Bámulatos, hogy milyen ajándékötletekkel kápráztattak el bennünket, fogyasztókat, az idén (is). Csak két gyögyszemet emelek ki a tenger mélyéről, ajándékba. Az első ez a fantasztikus 49 forintos ajánlat:

"99% Kedvezmény" (valószínűleg ba van kapcsolva a Word-ben az új sor nagybetűvel funkció), ez már döfi, ezt szereti a vásárló! Mondjuk, ha a szerelmem is látta a hirdetést, akkor számomra lesz nagy meglepetés a pofon, amit a "van képed egy 50 forintos ékszerrel kiszúrni a szemem?!" kijelentés mellé kapok. De kattintsunk bele ebbe a nagyszerű ajánlatba:

Máris kiderül, hogy valóban létezik a mesebeli "soha vissza nem térő ajánlat", mert egyrészt a másodperc-számláló gyorsan lepereg, másrészt "figyelem, ha becsukod, az ablak többé nem jelenik meg". Hogy ehhez miért kell az e-mail címem, az rejtély. Én azonban felvettem a kesztyűt és bezártam az ablakot:

Ennek ellenére a "Sikeresen aktiváltad ajándékod!" felirat fogadott. Pedig nem is! De igen! De nem! Ugyanakkor az is kiderült, hogy nem ám arról van szó, hogy megúszom az idei karit 50 forintból, hanem rendelnem kell még egy terméket, hogy megkaphassam a 99%-os árengedményt a nyakláncra. Nos, igen, megmondta az öreg Rothschild: nincs olyan, hogy ingyenebéd (lehet, hogy más mondta, de akkor is igaz).

A lap alján pedig az egyik kedvencem:

Ezeket a "minősítéseket" ugyan ki adta nekik?

A másik példa ennél rövidebb, de ugyanilyen értékes. Bevallom, nem tudom, minek örül a nők többsége karácsonykor, és rettenetesen szeretném, ha a nagy Ő ilyen, lábáról levett, pozícióban heverne a kanapémon.

Ezért naná, hogy kattintottam! És megtudtam a nagy titkot! Egy "anti-aging" kezelésnek örülne a nők többsége! Hogy mit takar ez a dallamos kifejezés? "Öregedés elleni" kezelést. (Mondjuk a képen látható hölgynek nem igazán van ilyesmire szüksége, de ilyenek a reklámfogások.) 

Nos, nem tudom, hogy az urak mit szólnának, ha a feleségük vagy a barátnőjük hirtelen egy fogyasztókúrára szóló ajándékkal lepné meg őket, vagy esetleg egy illemtan-órára feljogosító kuponnal. Fogalmazzunk úgy, hogy nagy "szerelem" kell legyen két ember közt egy ilyen öregedés elleni ajándékhoz, mert szerintem alapból a nők többsége nem ennek örül a legjobban.

Érdekes számomra az is, hogy a reklámban simán letegeztek, de a honlapon már magáznak, ám ez gondolom csak engem bánt. Az azonban fájdalmasabb, hogy így szólítanak meg: "Drága Uram!". Ez a stílus általában akkor kerül elő a szótárból, amikor másfél órája nem tudok élő ügyintézővel beszélni, és ezt szóvá merem tenni a végre valahára bejelentkező kisasszonynak, akinek pont úgy elege van belőlem, mint nekem az általa képviselt cégből. Szóval nagyon rosszul kezdődik... 

Azt is tudom, hogy a kreatív írás olyan, hogy ahányszor újraolvasom, annyiszor tudnék változtatni, javítani rajta, ám egy exkluzív ajánlat esetén azért a szövegíró még dolgozhatott volna a nagybetűk, vesszők és kötőszavak helyes alkalmazásán, illetve a bonyolultabb szavak, mint a "környezetben", helyesírásán... 

Még továbbra is a Télapó szánján röppenünk tovább, de kitartás, majd csak vége lesz ennek az ünnepnek is. Számolatlanul dőlnek az érzéki és érzékeny karácsonyi reklámfilmek, de most egy olyat mutatok, amely szakít a sztereotípiákkal, vagy bulvárosabban: ilyet még nem láttál!

A Kit Kat promóciós filmje jókorát csavart a hagyományokon, mást nem tudok hirtelen mondani rá, mint hogy mesés ötlet volt tőlük ez a szerepcserés dolog! Természetesen ezt bármikor el lehetett volna játszani, de a Mikulással kombinálva igazán eredeti lett. Az tuti, hogy az a pár ember, akinek ily módon besegített a nagyszakállú, mostantól csak Kit Kat-ot fog enni.

Nagyon érdemes figyelni az arcokat, ahol közelről látszanak, és ha már a látványról esik szó, formabontó a videó felbontása is: talán épp a csoki vékonyságát igyekeztek visszaadni ezzel a keskenységgel. Ügyes.

És persze lehet mondani, hogy jó-jó, de ekkora felhajtás és mégis mi lesz a pénzügyi eredménye? Azt borítékolom, hogy nem ettől a filmtől fog kiakadni a csokigyár pénztárgépe, de aki egy ilyen marketingakcióban csak a pénzt keresi, azt kergesse mostantól a Krampusz... jó nagy virgáccsal!

A Spar mostanában fajsúlyos hirdetővé lépett elő, kezdetben a Frissőr kampánnyal, majd a több mint egy hónapja futó karácsonyi mesefilmükkel. Ritka, hogy valaki egy másfélperces reklámfilmmel jelentkezzen, ez mindenképpen dícséretes igyekvés, pláne, hogy ebbe beletömörítettek érzelmet, sztorit, színészi játékot és persze promóciót is. Reklámfogyasztóként azonban mégsem teljes a boldogságom, egy viccben szereplő csattanóhoz hasonlóan én is azt mondom: értékelem a képzelőerejét, ám ez sajnos kevés. De nézzük meg, miért bosszankodom.

NUB-613 (már a rendszám is beszédes) este hazaérkezik (ráhajt a járdára?), majd lazán a vállára vetett baltával felpillant az ablakba. Most arról ne filozofáljunk, hogy senki nem teszi a vállára a baltát élével felfelé, inkább abba menjünk bele, hogy a fejsze és a tekintet eme kombinációja inkább egy családi tragédiát vetít előre. Tudom, hogy Karácsonykor ez sajnos nem ritka, de egy reklámfilmtől azért nem várnám el az erre való hajazást. (Másrészt, a dramaturgia szempontjából, mire is kell az a balta?)

Ezután hosszú másodperceken át azt látjuk, hogy NUB rendszeresen kimarad éjszakánként (ráadásul mindig ugyanabban a barna garbóban és kék mellényben), amely napokon keresztül mélyen depresszálja KGH-902-t. A kellemes Karácsony így olyan messzeségbe kerül, mint Makó Jeruzsálemtől. Végül a telekommunikáció sem vezet eredményre, amely azért elég durva kapcsolat-megszakításra utal, de sebaj, mert a hűtő oldalán van egy rejtélyes üzenet, GPS koordinátákkal. (Modern mese, ugye.) Ezt az üzenetet KGH mozgó ajkakkal olvassa. Ha ez a nézőt segítené, hogy mi is történik éppen, akkor elárulom, hogy felesleges, a néző nem ostoba, rá tud jönni, hogy mi zajlik. (Ha nem tudatos rendezői fogás, akkor meg egy néma olvasási rendellenesség.)

KGH mindenesetre autóba ül, a hóesés ellenére, és hosszú vidéki útra indul. Menetközben egy finoman elhelyezett Spar szatyor mellett is elhajt (ennyi a promó), majd az A2-es úton (ilyen nincs is Magyarországon) észak felé hajt, a sebességkorlátozást gondosan betartva, de egy erdei úton mégis merész tempóban. (Érdekes módon az út nem havas, de az autó igen.) Egy idő után megérkezik a semmi közepére, ahol valószínűleg végleg úgy dönt, itt az ideje szakítani NUB-al, ám ekkor megvilágosodik. Nem csak ő, hanem az egész semmi-közepe.

Kiderül ugyanis, hogy NUB esténként nem a lányokhoz járt, hanem titkos faházat épített egy öreg (hölgy) tölgy koronájába. Egy baltával?! Ügyes fiú, nehogy otthagyd! A házban nemcsak ő van, hanem bőségszaruval terített asztal is, amelynek elemeit nyilván a Sparból szerzte be. De ezt nem tudjuk meg, mert rövid békülőjelenet után a narrátor közli velünk, hogy "A legszebb ajándék Te vagy." Que? - mondaná a Waczak szálló spanyol alkalmazottja. Hogy mi van? Te vagy a legszebb ajándék? És akkor mire volt jó ez az egész házasdi? 

NUB napokon (heteken) keresztül nem megy haza, beleöl a projektbe rengeteg pénzt (mert ez nem két fillér lehetett), Tesla zsenijét meghazudtolva áramot szed a levegőből, és nem mellesleg az öngyilkosság szélére kergeti KGH-t, de mindez oké? Kedves Spar, ez nem oké! Ez egy macsó villantás: értelmetlen és pazarló. Ehelyett tölthetett volna minőségi időt KGH-val, majd Szenteste egy szolid (Spar) ajándék mellett a szemébe mondhatta volna: Te vagy a legszebb ajándék... minden nap. 

Szóval ahogy a bevezetőben mondtam, méltányolom a kreativitást, a befektetett időt, energiát és pénzt, nagyra értékelem KGH színészi képességeit és taps jár az egész csapatnak, ám ez így nem sikerült igazán. Az üzenet félrement, megrepedt a híd a kép és a mondanivaló között, amin még KGH pazar mimikája sem tud segíteni. Nagyon kár ezért.

Mindazonáltal szeretném bátorítani a Spar-t, hogy próbálkozzon még, kezdetnek kiváló, és biztos lesz ez jobb is. Számomra igazi ajándék volt Karácsonyra, már a megjelenése óta készültem erre a posztra. Mindezt kiírva magamból már csak egy kérdés maradt bennem: mi lesz a házzal Karácsony másnapján? Átlényegül szerelmi fészekké (hogy stílusos legyen a befejezés)? 

Akárki bármit is mond (vagy nem mond, de gondol), a 2016-os év reklámbombája bizony Fluimucil Ábel. Lehet ujjongani vagy szentségelni, de a hirdetés által keltett hullámok mára cunamivá terebélyesedtek, létrehozva ezzel a vírusmarketing iskolapéldáját (és állatorvosi lovát), még akkor is, ha az egész kreatív eredményessége megkérdőjelezhető. Ha valakit részletesen érdekel a visszahang, akkor az nézzen körül az interneten, mondjuk itt vagy itt, és feltétlen itt is.

Én magam igazából nem terveztem foglalkozni Ábellel, ám kaptam egy levelet, hogy "de miért?" Lehet, hogy megköveztek, de tulajdonképpen a reklám (a hasonló gyógyszerhirdetések relációjában szemlélve) rendben van, egyetlen (és igen súlyos) hibája Ábel nyúlós hangja. Ezen nincs mit szépíteni, ezt túlspilázták, és ezzel romba döntötték a reklámot - hacsak nem épp az volt a cél, hogy egy heves érzelmi reakciókat kiváltó alkotást hozzanak létre. Nem is szeretnék mást mondani, csak három megjegyzésem lenne, amelyeket még nem olvastam máshol...

Az egyik, hogy bár maga a "miértező gyerek" koncepciója jó ötlet, arra nem árt figyelni, hogy milyen válaszokat adunk rá. Az anyuka igyekszik hozni a szellemi színvonalat, "mert amikor hurutosan köhögünk, Fluimucilt szoktuk bevenni", ami egy 4-5 éves gyerek számára egész feldolgozható, a "hurutosan" szó kivételével (bár nem vagyok orvos, Ábel köhögése inkább száraznak hallatszik, mint hurutosnak). A nagymama ellenben már komoly kihívást állít a gyermeki elme elé: "mert ilyenkor letapad a váladék a tüdődben, amit fel kell oldani". Már a tűdő is okozhat gondot, mert az oké, hogy az a valami, ami odabent segít lélegezni, de hogy abban bármi letapadjon, pláne ez az idétlen nevű váladék, az már gubancos. Ráadásul ezt fel kell oldani, ami Ábel intellektusának feloldhatatlan absztrakciót igényel.

A második (ami igazából csak a rám jellemző kákacsomózás), hogy a nagymama boldogan világosítja fel az unokát, hogy nem csak Ábel kapja ezt a gyógyszert, hanem már a mama is ezt kapta, amikor kicsi volt. Ezzel feltehetőleg arra utal, hogy amikor a mami Ábel-korú volt, és ez jól hangzik, ráadásul kényelmesen megágyaz a szlogennek is (régóta ez a válasz...), csak valószínűleg nem igaz. A Fluimucilt 1996. decemberében engedélyezték, azaz forgalomba is úgy 20 éve kerülhetett, amely tényből azt a következtetést vohatjuk le, kedves Watson doktor, hogy az anyuka maximum 25 éves. Ám végül is, miért ne lehetne annyi?

Végül pedig egy ennél jóval súlyosabb marketingstratégiai hiba, hogy ha már így felborzolták a hazai reklámpiacot, akkor nem ártott volna összehangolni a reklámfilmet és a termék honlapjának szereplőit, ha a filmben ezt a nagymama-mama-kisfiú kombót választották vizualizációra.

A látszat néha csal. Ez a tömör igazság jutott eszembe erről a hirdetésről, amelyet első pillantásra egy kozmetikai termék reklámjának véltem. De nagyot tévedtem, mivel ez egy... gyógyszerreklám. Igen, nem az a hagyományos fajta, hanem valami teljesen más.

Ha valaki úgy vélné, bizonyára valami bőrrel vagy általánosságban a szépséggel, fiatalsággal, esetleg a fittséggel áll kapcsolatban a hirdetés, az szintén a sötétben tapogatózna. "For the person within", mondja a szlogen, azaz "A belső embernek", vagy talán helyesebb lenne úgy fordítani, hogy "A belső személynek", mivel az Invega tabletta a skizofrénia kezelésére szolgál. 

Az, hogy vizuálisan megdolgoztak vele, kétségtelen. A látvány annyira élethűre sikeredett, hogy egy sci-fiben FX-nek is beválna. Ennek ellenére nem teljesen értem az üzenetet. Az odáig rendben van, hogy a skizofrénia hasadásos elmezavar, ezt tökéletesen bemutatja a kép, ám az már nem egyértelmű, hogy most akkor a belső ember a jó, a külső a beteg? Miképpen hat a gyógyszer? Vagy akkor most mi van? Kicsit szarkasztikusan azt is mondhatnám: ebbe bele lehet őrülni. És akkor talán nekem is Invega kellene... lehet, hogy a reklám titkolt célja épp a gyógyszer fogyasztásának növelése? Nem, nem... ez már (majdnem) skizofrén!

Remélem senki nem lepődik meg, ha túlteng a blogon a karácsonyi hangulat, egyszer van ilyen egy évben, ráadásul csak átmenetileg, mert jönnek az új (évek) dolgok. Most is a fenyőünnep közeledtét a középpontba állítva gyűjtöttem össze egy csokor kreatív örökzöldet, többnyire pirosban. (Tudom, hogy ennek a mondatnak nem sok értelme van, de kellőképpen visszaadja az ünnep előtti zűrzavar fílinget.)

Van itt élelmiszer, autó, dezodor, légitársaság, sör, szálloda és sok más is..., mindannyian igyekeztek a saját eszközeikkel bemutatni a karácsonyfát. Vannak köztük ötletesek (például a Volkswagen), szépek (mondjuk a ceruzahegyezős), ennivalóak (többek között a pizzás), egyszerűek (mint a FedEx), illetve randák (ahogy a Triumph). És persze az Axe egyszerűen nem tud kilépni az átala felállított nőfaló "magának mindenről ez jut az eszébe?" sztereotípiájából. Még Karácsonykor sem.

Megállíthatatlanul közeleg a karácsony és az újév, eljött a céges karácsonyi partik ideje is. Ezt a vonalat ragadta meg a Tibi csokoládé, jelenleg is futó reklámfilmjében. Mielőtt belémennék, szeretném leszögezni, hogy az utóbbi idők egyik legjobb reklámjával állunk (ülünk, fekszünk stb.) szemben!

Szóval a Tibi koncepciójában könyvelőéknél karácsonyi céges buli pörög, megehetősen visszafogottan, hiszen senki nem táncol az asztalon, ruhák a helyükön és minden berendezési tárgy (köztük az üvegfal is) teljesen ép. Két figura lóg ki a hangulatból: egy magányosan ácsorgó szomorúszűz kisasszony, és a legújabb munkatárs (aki szemmel láthatóan még nem alkalmazkodott a céges dress code-hoz). Az ötlet pazar, még akkor is, ha nem teljesen érthető, hogy a hölgy miért is tartja a háromlépést mindenkitől, holott erre megjelenése egyáltalán nem szolgáltat okot...

"Most jön az a rész, amikor össze kéne szedned magad, igaz?" kérdi a narrátor a félénken pislogó pasas láttán. "Próbáld az új Tibit. Az majd segít." Erre főhősünk beleharap egy jókora tábla csokiba, amely eddig a farzsebében vagy talán a zakója belső zsebében, esetleg a "ne akard tudni, hogy hol volt" helyen lapult. És tényleg, a csoki felturbózza bátorságát, amellyel, ha nem is szívtipró stílussal, de mindenképpen bepróbálkozik a faszűznél. És itt szeretnék rámutatni, hogy a Tibi csoki ezzel elérte kimondott célját, emberünk igenis összeszedte magát!

