Maradj kint

2015. szeptember 02. 12:11 - reklamfogo

Tombol a nyár (bár hivatalosan már vége), tombol a meleg (bár állítólag hamarosan vége), és tombol a menekültügy (ki tudja, mikor lesz vége). Már mutattam a hazai kampányplakátok egyikét, most megvillantok két külföldi alkotást - mert nem csak nálunk igyekszik a kormány plakátharcot vívni.

immigration-switzerland.gifAz első példa a közeli Svájcból érkezett, beszédesen egyértelmű, ugyanakkor azért két dolgot kiemelnék. Az egyik, hogy valahogy az egész koncepciót sikerült egy kicsit ötletessé, kreatívvá tenni, annak ellenére, hogy maga az üzenet elutasító és negatív.Nem csak arról van szó, hogy ügyesen használták az ország jelképét, hanem valahogy teljesen más hatása van az egész plakátnak. Talán kevésbé tűnik komolykodónak, és ezáltal elfogadhatóbb, mint egy száraz tényközlés. A másik, hogy nincs rajta szöveg, ám így is tökéletesen érthető, vagyis a célközönsége nem a svájciak, hanem a bevándorlók - mert ugye nekik szól az egész kampány, és nem az állampolgároknak...(?)

australia-no-way.jpgA másik plakát egy kicsit messzebbről jött, Ausztráliából, ahol szintén ügy a menekültügy, és a bevándorlók értelemszerűen a tengeren keresztül érkeznek. A plakát sokkal komorabb és elutasítóbb, de legalább próbál vizuális lenni, ami nagy előny, ha olyanokkal szeretnénk kommunikálni, akik nem vagy csak nagyon kicsit értenek a nyelvünkön. Már az áthúzott Ausztrália ikon is jelzi, hogy miről van szó, illetve a piros-tilos betűk. A szöveg egyébként roppant egyszerű, kissé a magyar fogalmazásra hajaz: "No way. You will not make Australia home.", vagyis "Ki van zárva. Nem fog(sz) Ausztráliában letelepedni." Szövegben már jók vagyunk, a képi megvalósításra még gyúrhatunk egy kicsit...

Szólj hozzá!

Súlyos ötlet

2015. augusztus 30. 19:25 - reklamfogo

weigh.jpgTudom, hogy már alig vártatok egy gerillareklámot ebben a nagy melegben, következzék tehát egy ilyen. A buszmegállók mindig is gyakori helyszínei úgy általában a hirdetéseknek, de a gerillák is kedvelik, mint azt a bemutatott reklám is mutatja.

A dolog lényege, hogy ha leülünk a buszmegálló padjára, egy kijelző mutatja a súlyunkat. Érdekes megoldás, pláne, hogy a Fitness First hirdetése, amely a nevéből adódóan nyilván arra próbál rávilágítani, hogy testsúlyunk mennyire van - vagy nincs - összhangban a testmagasságunkkal, és úgy egyáltalán az esztétikusnak nevezett alaktól.

Azt nem tudom, hogy mi történik, ha többen is ráülnek, vagy mint ahogy a képen is látható, a táskánkat is magunk mellé tesszük. Ilyenkor ugyanis a mért érték erősen megtévesztő. A vicces kedvű baráti körökről pedig ne is beszéljünk, vannak ötleteim, mit lehetne egy ilyen mérőműszerrel megáldott paddal csinálni, de inkább nem adnék ötleteket.

Maga az ötlet azonban figyelemreméltó, még ha nem is a legbombasztikusabb alkotás.

Szólj hozzá!
Címkék: Sport Gerilla

Sityakcsere

2015. augusztus 27. 11:55 - reklamfogo

led.jpgEgy igen rendhagyó reklám következik most az étlapon, mivel nem gyakori, hogy ilyen egyszerű, vonal-rajzolt hirdetéssel találkozzunk a mai high-tech világunkban. Ez nem Photoshop, ez bizony manuális munka (bár lehet, hogy azért besegített egy számítógép).

Maga a reklám egyébként arról szól, hogy diploma után milyen könnyű munkát kapni ("Studied, got a job", azaz "Tanultam, munkát kaptam"), persze ha a frissdiplomás a LED nevű cég szolgáltatásait használja. (Senki ne keressen rá, a honlap nem működik.)

Mondjuk érdekes, hogy pont egy építkezési sisak hullik vissza, ami egy jogász vagy közgazdász végzettség esetén nem biztos, hogy ideális. Ugyanakkor ez nyilván nem von le a hirdetés kreativitásából és humorosságából. Érdekes színfolt ez a palettán, az ilyen típusú reklámok általában ugyanis mosolygó fiatalokat ábrázolnak, ahol csak a felirat igazít el, hogy miről is van szó, amúgy akár fogkrém vagy farmer-reklám is lehetne. 

Szólj hozzá!

Nem felejtős

2015. augusztus 24. 13:52 - reklamfogo

bayer-supradyn.jpgÖöö... el is felejtettem, mit akartam írni... nem is. Csak ezzel az idétlen poénnal szerettem volna bevezetni a Bayer gyógyszergyártó cég egyik termékének hirdetését, amely éppen a feledékenységre és memóriazavarokra kínál gyógyírt (ez viszont jó poén).

A Supradyn nevű, bizonyára nem piros színű, tabletták rendszeres szedésével az ember nem felejtkezik meg olyan dolgokról, mint például a kulcsa vagy a ... szemüvege. Maga a hirdetés ötletes, legalábbis toronymagasan kiemelkedik a hasonló gyógyszerreklámok egykaptafás laposságából. Még variálhatták volna a kulcs-csomót, szemüveget, csekket vagy távirányítót, de ez is szép teljesítmény.

A szlogennel is próbáltak valamit kezdeni, és leszakadni a szakzsargonnal teletűzdelt kábításról, ez így hangzik: "Activate your mind, activate your memory", azaz "Aktivált az elmédet, aktiváld az emlékezetedet". Nem jobb ez, mint a prozoenzimes lakaciddal tertolizált szemcsepp?

Szóval értékelem a Bayer erőfeszítését, hogy valami emlékezetes reklámot alkosson, nekem bejön.

Szólj hozzá!

Vág a gyerek

2015. augusztus 19. 11:33 - reklamfogo

chicco_lock.jpgNagy öröm a kisgyermek a házban, ám időnként a szülőknek szembesülniük kell kicsinyük mérhetetlen kreativitásával, amely nem minden esetben tölti el őket kirobbanó örömmel. Mint például az, ha anyuci kedvenc nyári ruhácskáját a kislány alapanyagnak használja saját babájának öltöztetéséhez. Valljuk be, ez súlyos probléma, különösen apukának, mert rohanhatnak másik rucit venni.

Az ilyen, és ehhez hasonló balesetek megakadályozására készítette a Chicco ezt a zárat, ami megakadályozza, hogy a gyermek kinyissa a szekrényt, és így azt is, hogy divattervező hajlamait idejekorán kiélje - hozott anyagból. Úgy gondolom, a Chicco marketingesei ötletes és képletes példát találtak eme kis műanyag szerkezet reklámozásához: érthető, vicces és kreatív.

Külön felhívnám a figyelmet a jobb alsó sarokban alkalmazott vizuális megoldásra, miszerint egy olló vágja fel a hátteret, hogy kibukkanjon a termék és a szlogen. Ez utóbbi egyébként már korántsem nevezhető kreatívnak, (egyszerűen csak közli velünk, hogy ez a zár biztonságban tartja a ruhánkat a gyerekek elől), talán a képnél elfogyott az ötlet.

Szólj hozzá!

Füstbeszállt merészség

2015. augusztus 14. 17:09 - reklamfogo

labold.jpgAhogy már egy korábbi posztban utaltam rá, egy olyan országban voltam, ahol még a cigarettareklámokat engedélyezik. Hogy nem a levegőbe beszélek, íme egy példa.

Az L.A. cigaretta "Bold", azaz "vakmerő, merész" márkáját erősíti ez a fiatalember, az adott ázsiai országra egyáltalán nem jellemző megjelenéssel, és környezetben. Nyilván szembeszökő, hogy magát az aktust, vagyis a cigaretta szívását, kitakarták... ez egyébként a tévéreklámokra is igaz, és nagyon furán néz ki (tévében pláne).

A szlogennek is nagyobb a füstje, mint a lángja: "Welcome to the bold new world", vagyis "Isten hozott a merész új világban", amit pillanatnyilag nem tudok megfelelő aspektusból értelmezni, de majd a második diplomám után talán visszatérek az analízishez. 

A kép bal alsó sarkában már egy sokkal jellegzetesebb ázsiai férfiarc füstöl, de mellé odaírták, hogy "Figyelmeztetés: A dohányzás öl." És az egész hirdetés kapott egy 18+ karikát. Isten hozott a merész új világban... én maradnék a jelenlegiben, ha ez az opció adott.

Szólj hozzá!

Színesség

2015. augusztus 09. 11:21 - reklamfogo

coralpaint.jpgTöbb festékreklám került már a blogban palettára (micsoda szófacsarás), most is egy ilyen következik. Kifejezetten ajánlható alacsony költségvetéssel bíró vállalkozásoknak, nem kell hozzá modell, helyszín és még fényképész sem, mégis ragyogó hirdetést lehet festeni. Szó szerint, mivel ez egy grafikai programmal készül illusztráció

A Coral festékgyártó színes ötlete ez az Eiffel-torony formájú grafika, mellé azért érdemes olvasgatni is, mielőtt csomagolni kezdenénk, hogy ez egy utazási iroda csalogató hirdetése. "Parisian Purple and a further 2015 colours.", azaz "Párizsi lila és további 2015 szín.". 

Valljuk be, azért sokkal figyelemfelkeltőbb, mint egy doboz, vagy egy vigyorogva pemzliző alak, vagy akár a kettő együtt. A szlogen is ül, bár ha figyelembe vesszük, hogy az emberi szem úgy 2 millió színt tud megkülönböztetni, akkor elég halvány a választék. De ez nem rontja el az összképet, a hirdetés pazar. 

Szólj hozzá!
Címkék: Egyéb Sajtó Print

Tévébébi

2015. augusztus 06. 07:36 - reklamfogo

nordeste.jpgKedvelem azokat a hirdetéseket, ahol valamilyen szolid, furfangos módon felcserélődnek a sztereotip nemi szerepek, mint például ez a mostani Nordeste reklám is. A brazil tévécsatorna nem a hagyományos módját választotta a reklámozásnak, ahol is többnyire a férfi bámulja a képernyőt, vagy az unatkozó háziasszony. Ahogy a kép is mutatja, kissé csavartak az unalmas felálláson.

A csak hátulról látható, de így is ígéretes szépség elegánsan néz át az őt éppen feleségül kérő férfi válla fölött, hogy inkább a háttérben futó Nordeste műsort tüntesse ki figyelmével. Jelezvén ezzel, hogy a hirdetett tévécsatorna programjai még egy ilyen különleges pillanatnál is érdekesebbek.

Persze ha valaki veszi a fáradtságot a nevetés után, akkor rájöhet, hogy valószínű az ifjú férj nem járna túl jól választottjával, ha neki fontosabb a TV, mint ő... az egyéb dolgokról ne is beszéljünk. De a hirdetés így is ötletes és figyelemfelkeltő, és pont ez a célja. A többi már nem a marketing dolga, hanem a jogászoké vagy a pszichiátereké... 

Szólj hozzá!
Címkék: Média Sajtó Print

Atyai szemmel

2015. július 31. 00:29 - reklamfogo

bung.JPGEgy olyan országban vagyok, ahol még a cigarettareklámokat sem tiltják, és éppen valamilyen választásokra készülnek. Akárcsak nálunk, itt is teleplakátolják az utcákat a jelöltek képével, és ez így van rendjén. Ezt a mostani plakátot, vagy inkább kifeszített posztert, csak azért mutatom meg, hogy ilyen is van.

Magyarországon is láthatunk meghökkentő képi kompozíciókat, de ugyan kinek jutna eszébe sötét napszemüvegben pózolni egy választási plakáton? Így egy kicsit kis vezér fíling jár át, amire rátesz a szöveg is, lévén a "Bapak Bangsa" azt jelenti, az "Ország Atyja".

A választási ígéret ugyanakkor elég ütősre sikeredett, mert nagyjából így hangzik: Adjatok 1000 öregembert, és kimozdítom a Semeru-hegyet az alapjából. Adjatok 10 fiatalt, és megrengetem a világot. (A Semeru egy hatalmas vulkán, csak úgy megjegyzésként.) 

Ez azért valamivel izmosabb, mint a Folytatjuk, meg a jobban teljesít...

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása