Jó pár évvel ezelőtt (2010-ben) hatalmasat ütött egy egyiptomi (igen, egyiptomi) sajtreklám, a Panda Cheese. Még a nemzetközi Panda-díjat is megnyerte... nem, ez nem igaz, de a Dubai Lynx (hiúz) és a Cannes-i Silver Lion (ezüst oroszlán) díjakat tényleg bezsebelte. És nem mellesleg óriási internetes mém lett belőle. Íme:

Ez volt az első reklám, amelyben egy aranyosan bánatos képű panda, egy bársonyos Buddy Holly love-song dallamára, lezúzza a Panda sajtot nem igénylő apuka bevásárló-kocsiját. "Never say no to a panda." mondja a szlogen, azaz "Soha ne mondj nemet egy pandának.", amely nyilván a Panda sajtra vonatkozott. Lehet, hogy az egész koncepció a két évvel korábban bemutatott "Kung Fu Panda" animációs filmből ugrott elő, de akárhogy is, megérdemelte a díjakat. Ötletes, vicces, közvetlen, és valóban figyelemfelkeltő. Ha erre még rágyúrtak egy bolti kampánnyal is (pandának beöltözött emberek a sajtpult környékén, persze békésebb fellépéssel), akkor ez mindent vitt.

Ha ilyen pazar ötlet nem is jutott eszükbe (amit nem tudok), akkor sem álltak meg ennyinél, elkészítettek ugyanis egy "folytatást" is a fenti jelenethez:

Világos, az apuka gyorsan tanul. Mondjuk a gyerekkel szembeni modora még csiszolásra szorul, de talán majd azon is segít egy másik panda. Vagy koalamaci.

Megérkezett a Mikulás, vagy a Télapó, kinek melyik elnevezés fekszik, bár manapság ez már nem lényeges. Ha már így a múltat piszkáljuk, legyen itt egy korabeli reklám, talán a nyolcvanas évekből, a Niveától, amikor még a férfiakra is jobban odafigyelt.

A grafikai dizájn roppant egyszerű, ám nemcsak ötletes, de ráadásul egy olyan hétköznapi szituációt mutat, amelyet egy kreatív feleség/barátnő nyugodtan megpróbálhat megvalósítani az otthoni fürdőszobában. Még akkor is, ha a párja elektromos borotvát használ.

Egyelőre ezt gondolom, és majd meglátjuk...

Nálunk is divat, hogy egyes cégek plakátokon mondanak köszönetet a vásárlóiknak vagy ügyfeleiknek, ha valamilyen díjat nyernek általuk (pl. Superbrands). Ezt a gondolatot vitte tovább a Lebara, egy távközlési szolgáltató azzal, hogy nem egyszerűen felírta egy nagy poszterre, hogy köszönjük, hanem munkatársainak arcát is mellé tette.

Ezen a változaton éppen a HR osztály egyik kollégáját láthatjuk, ahogy széles mosollyal köszönetet mond a negyedszerre elnyert díjért. Nem egy egetrengető ötlet, de kétség kívül sokkal személyesebbé és hitelesebbé teszi a hálálkodást, mint egy arctalan hirdetés. Már máshol is említettem, hogy az emberek szeretik az emberi arcokat, jobban megragad bennünk vagy közelebb érezzük azokat a hirdetéseket, amelyeken arcok tűnnek fel. Apró trükk, de működik.

Az a helyzet, hogy meg kell követnem valakiket, és egyben kalapot is kell emelnem a zsenijük előtt. Hiába, a türelmetlenség nem erény. Arról van szó, hogy rugóztam a Jobbik plakátján, és hangot adtam abbéli véleményemnek, hogy elszabták a szlogent. Pedig nem, sőt, leiskoláztak mindenkit.

Ugye a korábbi plakáton az állt, hogy "Ti dolgoztok. Ők lopnak." Ezen a mostanin pedig rendkívül elegánsan és kreatívan továbbvitték a gondolatot: Ők lopnak. Mi visszaadjuk." Nem tudok mit mondani, ez frappáns és találó.

A korábbi poszt részét képezte egy olyan "jóslat", hogy hamarosan utcai harcokra kerül majd sor... legalábbis plakátfronton. Ez be is következett, mert a megtámadott fél visszalőtt. A Fidelitas indított ellenkampányt, ezzel a plakáttal:

Nos, az első szó, ami az alkotás láttán eszembe ötlött, az a "gagyi" volt. Értem a bábjátékos koncepciót és elfogadom, hogy ez egy megfelelő hasonlat, ám a 21. században azért ennél komolyabb grafikai megjelenéssel kellene az utcára lépni. Még akkor is, ha a cél az egyszerűség volt. Egyértelmű, hogy míg a Jobbik plakátjánál legalább egy hozzáértő grafikust bevontak a munkába, addig a Fidelitasnál bottal kergették el őt. Meg is lett az eredménye...

Május elsején mi más is kerülthetne elénk, mint korabeli május elsejei plakátok. Habár a dolog nem kommunista találmány, mégis arrafelé lett belőle nagyobb felhajtás - nem meglepő, hogy a poszterek többsége cirill betűkkel íródott.

Az elsőként fellépő matrózpólós alak, vállán a kisdeddel, meglehetősen rémísztő, és a rokoni szál tagadhatatlan. Furcsa, hogy a képről úgy tűnik, lerúgja a többi nemzet május elsejei szlogeneit, hogy csak a saját verziója maradjon - egy ünnep kisajátítására tett kísérlet? A következő kép egy klasszikus muskás-paraszt kapcsolat idealisztikus ábrázolása a nyírfákkal teli réten. A harmadik kp érdekes politikai üzenetet hordoz: míg a kommunista országokban nagy vidámsággal és szabadsággal ünneplik a munka napját, addig a kapitalisták katonai rendészekkel lépnek fel a tüntető tömeg ellen. 

A fényes jövőbe vagy a magas tribünre tekintő pár, háttérben a Marx-Engles-Lenin-Sztálin kvartettel az NDK egy 1953-as plakátja. A következő képen lévő fogazott sarló azonban új grafikai elem, némileg agresszívebb töltetet hordoz, mint a megszokott sarló-kalapács kombó. Természetesen mi magyarok sem maradhattunk ki a sorból, a munkás paraszt összefogás harmonikus megvalósulása a zászlók sűrűjében. Végül egy furcsa kép, amely mintegy oktató jelleggl mutatja a Föld szociálista államait, és halványabb pirossal a meghódítandó(?) területeket vagy a befolyásolt térségeket. A piros ruhás alak és a körülötte lévő tömeg hajaz a tömeget tanító Jézus ábrázolására, amely vagy valami zseniális tudatmanipulációs stratégia eredménye, vagy a rendszer ellen lázadó grafikus tréfája. Esetleg valami más.

Ma került a szemem elé a budapesti úszó világbajnokság hirdetése. Mit is mondhatnék? Meglátni és megszeretni csak egy pillanat műve volt, ezért kerül máris étlapra ez a gyöngyszem. Itt most eltekintenék minden egyéb felhangtól és csak annyit állapítanék meg (mint tény), hogy a vb költségvetése egy céges, arany American Express kártyát is komolytalanná tesz, egyszóval tengernyi pénz van rá (hogy stílszerű legyek). Elvileg tehát semmi akadálya nem volt, hogy a promócióba is belepumpáljanak némi forintot, és valami durván kreatív, "nesze, világ, tanulj!" stílusban megalkotott hirdetést tegyenek le az asztalra. De ez sajnos nem sikerült...

Budapesti úszóvilágbajnokság = Budapest + egy úszó világbajnok. Ennyi a képlet. Legalábbis ennek a hirdetésnek az ötletgazdája szerint. Pedig azért ennél már kicsit előrébb tart a világ. Természetesen lehet, hogy ez a koncepció csak egy a tucatnyiból és a többi ezerszer jobb, és majd azok is hamarosan megjelennek. Akkor is blama egy ilyennel a publikum elé állni, ráadásul elsőként. 

"Water. Wonder. Welcome.", azaz "Víz. Csoda. Isten hozott." Frenetikus. Ezt vagy sokan találták ki nagyon rövid idő alatt, vagy egy ember hosszas töprengés után. De persze a szövegnél nagyobbat üt a kép: térdig a Dunában álló Godzilla méretű Katinka... legalább ő vagy a férje szólhatott volna, hogy ezt talán nem kellene. Vagy legalábbis nem így.

Nem kellett sokat várni a nagy visszhangot keltett Fluimucil Ábel reklám első ügyes adaptációjára: a TEVA gyógyszergyár okosan (vagy legalábbis okosabban) nyúlt a fülbemászó "De miért?" szlogenhez.

Mindenképpen könnyedebb és ötletesebb, mint a korábbi Mill&Joy tabletta reklám, minden esélye megvan, hogy ebből is mém legyen idővel. Különösen vidám az alpesi kosztumös hölgyekkel feldobott sajtbaharapós képsor, háttérben a minden baj forrását jelképező tehénnel. Hogy pont a sajthoz miért kellettek lányok, azt még nem sikerült megfejtenem, ám azért nincsenek álmatlan éjszakáim. Sokáig egyébként az sem esett le, hogy az utolsó képkockákon emberünk egy tej tavon lebeg, és szívószállal elégti ki tejes vágyait, furcsállottam is a pózt első pillantásra.

Mit mondhatnék? Ha szükségem lenne (vagy lesz) ilyen jellegű készítményre, biztos ilyet vennék, mivel humoros, lényegretörő, ráadásul az üzenet mindenféle tudományos sallang nélkül lett megfogalmazva. (Még belsőnézetes rajzfilemet sem látunk!) Ifjú szereplőnk éppen az idegesítő tépelődés határát át nem lépve hozza a figurát..., még egy "miért" és már hajtépés következne.

Evezzünk békésebb vizekre és villantsunk fel egy hirdetést a múltból, egészen pontosan 1968-ból. Adok pár másodpercet, hogy szemügyre vegyétek a képet, és átadjátok magatokat az értetlenség, a meghökkenés, illetve az "ez miez?" érzésnek. Mert a kép magáért beszél. Vagy nem...

1968-ban valaki azt a feladatot kapta egy marketing-megbeszélésen, hogy alkosson egy jövőbe mutató reklámot, amely a Lestoil-ban rejlő fantasztikus perspektívát jeleníti meg. Emberünknek a sci-fi szó ugrott be, ám ettől nem szállt el mondjuk a nyolclábú marslakókig, hanem csak a Holdig. (Mivel akkoriban belengették a holdutazást, adva volt az ötlet - gondolom.) Nosza, öltöztessünk űrruhába egy modellt, és lássuk el valami prófétikus szöveggel. Azt ugyan nem értem, hogy ha a hölgy tényleg ilyen védőruhát visel, akkor a kezén miért nincs kesztyű, de nem kell okoskodni... Így azonban egy picit olybá tűnik a szitu, hogy nem is szkafanderszerűség van rajta, hanem csak védőfelszerelés a nagy takarításhoz.

Mivel a Lestoil, nevére rácáfolva, takarítószer. "Women of the future will make the Moon a cleaner place to live", azaz "A jövő asszonyai a Holdat egy tisztább hellyé fogják tenni az élethez" mondja nagyjából a szlogen. Az apróbetűs szöveg megelégszik egy ház belsejével, bár lehet, hogy az a ház a Holdon van (lesz).

Nyilvánvalóan még élénken él bennünk a közelmúltban dúlt plakátkampány, ahol majdnem mindenki azon fanyalgott vagy élcelődött, hogy kékbe borult az ország. Nem sok idő telt el, ám egy újabb politikai szereplő, a Jobbik, érezte úgy, hogy átvéve a kormány harcmodorát, a minőség helyett a mennyiségre helyezi a hangsúlyt, és habár kisebb arányban, de teleplakátolta az országot. Úgy tűnik, a "túltolás" ragadós.

Amikor először találkoztam velük, nem igazán éreztem úgy, hogy említenem kellene ezeket a plakátokat, pusztán az fogalmazódott meg bennem, hogy a szlogen ugyan kormánystílusban faék egyszerűségű és ütős, ugyanakkor hasonlóan ostobácska. "Ti dolgoztok." mondja az első mondat, ami így azt sugallja, hogy a plakát szerzői nem tartoznak bele ebbe a csoportba, értsd ők sem dolgoznak. "Ők lopnak." így a második mondat, amely szintén fura. Ha ez vélemény, akkor rendben van, ha viszont bizonyosság, akkor pedig már a bíróságon kellene toporogni a feljelentésekkel. Szerény véleményem szerint a "Mi dolgozunk, ők gazdagodnak" szlogen frappánsabb lett volna.

Pár napja azonban érdekes fordulat állt be, harcba szálltak a kormányoldal katonái is, és ügyes(nek szánt) kiegészítéssel látták el a plakátokat.

Nos, mindenképpen emelem kalapom az intellektuális riposzt kapcsán, kár, hogy sokaknak nem mond semmit, mivel nem érdeklődnek annyira a közélet iránt, hogy értenék a célzást. Az elegancia azonban ezzel ki is merült, hiszen a stratégia már visszatér a megszokott kerékvágásba: nem az üzenetet cáfolom, hanem az üzenet kimondóját próbálom lejáratni. 

Ugyanakkor egy izgalmas időszak bontja szárnyát, várom a további utcai összecsapásokat... kizárólag plakátokon!