Drámai reklám

2016. június 20. 07:38 - reklamfogo

Egy igazi ínyencség következik most az étlapon, egy olyan gerilla reklám, amely nagyon magasra teszi a lécet minden hasonló (és nem hasonló) szereplő előtt. Ennek a kompozíciónak több változata is van, részint, mivel a cég, a TNT, több országban is kampányolt ezzel, másrészt pedig mert mások is átvették az ötletet, apró módosítással (pl. a Britain Got Talent). Abban sem vagyok biztos, hogy ez volt az 1.0 vagy már ez is utánzat. De ennyi mellébeszélés után lássuk a medvét:

Azt nem állíthatjuk, hogy eseménytelen vagy vontatott lenne, még ha pár másodperc után egyértelművé válhat, hogy megrendezett jeleneteket látunk. Van itt akció, vér, szex, lövöldözés, bunyó... egyszóval minden, ami a drámához kell, és pontosan ez a TNT célja: megmutatni, hogy értenek a drámához. Tulajdonképpen egy tévécsatorna reklámja ez, amelyben arra buzdítanak, és valljuk be, feltehetőleg nagy sikerrel, hogy nézzük őket.

Ha vonzódunk a lélektan mélységei iránt, érdemes megfigyelni az emberek reakcióit is, mennyire közömbösen szemlélik az eseményeket: persze ki lépne közbe egy ilyen erőszakos akcióba? 

Egyszóval frenetikus ötlet, pazar kivitelezés és jogos a taps. Azt most hagyjuk, ha valaki tartós mentális sokkot vagy szívinfarktust kapott a túl realisztikus bemutató láttán, nyilván a jogászok elintézik, oszt jónapot. Gyilkos verseny van, nincs kegyelem.

(Megjegyzés: a "drama" angol szó jelentése nem teljesen azonos a magyar "dráma" szóval, az angoloknál sokkal inkább használják a mindennapi események kissé felnagyított érzelmi és drámai kifejezésére is - mint például amit itt is láthattunk.)

Szólj hozzá!
Címkék: Film Média Gerilla

Lefagyott kreativitás

2016. június 17. 11:45 - reklamfogo

gorenjegirl.jpgOké, szóval adva van a feladat, hogy a Gorenje egy új(?), no-frost technológiás hűtőszekrényt reklámozzunk. Igazából nincs benne nagy durranás, mert ilyen technika már létezik, a versenytársaknak is van, szóval ezzel nem lehet megfogni a vásárlót. Szükséges tehát egy nagyon kreatív megoldás, amitől mégis mindenki (vagy legalábbis többen) a Gorenje hűtőt akarja megvenni.

Ezen alapról indulhatott ennek az idétlen hirdetésnek a születése. Azért mondom, hogy idétlen, mert a mai világban - sajnos - az asszociációk is másképp működnek, mint mondjuk 15 éve. Alapvetés, hogy egy aranyos kisgyerek pozitív vizuális élmény, azonban arra nem árt vigyázni, hogy miként szerepeltetjük őt a képen. Nyilvánvaló, hogy maga az illusztráció azt hivatott bemutatni, hogy a no frost hűtőben nem fagy jéggé a jégkrém, és nem ragad rá a nyelv, ha megnyaljuk. Ugyanakkor a jelenlegi... hogyan is fogalmazzam... gyerekmolesztálási ügyektől zajos médiakörnyezetben, óvatosabban kellene képi megjelenéseket választani, mivel ez a beállítás is hordoz magában némi necces konnotációt. 

Nem hiszem, hogy a Gorenje kapacitásával ennél jobbra nem futotta volna, a szlogenről már ne is beszéljünk, mert annyira faék egyszerű, hogy még lefordítani sem érdemes.

Szólj hozzá!

Potyagól

2016. június 13. 17:52 - reklamfogo

focipatika.jpgTeljesen érthető, hogy focilázban ég egész Európa, és az is, hogy ezt kereskedelmi célokra ki is használja, aki csak teheti. Nyilván olyan cégek és termékek is rárepülnek erre az alkalomra, amelyeknek nem sok köze van a focihoz vagy a sporthoz - és ez vagy jól sül el, vagy nem.

Az itt látható gyógyszerreklám szerintem egy kicsit túltolta a biciklit (hogy egy manapság népszerű kifejezéssel éljek). Álomcsapat gyógyszerekből? Az teljesen érthető, hogy bizonyos gyógyszerekből az ember tart otthon, de azért nem kellene ezeket a pirulákat és kapszulákat celebbé emelni, vagy sztárolni. Az álomcsapat megnevezés sok mindenre ráillik a sporton kívül, de gyógyszerre nem igazán. Kicsit olyan ez, mintha azt mondanám, testre-szabott koporsó (ami tulajdonképpen igaz, ám nem túl okos szlogen).

Én természetesen értem(?) a reklám hátterét, de mint a bevezetőben mondtam, vannak dolgok, amelyeket nem kellene összekapcsolni a focival, ilyen például a... gyógyszer. 

Szólj hozzá!

Tyúkharc

2016. június 10. 09:28 - reklamfogo

rtltv2tojas.jpgÉpp tegnap posztoltam arról, hogy vigyázni kell az összehasonlítgatós reklámokkal, erre tessék, mit találtam: egy másik példát, amely azonban továbbmegy, mint a Gillette, és már nevesít is. AZ RTL Klub és TV2 csatájának kellős közepe ez, törékeny határon billegve.

Jogilag minden rendben van, hiszen egy semleges, külső szakértői forrásra hivatkozva állítják, amit állítani kell, ráadásul mindkét adót ugyanazzal a szimbólummal jelenítik meg (tyúk), ami további biztonságot ad. Profi munka.

Az "Ami a költést illeti" szlogen nem teljesen világos, de nyilván a tévére fordított anyagi forrásokra utal. (Vagy nem.) A csirkét pedig nem tudom másra vélni, mint a most futott 'A Farm' valóságsót, talán az húzta fel a nézettséget? Kétlem, de akárhogyis van, ez egy elegáns gyomros volt az RTL Klubtól, várom a TV2 válaszát!

Szólj hozzá!

Pengeség

2016. június 09. 13:58 - reklamfogo

gilette.jpgMindannyian ismerjük az érvelő reklámok azon típusát, amely a mi termékünket hasonlítja össze a hagyományos termékekkel, amelyeknek általában nincs konkrét neve, de gyakran lehet sejteni, melyik márkára gondolnak. Mindaddig, amíg ez ilyen felszínesen folyik, nem lehet belekötni a reklámba, csak ha nevesítenék a hagyományost.

A Gillette borotva már régen fittyet hány ennek a szabálynak, bátran fitymálja a másikat... ha az is Gillette. Ügyes marketingfogás, hisz nem érheti szó a cég házának elejét. Ilyen plakátokkal lehet találkozni szerte az üzletekben: "A Gillette legjobb eldobható borotvája", vagyis ez a mostani termék jobb, mint a korábbi. Milyen meglepő, nem? Erre szolgál az ún. termékfejlesztés, amely minden komoly cégtől elvárás. Persze ezt lehet (és kell is) reklámozni, de talán nem így.

Mégis a legjobb a csillagos rész, ahol például azt olvashatjuk, hogy "100%-kal jobb öblíthetőség"... a korábbi termékhez képest. Ha valamit egyetlen fejlesztéssel a duplájára lehet növelni, az nem mutat túl jó képet az eddigi termékről, illetve a mostaniról sem, hiszen a következő majd ennél lesz kétszer olyan jó.

Természetesen a Gillette dolga, hogy miként tálalja az új fejlesztéseit és hogyan ösztönzi a vásárlókat, hogy az új terméket vegyék (azon túl, hogy a régebbit nem gyártják tovább), illetve mit sugall a volt, jelenleg is jövőbeli termékeiről. 

Szólj hozzá!

Parkőr

2016. június 02. 12:21 - reklamfogo

liget65.jpgTombol a Liget-háború, és én nem is kívánok állást foglalni, csak a plakátkampányt nézném meg egy poszt erejéig. Hetek óta utcán van ez a hirdetés, amely szép zöld és kellőképpen visszafogott, ugyanakkor magán viseli a hivatali okoskodás kézjegyét.

Egy 5%-os leértékelés annyira lényegtelen, hogy a legtöbb kereskedelmi cég nem is bajlódik ilyen mértékű kedvezmény reklámozásával. Nem így a hivatal, amely büszkén ráépít egy egész kampányt erre az értékre. Igazából azonban nem is ez a fő probléma, mert miért is ne lehetne az 5%-ot virítani, ha egyszer ennyi van? A gond az, hogy a kép köszönőviszonyban sincs ezzel a százalékkal. A 2016-os állapotban egyetlen növény sincs (ami nem igaz, hiszen most is vannak fák, ugye), míg a 2019-es állapotban majdnem erdő borít mindent. Ha a 2019-es képet nézem, és elhiszem, hogy az csak 5%-al haladja meg a jelenlegi helyzetet, akkor a 2016-os képen is kellene hogy legyen valamennyi fa. (Egész pontosan 15,25 darab, mert a 2019-es képen 16 darab van - bár a matek nem az erősségem.) Elismerem, hogy ez nem mutatna túl jól a plakáton, de akkor is ez lenne az igazság. 

Ráadásul a szöveg nem azt mondja, hogy 5%-al több lesz a zöld, hanem hogy 5%-as csökken a betonfelület. Azért ez nem ugyanaz, mert ugye attól még nem lesz több a fagyi, hogy kisebb tölcsérbe teszik.

Szólj hozzá!

Okospad

2016. május 26. 14:06 - reklamfogo

ibmpad.jpgTudom, hogy legutóbb is gerilla falat került a tányérra, de ezt a mostanit mindenképpen meg kell mutatnom, mert kiemelkedik a többi közül. Hogy mivel? Nos, még gerillareklámban is kevés az olyan, amelyiknek gyakorlati célja/haszna is van, nem csak a meghökkentés.

Az IBM imázsreklámja pedig praktikus, még akkor is, ha egyáltalán nem valami meglepő. Ezzel szemben közösségi szellemet hordoz. A nagy szlogen: "Smart ideas for smarter cities", azaz "Okos ötletek egy okosabb városért" nem annyira bombasztikus, sokkal jobban jártak volna, ha az apróbb betűs szöveget emelik ki: "Sitting on a smart idea for your city?", mert az úgy hangzik: "Ülsz egy okos ötleten a városod számára?" Ez telitalálat, tekintve a reklám gyakorlati kialakítását és hasznát.

Az ötlet pazar: összekapcsolja a elméleti üzenetet a praktikummal. Erre mondják, hogy "okos".

Szólj hozzá!
Címkék: Egyéb Gerilla

Veszélyesen jó

2016. május 22. 16:53 - reklamfogo

ngcescalator.jpgA gerillareklámok egyik legnagyobb fegyvere a meglepetés. Olyan helyeken, olyan időzítéssel, illetve olyan sokkoló formában jelennek meg, hogy egyrészt lehetetlen nem észrevenni őket, másrészt megragadják a figyelmet. Vegyük például ezt a National Geographic Channel reklámot egy mozgólépcső alján. 

Először is iszonyú élethű a vizuális megjelenés, nemcsak a térhatás miatt, de még arra is figyeltek, hogy a medence széle repedezett legyen. Sárga-fekete színkombó - ez alapból figyelemfelkeltő és veszélyre figyelmeztető. Garantáltan észrevehető.

Ahogy az ember megy lefelé a mozgólépcsőn, és közeledik az aligátorhoz, érezhetően felmegy a pulzusa - vagy az izgalomtól, vagy a nevetéstől. Egy dolog biztos: senkit nem hagy közömbösen.

Amellett egy ilyen hirdetés egyértelműen mobiltelefon kameravégre kívánkozik, majd a Facebookra és máris vírusmarketinget folytatunk - az NGC legnagyobb örömére.

Szólj hozzá!
Címkék: Média Gerilla

Szuper 1%

2016. május 19. 11:40 - reklamfogo

amnestycandle.jpgTeljes pompájukban ragyognak a virágok, és az 1%-ot kérő hirdetések is kis hazánk mezőin és útszélein (és persze városaiban, illetve közlekedési eszközein is). Nincs is ezzel semmi baj, bevett és hatékony módszere ez a tájékoztatásnak, ha egyszer így kell, akkor így kell.

Amivel vitatkozni szoktam, az a hirdetések megvalósítása, elsősorban vizuális téren. Írtam már, hogy megértem a szoros költségvetést és a többit, de azért mégsem kellene lesüllyedni a kormányzati plakátkampányok szintjére, mégis csak egy nemes és fontos dologról lenne itt szó. Most, egyáltalán nem kioktató céllal, bemutatok egy külföldi példát, hogy azért lássuk, ott hogyan nyúlnak hozzá a témához.

Elismerem, az Amnesty International jobban el van látva fegyverrel és paripával, de nem szégyen mástól tanulni, és az ötlet ugyanúgy jön (vagy nem jön) itt is, ott is. Érdekes, hogy a szlogen, "Superheroes don't exist.", azaz "Szuperhősök nem léteznek." felbukkant már nálunk is, úgyhogy remélem előbb-utóbb a vizuális kreativitás is ideér. Amúgy a kép szinte adja magát, szuperhős-Superman-filmforgatás-filmtrükk. Szerintem egyszerűen és olcsón megvalósítható ötlet, és sokkal látványosabb és figyelemfelkeltőbb, mint sok más. Emellett nem csak a szánalomra alapoz, ami nagy előny, még akkor is, ha ezzel az érzéssel vélik leginkább megszólítani az embereket. A humor ugyanis nagy erő...

Szólj hozzá!

Katonásdi

2016. május 15. 12:00 - reklamfogo

Korábban a Sony megégette magát egy videójáték reklámfilmmel, ám ez nem lehet akadálya annak, hogy mások ne próbálkoznának hasonló alkotásokkal. Mint például az Activision, az itt látható, akciófilm ajánlónak is beillő, reklámja.

Tulajdonképpen nincs benne semmi olyan, amit ne láthatnánk bármelyik csatornán, bármikor, van benne mégis valami ijesztő... amiért egyébként a Sony-t is támadták. Ez pedig éppen a hétköznapi szereplők felvonultatása. Lehet, hogy a velem szemben ülő banki ügyintéző vagy a taxisofőr egy fegyveres gyilkos? No persze nem a valóságban, csak a virtuális térben. De azért elgondolkodtató, pláne a mai terrorveszélyes világban, hogy a szlogen "There's a soldier in all of us", azaz "Mindannyiunkban ott van a katona", mennyire tölt el bennünket megnyugtató érzésekkel. 

Amúgy maga a reklám pörgős, látványos és aki szereti az ilyen játékokat, annak kellőképpen étvágygerjesztő is. Külön kiemelném azt a pár másodpercet, amíg belsőnézetes lesz a film, aki tol FPS-t, tudja miről van szó, a többieknek pedig talán mindegy. Még poénra is jutott lehetőség, amikor a fedezékbe húzódó játékos felveszi a mobiltelefonját, és nyugodt hangol beleszól: "recepció" - jelezvén ezzel, hogy legközelebb, ha szállodába megyünk, legyünk észnél...

Szólj hozzá!
Címkék: Film Média
süti beállítások módosítása