Álmos McDonald's

2015. október 09. 17:28 - reklamfogo

mcd_early.jpgÍgy a hét végéhez közeledve már gondolom másoknak is elég nehezen megy a reggeli felkelés (legalábbis ha az az ébresztő 6 óra körül van), ezért bátorkodtam azt a McDonald's reklámot étlapra venni. Bár első pillantásra talán nem látható, a hirdetés a népszerű gyorsétterem reggelijét van hivatva még tovább népszerűsíteni.

Az álmos ábrázatú főhős éppen a mobiltelefonját vajazza le, és nem abban az értelemben, ahogy a pesti szleng érti, hanem szó szerint, mivel nagy éberségében kenyérnek véli. Mondjuk egy két mai okosnak pont kétszersült mérete van, úgyhogy ez nem is olyan eltúlzott ötlet. Mondjuk az már felettébb gyanús, hogy más egyéb sincs az asztalon, ez így elég sovány reggeli benyomását kelti. Legalább valami dzsem...

A szöveg, "We wake up early for the late ones", azaz "Mi korán kelünk a későkért" nem csak első olvasásra értelmezhetetlen 280-as IQ alatt, hanem tizedjére is. Hacsak nem arról van szó, hogy a McDonald's ezzel a kampánnyal a bulizó fiatalokat célozta meg, akik egy átpörgött éjszaka után, 10 órakor felkelve reggelire vágynak (te jó ég, csak nem 290-es IQ-m van?!). Azt nem tudom, van-e kedvük ilyenkor levánszorogni egy Mekibe vagy sem, de mindenesetre olcsóbb (és finomabb) megoldás, mint egy mobiletelefon előlap csere a szervizben. 

Szólj hozzá!

Globális pizza

2015. október 05. 11:13 - reklamfogo

pizzalove.jpgA most terítékre kerülő reklám olyan, mint egy jó pizza: jó alapon számos ízletes feltét. Az első pillantásra nem túl tartalmas hirdetés ugyanis több ínyencséget is tartalmaz, fogjunk hozzá!

Az a vizuális megjelenésből is nyilvánvaló, hogy maga a reklám valamilyen pizzéria hirdetése, ám erre ráerősít a szlogen is: "Fight for the last slice", azaz "Küzdj az utolsó szeletért", ami egy pizza esetében nem rossz szöveg, utalva annak kiváló minőségére. Ám a hirdetés ennél bőségesebb.

Ami elsőnek feltűnhet, hogy a pizzás-doboz nem ám csak úgy zsíros, hanem a pacák a földgolyó egy részét ábrázolják, az Atlanti-óceánt, illetve Dél-Amerikát. A pizzaszelet ötletesen épp a brazil esőerdők helyét foglalja el, ami által a szlogen máris új dimenzióba kerül: harcolj az utolsó esőerdő szeletért.

Ha a jobb alsó sarokba nézünk, ott olvasható is, hogy a pizzás-doboz 100 százalékban újrahasznosított papírból készült. Az fölötte laza eleganciával elhelyezett szimbólum és szöveg (Pizza&Love) pedig a közismert béke-logó villantása, de ügyesen pizzásítva: az egyik "szelet" kilóg a körből. Az alig olvasható második szlogen is ezt a környezetvédő vonalat támogatja: "We make pizza, not global warming", vagyis "Mi pizzát csinálunk és nem globális felmelegedést", ami persze sántít, hiszen a kemencék nem csak direktben melegítenek, hanem valamivel fűteni is kell őket, mondjuk árammal, ami pedig erőműből érkezik, ahol pedig keményen égetnek valamit... persze lehet, hogy napelemes az egész cucc, és akkor komolyan beszélnek ezek a pizzás fiúk (és lányok)!

Akárhogyis, maga a hirdetés ötletes, üzenete is van, és ha ráadásul a pizza is jó, akkor tuti a siker.

Szólj hozzá!

Kígyóbusz

2015. október 01. 11:45 - reklamfogo

zoobus.jpgÚjra tegyünk egy rapid túrát a gerillamarketing dzsungelébe. Legutóbb buszmegállós reklám volt, most következzen maga a busz.

Ahogy az a képen látható, a buszra tekeredő és azt összeroppantó kígyó ezúttal nem egy katasztrófa-film jelenete, hanem a helyi állatkert hirdetése - kicsit rendhagyó köntösben. "Zoo - The Wildest Place in Town", mondja a felirat, vagyis "Állatkert - A város legvadabb helye", és ezzel nem tudunk vitatkozni, bár egyes éjszakai szórakozóhelyek is lehetnek vadak, pedig ott emberek vannak és nem állatok(?).

Szerintem mind az ötlet, mind a kivitelezés ötletes és figyelemfelkeltő. Egy ilyen reklám valóban rávehet arra, hogy meglátogassam az állatkertet, de legalábbis a gyerkőcöket annyira fellelkesíti, hogy nem hagyják békén a szülőket, míg el nem mennek - ismét.

Szólj hozzá!
Címkék: Állatos Gerilla

Bekaphatod

2015. szeptember 28. 13:03 - reklamfogo

bicebread.jpgVan-e ártatlanabb produktum széles e földgolyón, mint a kenyér? Annyira általános, mindennapos, megszokott, hogy aligha. Lehet-e ebből a témából valamilyen izgalmas hirdetést kifacsarni? Nos, a Bice cég megpróbált valami egyedivel előrukkolni, és alighanem sikerült is nekik meglepetést okozni.

A kenyerek, és egy kifli, kreatív és rendhagyó elrendezésével olyan hatást értek el, mintha valami teljesen másról lenne szó. Garantálható, hogy erre mindenki felkapja a fejét (vagy a vizet, ha prűdebb). Pedig nincs itt semmi malacság - ez itt kenyér. Még egy lapáttal rá is tettek a szlogennel: "Bread is life.", vagyis "A kenyér élet."

Nem állítom, hogy világbajnok reklám, de tény, hogy ötletes, figyelemfelkeltő és a célját eléri: vágyat ébreszt, hogy szádba vegyél egy... frissen sült kifli vagy kenyér csücsköt. 

Szólj hozzá!

Állatok vagytok

2015. szeptember 24. 14:01 - reklamfogo

peta_poster_00.jpgMinden reklámszakember, de még az átlagos reklámfogyasztó is, tudja, hogy a jó reklámhoz jó nő kell. Ez lehetett az egyik vezérelv a PETA itt látható hirdetésében, amelyhez a közismerten jó megjelenésű Pamela Andersont kérték fel modellnek. Most mit mondjak, jó lett a kép.

Az üzenet már egy más tészta. A PETA, amely egy állatvédő egyesület, évek óta küzd az állatok védelméért (milyen meglepő), legyen szó szőrmebundáról, állatkísérletekről vagy éppen a hús fogyasztásáról. Ezek nemes dolgok, és könnyű egyetérteni, bár az utóbbi azért nem olyan kis falat. Mármint, hogy legyünk vegetáriánusok, ahogy ezt a reklám is mondja ("Have a heart, go vegetarian", azaz "Legyen szíved, légy vega"). 

Az üzenetet azzal kívánták emészthetővé tenni, hogy Anderson kisasszony testét, a hentesnél látható ábrákhoz hasonlóan, felszabdalták a szaggatott vonalakkal. Ez ügyes ötlet, de durván elrontották az egészet a felirattal. "All animals have the same parts.", vagyis "Minden állatnak ugyanazok a részei vannak.". Ezzel a kijelentéssel egy biológus nyomban vitatkozna, de még én is fel tudnám tenni a kérdést, hogy hol van a hal lába? Ha más irányból közelítünk, akkor ez a felirat azt sugallja, hogy Anderson úrhölgy is egy állat lenne? Persze, halottam Darwinról, de ismerem az ellenvéleményt is.

Szóval sokat markolt a PETA, de keveset fogott. A reklám figyelemfelkeltő, de az igazi üzenete szerintem nem megy át, még bio-evolúciós filozofálás nélkül sem.

Szólj hozzá!

Autómatek

2015. szeptember 20. 10:45 - reklamfogo

volkswagen-r.jpgAz autóreklámok általában hálás témák, egy autót sokféleképpen lehet hirdetni, a hagyományostól a roppant kreatívon át a gerilla-reklámig. De hiba lenne azt gondolni, hogy éppen ezért minden autóreklám alapból csak jó lehet. Ha nem számítjuk az unalmas fajtát, akkor is van lehetőség a melléfogásra. Mint például az itt látható Volkswagen hirdetés esetében.

Nem tudom, mi volt az alapkoncepció a Golf R reklámkampányában, sejtésem szerint a sportosság, fiatalosság, vagányság. De az is lehet, hogy valami más. A képletes megfogalmazás, miszerint helikopter osztva nindzsa, szorozva transformers plusz godzilla egyenlő R, sokat sejtet, de nem jelent semmit. Persze megszokhattuk, hogy a reklámszövegek egy része az égvilágon nem jelent semmit, csak jól hangzik (ez természetesen fontos az érzések felkeltésében), de míg a TV reklámban elhangzó szó elszáll, a nyomtatásban megjelenő írás megmarad.

Nem biztos az sem, hogy érdemes egy autót egyenlővé tenni pár gyermekjátékkal és filmszereplővel, akiknek egy része ráadásul nem is létezik. Kíváncsi lennék, kiben milyen érzéseket vagy gondolatokat ébreszt ez a reklám, illetve hogy miért és mennyire csábítja vásárlásra. 

Szólj hozzá!

Nagyot szól?

2015. szeptember 16. 12:40 - reklamfogo

lgsheriff.jpgAmikor ezt a hirdetést megláttam és felfogtam, egy pillanatra az "ágyúval verébre" szólás jutott eszembe. Nem mintha a kép nem fejezné ki a mondanivalót, de azért gyalog-galopposan szólva picit túlspilázták a dolgot.

Az LG 2000 wattos hifi tornyát reklámozza éppen, egy stílusában mindenképpen ideillő illusztrációval, Bob Marley "I shot the sheriff" című örökzöldjének eme modernizált vizualitást hordozó ábrázolásával. A rengeteg fegyver nyilván a 2000 watt erejét van hivatva bemutatni, ámbár erős kétségeim vannak afelől, hogy 1. tényleg ilyen átütő erővel szól a cucc, 2. ha pedig igen, ki hallgatja így? (a seriff előtt az ablakok bánnák ezt a kalandot audió-földre). 

Persze tudom, hogy korom miatt már nem vagyok célközönsége ennek a reklámnak, de azért nem kell a fiatalabbak intellektusát sem alábecsülni azzal, hogy ilyen illusztrációkat villantunk nekik. Az LG mottója, vagyis hogy "Life is good", azaz "Az élet jó", pedig valahogy nagyon nincs összhangban a porrá lőtt seriff csontvázának látványával. Különösen erős a kontraszt, ha megtudjuk, hogy Marley amúgy békéről és szeretetről dalolt a legtöbbet, még ha lelőtte is a seriffet. 

Szólj hozzá!

Hassal hass!

2015. szeptember 13. 15:39 - reklamfogo

ads_2400.jpgRég nem látott kreativitás domborodik ki ebből a most bemutatott reklámból, amely egy fitnesz klubot, az O2-t hirdeti. Az egész annyira banálisan egyszerű és alacsony költségvetésű, mégis borzalmasan kifejező és ötletes, hogy igazából nem is tudok sok mindet hozzáfűzni. 

A két felsőtest ilyentén, némileg a kínai jing és jang motívumra emlékeztető elhelyezése, páratlan megoldás, még akkor is, ha a jobb oldali modell erősen behúzott pocakkal, lélegzetvisszafojtva vár a kép elkészültére. 

A szlogen, "Flip your life", azaz "Fordíts az életeden", szintén jól el lett találva, különösen, ha az illusztrációval együtt nézzük. Persze a fitnesz mindig is hálás téma a reklámozásban, de ez a hirdetés nem a megszokott elemekkel operál, mégis rendkívül motiváló.

Szólj hozzá!
Címkék: Sport Sajtó Print

Fény a lustáknak

2015. szeptember 08. 11:15 - reklamfogo

flashmatic1955.jpgIsmét elmerülünk a történelem bugyraiban, egészen 1956-ig visszasüllyedve, mert akkor készült ez a hirdetés, amely elsősorban magával a termékkel ragadott meg, és nem annyira a reklámmal.

A Zenith cég fantasztikus találmánya ez az ős-távirányító, amely fénysugárral működött, egyszerűen a (Zenith gyártmányú) készüléken lévő érzékelőkre kellett irányítani a fényt, és lehetett csatornát váltani, illetve ki- és bekapcsolni. Egy másik táv-funkció volt a hang elnémítása, ezt különösen a bosszantó reklámok lehalkítására ajánlják - úgy látszik ez már majd 60 évvel ezelőtt is probléma volt, és zavarta a nézőket (vajon miért nem történt azóta semmi?). Remek találmány, 1956-ban tényleg fantasztikus volt.

Maga a reklám kellemesen retró, ugyanakkor kiemelném a hölgy ruházatát, amely kissé merész szabású, de ilyen volt a kólamámorban fetrengő, tévénéző, nyugati nő, akiről elég ha annyit mondunk, nem volt elég fitt ahhoz, hogy foteljéből felkelve állítsa be a készüléket, mint tette azt egy stramm dolgozó nő. Ugye, elvtársak?

Szólj hozzá!

Halrúzs

2015. szeptember 05. 16:57 - reklamfogo

odessa_fish.jpgEz is egy olyan hirdetés, amelyet nyugodtan fel lehetne használni egy kvízben, hogy miről is szól, mit szeretne reklámozni. A legtöbb tipp valószínűleg egy kozmetikai termékre érkezne, kreatívabbak talán valamilyen gyermekvédelmi projektre gondolnának, a guruk pedig elvont asszociációkat említenének. De mindenki tévedne.

A hirdetés az Odessa étteremé, amely nyilvánvalóan elsősorban halételeiről lehet híres, mert itt is erről van szó. Mivel a kép abszolút semmilyen kapaszkodót nem kínál, olvassuk el a feliratot: "Your children copy you. Eat fish!", azaz "A gyermekeid másolnak téged. Egyél halat!" Voila... ilyen egyszerű a kép és a mondanivaló egyeztetése. Azt nem tudom, hogy 200-as IQ alatt ki tud rájönni a kapcsolatra, de a felirattal már más a szitu.

Ha így összességében nézem a hirdetést, akkor elmésnek kell neveznem, bár azt nem tudom, mennyire működik a dolog - a gyermek valóban utánoz, de épp a halevésben? Ha ez így lenne, egy csapásra megoldódna a mama-baba-spenót (Bermuda) háromszög problémája. De a puding próbája az evés, hogy egy idevágó mondást idézzek, úgyhogy ki kell próbálni, lehet hogy valóban működik! Pláne, ha minden alkalommal egy étterembe visszük a gyermekünket halat fogyasztani... az Odessának végül is csak jó.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása