Vizuális támadás

2014. október 24. 14:06 - reklamfogo

hu1652.jpgNem tudom, kit kell elmarasztalni: azt, aki a elkészíti a bűnös képet vagy azt, aki nyilvánosságra hozza. Akárhogy is van, én elhatárolódom ettől a képtől, de mivel feltett célom, mondhatni küldetésem, a nyomtatott reklámok bemutatása, ezt a hirdetést is meg kell osztanom. Ha másért nem, elrettentő példaként a múltból.

Az 1970-es évekből néz le ránk az Ofotért hirdetése, amely fényképezésre buzdít, télen és nyáron. És mindezt tegyük Forte filmmel, persze. Ezzel nincs is baj, és még azzal sem, hogy a két évszakot egy-egy annak megfelelően öltözött modellel szeretné bemutatni a cég. Most egy pillanatra tekintsünk el a reklám roppant szocreál, divatos szóval retro, megjelenésétől is, akkoriban ez a stílus nemcsak elfogadott volt, hanem trendi és dizájnos. (Bizony, kedves fiatal Olvasóim!) A felirat magyarságával is van egy apró gubanc, a szórend nem sikerült helyesre - de talán a készítők úgy gondolták, nem azt fogják elemezgetni a célközönség tagjai, hanem valami mást.

És ez a valami más nyilván a modellek lennének, nos, van is mit nézni rajtuk... A felöltözött hölggyel még nincs is baj, hiszen majdnem mindent takar a ruha, de a fürdőruhás, az mellbevágó. Persze tudom, hogy változnak a szépségideálok és a divat, de ezt nem tudom feldolgozni. Persze sem a modellt, sem a fotóst nem hibáztatom (na jó, a fotós azért szólhatott volna egy-két keresetlen szót az esztétikáról), hanem sokkal inkább azt a személyt, aki rábólintott, hogy ez a kép nyilvánosság elé mehet. Pedig nem mehet, legalábbis nem teljes alakos változatban.

Szólj hozzá!

Sárkányvér

2014. október 20. 10:20 - reklamfogo


redcrossblood.jpgRéges-régen, egy távoli galaxisban... ja, az egy másik történet! Szóval réges-régen már górcső alá vettem egy véradásra buzdító reklámot, ami nekem személy szerint, nem volt eléggé buzdító, de nem vagyunk egyformák, mert lehet, hogy  másnak igenis bátorító. Most viszont egy olyan hirdetést mutatnák be, amelyik számomra sokkal inspirálóbb és ráadásul még dizájnban is kidolgozottabb.

A Vöröskereszt costa ricai szervezete próbál ezzel a hirdetéssel donorokat keresni és láthatóan rágyúrtak egy kicsit a vizuális megjelenésre. Ám ennél valamivel többről van szó, mert azért valljuk be, nem teljesen érthető, miért is van egy sárkány a székben. A kulcsot a szöveg adja meg (nem 'be'): "After a year you can also donate.", azaz "Egy év után te is lehetsz donor." Arról van szó ugyanis, hogy a Vöröskereszt felfigyelt arra, hogy napjainkban egyre több a tetovált fiatal, akik azért nem adnak vért, mert (tévesen) úgy tudják, hogy a tinta beszivárog a véráramba és ott is marad. A reklám pont arra utal, hogy egy évvel a tetoválás elkészülte után már nyugodtan lehet vért adni.

Ötletes koncepció, ragyogó grafika és pozitív üzenet. Ez nem vértelen próbálkozás.

Szólj hozzá!

Téli kaland

2014. október 15. 11:20 - reklamfogo

mini12.jpgAzért jó lehet olyan cégnek vagy produktumnak reklámot készíteni, amelyet jól ismernek az emberek, mivel sokkal nagyobb kreatív szabadságot élvez a tervező. Gondoljunk csak bele, a Coca Cola gyakorlatilag a logójával hirdet, de a Nike sem viszi túlzásba.

Ez csak arról jutott eszembe, hogy a Mini is egy ilyen márka, amelynek nem kell túl sok körítés, mert közismert. Mint azt a bemutatott hirdetés is illusztrálja, a képen nem is szerepel a termék, az autó maga, csak egy tulajdonságának ábrázolása. Nem éppen irigylésre méltó sminkkel ellátott barátunkat azonban csöppet sem aggasztja a kinézete, sokkal inkább örül annak, hogy a Mini cabrio változatban is elérhető lesz hamarosan. Ehhez a szlogen, "Always open.", azaz "Mindig nyitva.", fantasztikus ötlet.

Bár erősen kétlem, hogy szeretnénk úgy festeni, mint a képen látható úriember, azért értjük a reklám humoros túlzását és nagyszerűségét. Persze nem tudom, mit szólnának, ha valaki benyújtaná a kórházi számláját vagy perelné őket a hirdetés komolyan vétele során elszenvedett fagyási sérülések miatt. De ahogy a Mini-t elképzelem, ennyit megérne nekik a spontán reklám.

Szólj hozzá!
Címkék: Sajtó Autó Print

Provokatív politika

2014. október 11. 12:22 - reklamfogo

cseh_janackova.jpgÉppen ezen a héten merengtem el azon, hogy mennyire érdektelen a hazai politikai plakátdizájn, üdítő kivételként hozva az MSZP friss plakátját. Persze akárcsak a szépségversenyeken, a királynő a versenyre benevezett hölgyekből lesz valaki, hiába mondjuk, hogy Csilla az egyetemről sokkal szebb nála, ha Csilla nem nevezett a versenyre.

Ez csak azért jutott eszembe, mert az MSZP plakátja ugyan kiemelkedik a hazai mezőnyből, de mindjárt a szomszédunkban, Csehországban, már erősen lemaradna a versenytársak láttán. Rögtön az első Laura Janácková prágai szexológus, aki az ANO párt színeiben indul a helyhatósági és szenátusi választásokon. A szlogen "Szerelem, szex, politika", Laura szerint nem véletlen, hisz összefüggés van a három között... talán hogy ezekben nincs barátság.

cseh_szocdem.jpgEgy másik jelöltállító a cseh szociál-demokrata párt, akik ezzel a (később visszavont) plakáttal indítottak. A szöveg itt kevésbé pikáns "Ne szégyelljen ránk, a kezdőkre szavazni." A közfelháborodás elsöpörte az utcákról ezt a kompozíciót, de azt hiszem beindította a párt körüli hírverést.

Szóval míg Magyarországon hódít a nagy arc a plakáton, addig a cseh riválisok nem szégyellik az egész testüket (persze ez érthető Laura esetében), illetve nem haboznak valóban figyelemfelkeltő és provokatív dizájnt használni. Persze a kérdés az, hogy egyáltalán szeretnénk-e politikailag tűzbe hozni, vagy jó nekünk az, ha alsóhangon büzsörög a közélet?

Szólj hozzá!

Honnan nézzem?

2014. október 10. 13:16 - reklamfogo

canonpixma.jpgAz szinte már közhely, hogy egy valamit magára adó hirdetésen legalább egy csinos nőnek lennie kell (vagy mosolygó kisgyereknek). Ezt a közhelyet elég jól és sűrűn ki is használják a hirdetők, még olyan is akad, aki azt gondolja, egy csinos nővel mindent el lehet adni.

A Canon óriáscég igazán nem panaszkodhat arra, hogy nincs pénze, ötlete, lehetősége, fotómodellje stb. egy-egy reklámkampányhoz, ezért is érthetetlen az itt látható Pixma hirdetésük. A termék, ha az nem lenne világos, a nyomtató és nem a kamera - bevallom, nekem utána kellett néznem, mi az a Pixma. Ez még a kisebbik gond, de ugyan mire véljem a modell-pózt? Azt értem a szlogenből, hogy "Az én Pixmám, az én utam.", de ez mit jelent? Hogy nyomtathatok fejjel lefelé is? Vagy magassarkú cipőben? Besenyő Pista bácsi jut eszembe: Mert nem mindegy, hogy lentrő fel, vagy fentrő le!

Arról ne is elmélkedjünk, hogy ha a nyomtató flexibilitását szerették volna kihangsúlyozni, akkor tényleg ez volt-e a legmegfelelőbb testhelyzet a modellnek, vagy ez valami normálistól eltérő elmeműködés eredménye? Esetleg egy harmadik magyarázat, amely ismét olyan egyszerűen átlátható, hogy a 100-as IQ-m eltakarja?

Szólj hozzá!

5-ös metró

2014. október 06. 16:54 - reklamfogo

mszp_okt12.jpgNem igazán terveztem, hogy bejegyzek az önkormányzati választási plakátokról, ahogy azt tettem máskor, mivel valami olyan mértékű ellaposodás figyelhető meg a politikai hirdetések terén, hogy az fájdalmas. Tényleg nem értem, hogy miért gondolják egyesek (mindenki), hogy egy választási plakát akkor jó, ha rajta van a jelölt nagy feje és a háttérben valami nagy általánosság?

És ekkor jelent meg az utcákon az MSZP plakátja, amely hipp-hopp, és ráadásul pikk-pakk, valamiféle színt vitt ebbe a szürkeségbe. Nem azt mondom, hogy fenomenális az ötlet és briliáns a dizájn, de legalább valaki(k) végre elkezdtek kreatívan gondolkodni! A metróállomások elnevezése roppant találó, bár a reptereset nem értem. A kellemesen kétértelmű "Ne várd meg, hogy ne legyen választásod!" szlogen viszont kifejezetten betalált, ennél talán már csak a "Hogy ne ez legyen az utolsó választásod!" szöveg ütne nagyobbat, de legalább szenzációhajhászással nem vádolható a párt.

A hirdetés azért is üdébb színfolt, mivel az MSZP az utóbbi időkben elment a fekete-fehér irányba (plakátügyileg) és a vetélytársak nyílt pocskondiázásba. Ez sem kíméli ugyan a regnáló hatalmat, de legalább nívósabban teszi - lásd Cyrano-stílus. Kreatív szempontból gratulálok a tervező(k)nek!

Szólj hozzá!

Műháború

2014. október 02. 11:48 - reklamfogo

lemonadefilm.jpgDúlnak a háborúk világszerte, idehaza szerencsére csak plakáton, ezért egy ilyen jellegű hirdetést veszek napirendre, persze a komolytalanabb fajtából. Öööö... már nem a hirdetés komolytalan, hanem a rajta megjelenített háború. (Ezt már buktam.)

Akárhogyis, a Lemonade filmgyártó vállalat reklámja igencsak erőteljes és ötletes. Azt próbálja bemutatni, hogy alacsony költségvetéssel is lehet jó filmet készíteni (a szlogen: "Great movies, tiny budgets" pont erre utal). És tényleg, ha a középső kockában, a kamera látómezejében, lévő képet nézzük, az egy valós háborús jelenetnek látszik, ám ha a teljes képet, akkor láthatóan csak trükk az egész. Még olyan apróságokra is figyeltek, mint a halott katona cipője, a feltartott locsolócső, de a legnagyobb poén, hogy az "elhunyt" katona nyitja meg a vízcsapot a slaghoz!

Bár némi áthallás van e reklám és az igazi háborúk médiamegjelenése között, ebbe itt és most nem mennék bele. A Lemonade hirdetése bombasztikus, ha filmet akarnék forgattatni, és nem lenne sok pénzem, biztos hozzájuk mennék. 

Szólj hozzá!

Keljen tejjel

2014. szeptember 29. 11:06 - reklamfogo

milklife.jpgA tejivás népszerűsítésére számos próbálkozás volt már, meztelen nőktől gyerekekig. Ez a most feltálalt reklám is ebbe a sorba áll be, de újszerű és lendületes módon. A célközönség feltehetőleg az ilyen mutatványokra képes fiatalság, de az is, aki ilyet nem tud, de szeretne.

A Milk Life az amerikai tejipari vállalatok közössége, akik nyilván abban érdekeltek, hogy minél több tej fogyjon a boltokban. Ha ilyen hirdetéseket dobnak be, akkor minden esélyük meg is van rá. "What 8 gramms of protein looks like when you're breaking the laws of physics." mondja a szöveg, azaz "Miként néz ki 8 gramm protein, amikor fittyet hánysz a fizika törvényeinek." Ebben az a szép, hogy egy pohár tejtől ugyan nem lesz ennyi energiád, de a szöveg és a kép maximálisan a helyén van, látványos, ötletes, hihető.

"Start your day with the power of protein", szól az apróbetűs rész, vagyis "Kezd a napod a protein erejével." Ez egy régi igazság, de a köntös új. Egyébként már a hirdetés színvilága is sugall valamit: a háttér szürkés, az előtérben lévő alak élénk színű. Ebből mindenki levonhatja a következtetést, hogy mi a jobb. 

Szólj hozzá!

Félek, nem jött be

2014. szeptember 25. 12:57 - reklamfogo

playland.jpgEgyszer volt, hol nem volt, egy reklámszakember(?), aki azt a feladatot kapta, hogy készítsen egy jópofa hirdetést a Play Land nevű vidámparknak. Sok-sok töprengés és kávés-cigis éjszaka után, a szakember(?) a homlokára csapott és eszelősen dolgozni kezdett. Nos, valahogy így születhetett meg a képen látható reklám, amely pont olyan fájdalmas, mint a fogorvos.

Egyszerűen már az is komoly intellektuális erőfeszítést igényelt, hogy eldöntsem, akkor most vidámparkot reklámoznak fogorvossal vagy épp fordítva, fogorvost vidámparkkal? "Fear made fun." mondja a szlogen, ami annyit jelent a mi nyelvünkön, hogy "A félelem viccessé téve." (vagy valami nagyon hasonlót). Ez vonatkozhat a fogorvosra is, ott félünk, de valahogyan viccessé teszik a számunkra (lásd bohócdoktor). A hullámvasúton való parázás azonban csak a talajon állva vicces dolog, bent ülve halálosan komoly. 

Szóval, ha a grafika jól is sikerült, az üzenet kétértelmű lett. Ráadásul arról sem vagyok meggyőződve (poénosan szólva: attól félek), hogy ez a legmegfelelőbb módja egy vidámpark reklámozásának. A fogorvos látványa ugyanis elveheti a kedvet a mókázástól, nem beszélve arról, hogy meglehetősen rossz szájízt ad az egész képnek.

Szólj hozzá!

Egy csöpp kecsöpp

2014. szeptember 22. 11:19 - reklamfogo

werder.jpgAkárcsak a filmek, a reklámok is egyre több látványt használnak - legalábbis, ha a lenyűgözés a cél. A sok egyszerű, de nagyszerű és a még több "jajj, ezt nem kellett volna" hirdetés között azonban időről-időre felbukkannak a "rengeteg időm és pénzem van, ráadásul értek a Photoshophoz" típusú reklámok is, mint például ez a mostani.

A Werder ketchup úgy gondolta, elég lesz a hagyományos paradicsomszósz reklámokból, amelyekben a tészta vagy a hamburger viszi a főszerepet és itt az ideje egy ütősebb ötletnek. A zöldségekből felépített űrszörny telitalálat, felnőtt és gyermek szemszögéből egyaránt. Talán egy picit félelmetesebbre sikerült, mint azt gondolták, de legalább maradandóbb a hatás. Amúgy pedig a célcsoport gyermekek még talán ki is nevetik.

A szlogen, stílszerűen ketchupos-művérrel: "Makes vegetables less scary", azaz "Kevésbé ijesztővé teszi a zöldségeket". Nem tudok erről véleményt formálni, mert nem eszem a zöldséget ketchuppal (nem félek tőlük nyersen sem, pláne párolva), de teljesen rendben van, pláne gyerekszemmel, akiknek bármi megehető, ha elegendő cukor vagy ketchup van benne.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása