne legyen könnyű préda" szól az üzenet, és egy pöpecül hozzápasszoló illusztrációt tettek mellé a tervezők. A trófea, a vadászkopó és persze a kiterített préda... profi asszociációs láncolat. Mindehhez a szoba berendezése is sikkesen ízléstelen, de színben és stílusban felettébb harmonizáló.

Emellett egy nagyon is aktuális és veszélyes problémára világít rá: könnyebben nyúlunk ugyanis a pénztárcánk után, ha egy híres személy próbál meggyőzni minket, például George Strandpapucs Clooney. Pedig higgyük el - nem attól lesz jó/jobb egy termék, hogy sikerül megfizetniük egy sztárt a népszerűsítéséhez. (És amíg valaki meg nem győz az ellenkezőjéről, a legtöbb esetben azt is kétségbe vonom, hogy az adott celeb valóban megelégedéssel és rendszeresen fogyasztja vagy használja azt a bizonyos terméket, amit reklámoz.)

Kilenc szóban: figyelemfelkeltő, vicces, ötletes és rendben van az üzenete is. A költségvetési tételeket nem ismerem, de nem hiszem, hogy über magasak lettek volna. Mégis lehet jó hirdetést is készíteni, ugye?

Szólj hozzá!

Az IKEA labirintus

2016. szeptember 08. 07:25 - reklamfogo

piratetreasure_maze_color.gifNemrég írtam egy posztot a Gruen-transzferről, vagyis arról a jelenségről, hogy a bevásárlóközpontok úgy vannak kialakítva, hogy minél jobban érezzük magunkat, így minél több időt töltsünk el bennük, és ezáltal (remélhetőleg) minél több pénzt költsünk el az üzletekben. A Gruen-transzfer azonban nem csak plázaszinten működhet, hanem akár egy-egy nagyobb üzlet, például hipermarket vagy barkács-, illetve bútorbolt is használhatja. A poszt végén azt ígértem, bemutatok egy ilyen példát, mégpedig az egyik legravaszabbat, az IKEA üzletét. Akkor térjünk be!

Tovább
53 komment
Címkék: Üzlet Ezmegaz

Mintegylány

2016. szeptember 06. 07:04 - reklamfogo

alwayslany.jpgÉrdekes lenne egy olyan felmérés, hogy vajon az emberek hány százaléka olvassa el alaposan a reklámok szövegét és közülük mennyien gondolkodnak el a feliratok jelentésén. Ezt a POS reklámot az egyik hipermarketben láttam, és mialatt várakoztam, belegondoltam, mit is akar üzenni?

"Egy védelem, amely nem adja fel. Ezért te sem." Mivel egy intimbetétről van szó, a reklám nyilván arra próbál utalni, hogy merítsek erőt a kitartáshoz egy tampontól. Nos, ez nem valami felemelő példa. Legyek olyan szívós? Hehe... abszurd poén, a Monty Python-nak bejött... az Always-nek nem. Ilyen a sóbiznisz.

De a legjobb ezután jön: "Versenyezz úgy mintegylány!" Nos, hogyan is versenyez egy lány? A riói aranyak alapján azt mondanám, hétszer jobban, mint egy fiú. De félre az ilyen iróniával, mi lenne ennek a mondatnak az értelme? Mi ez a gender alapú megkülönböztetés? 

Ismerős az a beszólás, hogy úgy ütsz, mint egy lány. Nem túl hízelgő, általában nem is szokott békés vége lenni az ilyen kezdetű párbeszédeknek. De akkor most ez a reklám hogyan érti ezt a mintegylányos dolgot? Vajon ezt a hirdetést férfiak, vagy nők találták ki? És mit szólnak hozzá a nők? 

Szólj hozzá!

Heyho, medve!

2016. szeptember 05. 06:24 - reklamfogo

Valami furcsa trend kezdett el terjedni a hazai reklámpiacon, amelynek eredményét több helyen láthatjuk úton-útfélen. Ha tömören szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám, hogy az új divat lényege az, hogy keressünk egy relatíve jól hangzó szlogent, majd ezt próbáljuk meg bármi áron illusztrálni. Ezzel tulajdonképpen nincs semmi baj, lehet ezt bizonyára roppant ötletesen is kivitelezni, ám egyelőre úgy tűnik, még nem tartunk ott, hogy ez sikerüljön.

heyhosmile.jpgElsőként ezt a Hey-Ho reklámot használnám fel példaként. A szlogen, "Mosolyra érett" nagyon frappáns, bár azzal némileg vitába szállnék, hogy ez volna a megfelelő szöveg egy rostos gyümölcslének, de most nem ezen lovagolok, hanem a vizualizáción. Mosolyra érett... tehát mutatnunk kell egy mosolygó embert - gondolhatták a marketingesek elsőre. De hogy lesz ebből gyümölcslé-fíling? Nos, egy gerezd barack olyan, mint egy mosoly, érveltek a kreatívok és meg is mutatták (akár ott a tárgyalóteremben, egy kéznél lévő barackkal). Rendben, bólintottak az igazgatók ez jó lesz. Mosolyog és gyümölcs... nyomdába vele!

Bár állítólag "hát"-tal nem kezdünk mondatot, én azt mondanám, hogy: Hát, ez nem lett valami ötletes húzás. Abszolút magánvéleményem szerint a szlogen az elhibázott, de ez nem von le semmit abból, hogy a kép is rettenetes. Bennem vegyes érzéseket kelt a kompozíció, valahogy hiányzik az igazi mosoly és kissé abszurddá teszi a képet a szilvagerezd... mintha valami szájbetegsége lenne a hölgynek.

medvekennivalo.pngA másik példa a Medve sajt újítása, a "Szeretnivaló kennivalók". Érteni vélem, hogy ezúttal egy költői vénával megáldott szövegírót engedtek a projekt közelébe, és ő odatette magát. Azt is elfogadom, hogy egy kennivaló (sajt vagy vaj) lehet szeretnivaló. Az illusztrációt azonban nem tudom elhelyezni az intellektuális univerzumomban.

Persze világos, hogy a kreatív feladat a szlogen bemutatása lehetett, és a szeretetet egy fiatal pár egymásnak borulásával kívánták vizualizálni. Ha már egyszer szeretet, ugye. (Bár egy pihe-puha nagymama által mosolyogva megkent szendvicset majszoló unoka ábrázolása sem lett volna utolsó.) Ám most akkor értsem úgy, hogy a sajtosszendvics mellé puszi is jár? Vagy a pasit jobban izgatja a szendvics, mint a lány? Azt a kérdést fel sem merem tenni, hogy akkor csókolózás közben is lehet sajtos kenyeret enni (hogy más aktust most ne említsek)? Ez most elő- vagy utójáték? Vagy csak nekem jut eszembe mindenről ugyanaz?

Egy szó, mint száz, nem feltétlenül okos megoldás, ha a szlogenhez illesztjük a képet és nem fordítva. (Arra gondolni sem merek, hogy a képek voltak meg előbb és azokhoz írtak szöveget.) 

23 komment
süti beállítások módosítása