Íme a környezettudatos reklám, abszolút természetes anyagokból - leszámítva a festéket. Amit látunk, az egy hatalmas tégla-tűzfal, borostyánnal félig befutva. Itt látta meg a Toro nevű cég a lehetőséget a vezetéknélküli sövénnyíró gépük (cordless trimmers) hirdetésére, és elkészült az itt látható gerillareklám.

A kompozíció rettenetesen szemléletes, ehhez valóban egy vezetéknélküli vágóeszköz kellett és persze pár ipari alpinista. Fantasztikusan ötletes kihasználása ez a város adta lehetőségeknek, már majdnem urban art kategóriába csúszik át, de mégsem. Bravo, Toro!

Önnek is elege volt azokból a reklámokból, ahol mások koszos tűzhelyét vagy WC kagylóját kell bámulnia? Ki mondta, hogy egy takarítószert csak konyhában vagy mellékhelységben lehet bevetni? Íme egy parádés ellenpélda, a Cillit Bang tálalásában:

Nos, ugye hogy teljesen más élmény? Természetesen már az új hullámot követi: nem takarítószert ad el, hanem egy érzést - nem érvel, hanem az érzelmeinkre hat. Persze nyilvánvaló, hogy ha egy szerelőműhely kitakarítása ilyen egyszerű, vidám és vicces lenne, akkor nyilván több férfi vállalkozna rá, még odahaza egy konyhában is. Ám mielőtt kedvet kapnánk, azt azért jegyezzük meg, hogy táncoslábú szerelőnknek egy egész éjjel kellett a művelethez... szóval azért dolgozott vele jónéhány órát!

Külön érdeme a reklámnak, hogy egyátalán nem használ szöveget, leszámítva a végén látható szlogent, vagyis a film könnyen adaptálható minden országban, a feliratok kicserélésével. A szlogen egyébként szintén frappáns: "Almost makes cleaning exciting", azaz "Majdnem izgalmassá teszi a takarítást". Nem csak kellemesen ötletes és humoros, hanem őszinte is: azért akármilyen is az a tisztítóerő, a takarítás nem izgalmas.

Már egy ideje feszülten figyelem a 3-as metró körüli izmozást és kifárasztásos időhúzást, de nem is ez a lényeg, hanem az itt látható hirdetés. Teljesen véletlenül akadtam rá, először valóban egy film plakátjának véltem, csak a metrószerelvény volt olyan furcsán ismerős. De aztán megérkezett a szerelvény, azaz kapcsoltam, hogy miről is szól ez az egész.

Nos, ez a Jobbik hirdetése, nyilván erősen politikai töltettel, de ez nem vesz le az alkotás ötletességéből és technikai kivitelezéséből. Ugyanis mindkét területen kiemelkedőt alkottak. A kép élénk, nem csak a színek miatt, hanem az események miatt is, simán hozza az ötvenes-hatvanas évek sci-fi plakátjainak egyedi hangulatát. Még arra is figyeltek, hogy az előtérben lévő pirosruhás nő hitchcocki stílusban tolja - pazar! Mondjuk a vezetőfülke ablakára tapadt, sziluettje alapján lengén öltözött nő figurája némileg meglepő elem - pláne, hogy az árnyákok alapján legalább négyen vannak odabent.

A szöveg méltó, még ha a főcímet a Jackson-Livingstone lapozgatós kalandjáték könyvsorozattól csórták is. Szépen hozzák össze a retorikai kérdéseket a 350 forintos beugróval, talán egy ici-picit lehetne észrevehetőbb az alternatíva ("Nem ezt akarja? Akkor fordítson!). A felszólítás egyébként - akrva, akaratlanul - remek, hisz érthető szó szerint (nyilván a hirdetés hátoldalán folytatódik a szövegelés), másrészt átvitten is megállja a helyét: fordítson a helyzeten.

Szóval ilyen politikai szellemességet várnék el a 21. században, a kormánykékség ehhez képest nem is említhető kategória. Ja, hogy ez egy picit szenzációhajhász és olyan bulváros? A közügyek iránti apátia szerintem szükségessé teszi a populárisabb stílus használatát, másrészt az eltúlzott képi és szöveges megjelenés nagyobb eséllyel hívja fel a figyelmet az amúgy valóban létező veszélyre. 