Erre tromfol rá a narrátor: "He, he... hát nem." He, he... hát de! Segített! Ja, hogy a dolog megakadt azon, hogy drága kartársnője inkább támasztja tovább a falat, minthogy pár semleges mondattal udvariasan elcsevegne a kollégával? Ez nem a Tibi hibája! És ezt nem is ígérte! Mint mondtam, maga a reklám tényleg kiválóra sikeredett, de a szövegíró azért nekifuthatott volna mégegyszer a szituációnak.

"Tibi. Csodákra nem képes, de hé, nagyon-nagyon finom." zárja a szpotot a narrátor. Tényleg finom lett a reklámfogás, csak a szövegnek volt egy pici mellékíze. 

Egy kőkemény reklám következik, méghozzá az ütősebb fajtából. Ez nem csak egy poénos kezdőmondat, hanem maga a kőkemény igazság: egy ütvefúróról beszélünk, amellyel vasbetont lehet lyukasztani. Régen tanultam már oroszt, de túl sok nyelvtudás nem kell hozzá, hogy kitaláljam, az Enkor nevű fúrógép reklámjáról van szó, méghozzá nagyon kreatív köntösben.

Bevallom, azt nem tudom, a fal festve van vagy tényleg ilyen romos állapotban van. Azt feltételezni sem merem, hogy szándékosan amortizálták le a falat... bár ki tudja? Egy jó reklámfogásért ez sem drága! Ha pedig a fal meglévő cudar állapotát kívánták ezzel a komozícióval elfedni, akkor dupla pont jár az ötletgazdának.

A dupla pont mellesleg akkor is jár, ha az egész falfelület egy hatalmas hungarocell (vagy valami hasonlóan alakítható, de könnyű anyag) alkotás, amelyet gondosan ráillesztettek a meglévő házfalra. Szeretnék még (francául: encore) hasonló reklámokat látni!

Kevesen vitatnák azt az állítást, hogy az elmúlt évek legnagyobb internetes durranása a Facebook létrejötte volt. Szerintem Zuckerberg sem gondolta, mekkora sikere lesz az általa kitalált közösségi oldalnak, illetve hogy milyen hasznot, (igen, dollárban kifejezhető anyagi hasznot), fog neki mindez hozni. Nem meglepő hát, hogy a Facebook-ot hamar felfedezték más vállalkozók is: ma már nem komoly cég az, amelyiknek nincs hivatalos Facebook oldala. Ám mielőtt magunk is olthatatlan vágyat éreznénk, hogy hozzájáruljunk Zuckerberg vagyonának növekedéséhez (persze saját céges bevételeink növelése mellett), nézzünk meg tíz népszerű tévhitet a vállalati Facebook oldalakról.

A biztosítás általában hálás téma a reklámozásban, hiszen több lehetőség is ajánlkozik az ügyes megvalósításhoz. Választhatunk sokkoló, vicces, komolykodó vagy éppen elvont szlogenekből és illusztrációkból. Persze hiba lenne azt hinni, hogy akkor biztosítást reklámozni a legkönnyebb. Nem az, és ezt számos félresikerült próbálkozás bizonyítja. Ám a most bemutatott Allianz hirdetés az ötletes megoldások közül való.

A képen egy érdekes pillanatot látunk: a vihar által kicsavart fa, egy különös fejlődési rendellenesség miatt, nem zúzza laposra az autót. Ilyesmi előfordulhat, bár nyilván eszméletlen ritka. Majdnem csoda. Ezért is szól úgy a szlogen, hogy "Miracles happen, but don't count on them.", azaz "Csodák történnek, de ne számíts rájuk." Apróbb betűkkel még ott szerepel, hogy "Feltételezheted, hogy minden vihar megkímél, de mi azért javasoljuk az Allianz autóbiztosítást."

Bár a hirdetés izgalmas, humoros és kifejező, kicsit olyan kezdő biztosítási ügynök duma: "nem erőszakoskodunk, csak javasoljuk, mert ugye, nos, tudja, bármi megeshet..." Szerintem ennél valamivel konkrétabb (vagy nyomulósabb?) szöveg kellene, ez túlzottan az olvasóra bízza a döntést, ahelyett, hogy megragadná a kezdeményezést. Ettől függetlenül értek a szóból, még ha nem is az Allianz-ot választom (miért is pont őket?).

Mondom, egy picit rámenősebben is lehetne... az ötlet van olyan profi, hogy elbírja.