Tudom, hogy a világháló tele van jobbnál-rosszabb példákkal ötletes és ötlettelen járműreklámokkal, én most ezért csak egy apró csokrot tálalnék az ilyen jellegű dekorációkból, amolyan pénteki levezetésnek.

Igyekeztem különböző jellegű járműveket összeszedni, köztük egy-két különlegességet, mint a gyrosos betonkeverő vagy a halas szemeteskocsi. Legelképesztőbb a "Ne ugorj." (Don't jump.) tetőfelirat a buszon, amely egy karriertanácsadó cég hirdetése, kár, hogy viszonylag kevesen látják.

Bizonyára vannak olyanok a blog olvasói között, akik azt gondolják, én egy kákán is csomót kereső ember vagyok, amolyan "akinek semmi sem jó". Elismerem, hogy a legtöbb billentyűzetre vett hirdetésben a gyengeséget keresem, de ez nem a jellememből fakad, hanem a blog küldetéséből (hogy használjak valami manapság menő kifejezést). Bár rettenetesen kis hal vagyok egy hatalmas nagy tengerben, jó lenne, ha akárcsak egy ici-picit is hozzájárulhatnék, hogy jobb hirdetések készüljenek kis hazánkban.

Ez a bevezető ahhoz kellett, hogy megint kötekedjek, de csakis jobbító szándékkal... becs' szó. Azt a bizonyos csomót most a Magyar Posta egyik plakátján keresem, amely azt hirdeti, hogy "Csomag, ahogy szeretnéd", mert hogy "Több mint 3000 átvételi ponton"... vehetem át/adhatom fel a postai küldeményeimet (gondolom). Pár apróság.

Először nézzük az érvelést. A 3000 átvételi pont nyilvánvalóan országosan értendő, ám az én beszűkült életemben nagyjából egy tucatnyi hely jöhet számításba ilyen jellegű aktivitásra, úgyhogy a maradék 2988 számomra tökéletesen érdektelen. Valószínűleg egy debreceni lakos sem tud őszintén örülni egy kaposvári átvételi pontnak, és gondolom ez az apátia kölcsönös. Továbbá sajnos a 3000 súlyát nem tudom kellőképpen értékelni, fogalmam sincs, hogy ez sok, vagy kevés. (Mindenesetre a KSH adatai szerint az országban 3155 település van, vagyis statisztikailag a 3000 azt jelenti, van olyan település, ahol nincs átvételi pont. Pedig hogy szeretnék...)

Másodszor lássuk a képet. Érdekelne például, hogy miért egy telekinetikus Jedi erővel megáldott nő pózol a képen? Nem vagyok biztos benne, hogy egyátalán szükséges ehhez az üzenethez egy emberi alak, ám ha mégis, talán nem ő a legjobb választás. Ennél még a Transformers robot is izgalmasabb volt, bár annak is nagyjából annyi köze van a postai szolgáltatásokhoz, mint a hölgynek nyári ruhában. Azután a képen szereplő átvételi pont jező pirospontok is érdekesek... szinte minden sarkon van egy ilyen. Ha például minden városban csak 9 átvételi pont van (ami, valljuk be, nem sok és messze elmarad a képen illusztrált helyzettől is), akkor a 3155 településből 2809 településre egyetlen egy sem maradna (KSH: hazánkban 346 város van).

Végül, amiért az egész poszt született, a szövegezés. Ha a hirdetés az átvételi pontokat emeli ki, akkor a szlogen nem "ahogy szeretnéd", hanem inkább "ahol szeretnéd" kellene legyen, nem?

Most lehet engem megkövezni...

Ismét elérkezett a rémelem az Álom utcába, vagyis az október 31-i horrorsó, azaz a Halloween. Gyorsan és véresen végezzünk vele: ezért választottam két gyorsétterem reklámot.

Az első a maximalista változat, a Burger King tolmácsolásában. Azért mondom, hogy maximalista, mert rengeteg figura szerepel rajta, felvonultatva szinte az összes gyilkost a klasszikus Drakulától, Freddy Kruegeren át pénteki Jason Voorhees-ig. Az áldozatok kivétel nélkül zöldségek, elsősorban paradicsomok, mert azok jó vöröslevesek. Na és persze illenek a szöveghez: "A Burger Kingben bármikor extra ketchupöt adunk friss paradicsomból. Hogy ezt miképp tudjuk megtenni, az természetesen, szigorúan titkos."

Bevallom, nekem nem tetszik. Grafikailag megdolgoztak vele és megvan a halloweeni hangulat, ám szerintem túl sok lett, ráadásul ne felejtsük el, hogy étteremről van szó, vagyis fontos lett volna, hogy ne vegye el az étvágyamat. Márpedig ez elvette.

A másik véglet egy minimalista stílusú McDonald's hirdetés. Azt már tutdjuk, hogy a Meki a sültkrumpli-művészet mestere (íme egy példa), és ezzel a reklámmal is bizonyították, hogy magabiztosan ülnek a krumpli trónon. Ők Drakulát álmodták erre a képre és azt sikerrel meg is valósították - mondhatjuk, hogy saját alapanyagokból. Annyira véres, hogy még ne legyen unguszti, inkább vicces. Ettől függetlenül nem nevettetett meg túlságosan, igazából nem éreztem benne azt a könnyedsgéget, amit a McDonald's általában hozni szokott. De ez csak egyéni hasfájás, és elismerem, hogy a Meki jobban oldotta meg a borzongásos feladatot, mint a King.

Remélem, elég titokzatosan cseng a cím ahhoz, hogy továbbolvassátok ezt a posztot, amely alapvetően egy üzleti tárgyalási technika, ám a kereskedők is előszeretettel alkalmazzák, nem beszélve a marketingesekről. És hogy tulajdonképpen miről is van szó? Dióhéjban: csikarj ki egy apró igent, és máris nagyobb esélyed van egy óriás igenre legközelebb!

Azt, hogy egyes reklámok eszementek, tudjuk. De ne higgyjük, hogy ez valami modern őrület, így volt ez bizony már régebben is. Ez a 60-as években készült nadrágreklám komoly eséllyel pályázik a legidiótább hirdetés címre.

Kezdjük azzal, hogy miként lehet egy nadrágmárkát seprűnyélnek (broomstick) nevezni??? Ha ezt kivehertük, nézzük a képet. Mit látunk? ... Akkor próbáljuk újra... tehát, mit látunk? Aki esetleg arra tippelt, hogy csoportos nemi erőszakot, az tévedett. Ez itt egy játék, amelynek seprűnyél a neve. Érthető? (Nekem sem.)

A kép és az alatta lévő szöveg szerint a szabály az, hogy "álljunk körbe" egy fehérneműben lévő nőt és "forogjunk körülötte", miközben lefogjuk a kezét. "Jó móka". "De csak olyan férfi vehet részt benne, aki Broomsticks márkájú nadrágot visel". Aki "nem akarja játszani a játékot, az vegye le a nadrágját és menjen haza". 

További adalék, hogy "játszunk stílusosan és játékos színekkel. Mert ezek segítenek, hogy győzz". Azt el sem tudom (merem) képzelni, mi lehet a nyeremény, ám abban biztos vagyok, hogy a mai csajok seprűnyéllel vernék színesre ennek a reklámnak a kitalálóját, megvalósítóját és a képen látható pasikat.

Ha valaki azt gondolja, hogy valamiért pikkelek a Hey-Ho-ra, akkor nagyot téved. Egyszerűen csak megint szembejött, és nem tudtam nemet mondani, hogy ne írjak róla ismét. Egy korábbi posztban a szlogent dícsértem és a vizualizációt kárhoztattam, most fordított a helyzet. Egy baráti társaságban került elénk a gyümölcslé, és egyből megragadott a doboz.

Nagyon szép a csomagolás grafikája, jók a színek és a betűtipus is szemgyönyörködtető. Amolyan kellemesen nosztalgikus-magyaros. Ám a szöveg, csak azt tudnám feledni. Az rendben van, hogy mitől más a Hey-Ho, sőt még az is, hogy "több van benne mint ízletes gyömölcs" (bár ezzel vigyáznék, nehogy mindenféle vegyi adalék jusson a fogyasztó eszébe). De amikor megtudom, hogy van benne öröm, gondoskodás, nevetés és boldogság, akkor elbizonytalanodom. Nem vagyok materialista típus, de nem egészen értem, ezeket ki és hogyan teszi bele? Azt nem hiszem el, hogy a gépek bármit is hozzáadnak, azt pedig kétlem, hogy a dolgozók nevetve kezelnék a berendezéseket (de ha így is lenne, az sem adna a gyümölcslé ízéhez semmit). A "2 kanál vidámság" és a "4 csepp vidámság" is ugyanilyen "reklámszöveg". (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy azért, mert reklámszöveg, még nem feltétlen kell butyutának legyen.)

A befejezése az, hogy "Ez az, ami életre kelti..." ám én nagyon remélem, hogy nem kel életre a gyömölcslé a poharamban, bár érdekes látvány lenne. És hogy bizonyítsam, nem ezzel a márkával van vitám, megemlítem, hogy a Merci csoki reklámjában is lágyan zsongják a fülünkbe, hogy "szeretettel csomagolva", ám ha vetünk egy pillantást egy csokicsomagoló gépsorra, arról nehéz elhinni, hogy szeretettel csomagol. (Ha ellenben kézzel csomagolják a Mercit, szeretettel átitatott munkások, akkor megkövetem a csokigyárat, ahogy a Hey-Ho-t is, ha megmutatják, hogyan kerülnek a gyümölcslébe ezek a különleges "adalékok".)

A reklámokban szereplő hírességnek tulajdonképpen egy feladata van: meggyőzni a fogyasztót arról, hogy ha az adott terméket használja vagy fogyasztja, akkor olyanná válhat, mint maga a sztár. Külföldiül ezt "image transfer"-nek nevezik, mi mondjuk úgy, hogy imázs-átvitel. Ha valaki kételkedne ebben, akkor figyelmébe ajánlom az alábbi Nespresso reklámfilmet (aki pedig nem kételkedik, az csak dőljön hátra, és élvezze):

A filmben tökéletesen bemutatásra kerül az egész folyamat (attól az apróságtól eltekintve, hogy a testes férfi is egy sztár, Jack Black). Nézzük sorjában: Jack Black, szerinte vagányan, szerintem pofátlanul, lenyúlja Clooney elől az elkészült kávét és ezzel máris elég menőnek érzi magát, hogy odalibbenjen egy csodaszép hölgy mellé, majd bemondja a tutit: Nespresso. Mi több? A nő kijavítja, hogy az nem "mi több", hanem "mi más", ahogy azt George Clooney mondja. Hősünk azt sem tudja, ki az a Clooney, aki időközben készített egy új adag kávét és odalép. Miután utánozhatatlan stílusban kimondja a "mi más" szlogent, lenyúlja a csajt. Vagány Black ezután (és persze egy korty Nespresso után) kezdi megérteni, hogy mi is a dörgés, majd ezt be is veti egy újonnan érkező nőnél... láss csodát: a dolog működik, a lány máris az övé (dacára az visszataszító szürcsölésnek)!

Szóval a helyzet az, hogy ha Te, kedves férfi vásárló, Nespresso-t iszol, de csakis azt(!), akkor olyan sármos leszel, mint George Clooney és epekedni fognak utánad a csajok. Ha nem ez történik, az nem a kávé hibája, hanem a tiéd... sugallja a reklám, ám ne higyjünk neki. Attól, mert a reklámfilmben bejön, az életben még nem feltétlenül. (Erről már volt szó itt a blogon.)

Habár egy zseniális reklámfilmmel állunk (ülünk, fekszünk) szemben, amely ötletessége, humora és remek zenéje mellett hozza George "Nespresso" Clooney önironikus stílusát is, azért a nem titkolt célja az a fránya imázs-átvitel. Mert ez a lényeg, mi más?