A mű elkészült, az alkotó pihen. Hátradől és elégedetten szemléli a művét. A hangsúly az elégedetten van, hiszen semmi kivetnivalót nem lát benne. Feltehetőleg senkinek sem mutatta meg, de ha igen, akkor a kolbász látványa valamiféle kollektív hallucinációt okozott, és senki nem vette észre. Hogy mit? Adok egy kis időt, aztán leleplezem a nagy igazságot.
Koncentráljunk az információkra. Mi? Disznótoros kolbászfesztivál. Mikor? Október 11-13. között. Szponzorok? Vannak. Hol? Budapesten. De hol? Kolbászoljunk a városban, és majd rátalálunk? Esetleg keressük illat alapján?
Egy ideje már felmerült bennem, hogy a reklámfogyasztóknak talán ismételten szüksége lenne a sziporkázó szellemem által gyújtott fáklyafényre a töménytelen (vagy inkább tömény?) reklámáradatban, mert az elmúlt időszakban is olyan kvalitású remekművek láttak napvilágot, hogy csak pislogtam. De elodáztam az újrakezdést, mert mindig volt más dolgom, illetve mert egy fecske ugye nem csinál nyarat. De aztán jött a Lufthansa és az ő reklámja!
A jel! Igen, ez számomra, a reklámfogónak, egyenesen felkérés táncra, vagy kesztyű az arcomba. Akkor legyen! Nem ígérek semmit, így nincs mit számonkérni sem, de vessük bele magunkat ismét a reklámok fogyasztásába.
Sherlock Holmes híres volt agyafúrt észjárásáról, és persze "alapvető" kijelentéseiről. Ennek a mostani reklámnak a megfejtése is ilyen csavaros fifikát igényel. Látunk két parkoló autót, az egyik sok lámpával megvilágítva, a másik pedig a félhományban. Első pillantásra talán úgy tűnik, a hangsúly a kivilágított kocsin van, az a lényeges. Pedig nem.
"Hide in the shadows." mondja a szlogen, azaz "Bújj el a homályban." Nem mintha ez sokat segítene, de legalább felhívja a figyelmünket, hogy, akárcsak egy Doyle novellában, nem mindig a legnyilvánvalóbb és legszembetűnőbb megoldás a helyes. "With our 52 marking points." folytatja a szöveg, vagyis "A mi 52 pontos megjelőlésünkkel." Na, még mindig nem világos, Dr. Watson? Pedig alapvető: "Sherlock - lopásgátló."
Bevallom, nekem is utána kellett néznek, a deduktív logikám cserben hagyott. Arról van szó, hogy a Sherlock nevű cég 52 különböző helyen jelöli meg az autónkat, ezzel nehezítve meg a lopott autó és alkatrészeinek eladását. Így ha a tolvaj megpillantja az arany rák logót, nem is fog az autóval próbálkozni. Még akkor sem, ha a homályban parkol, ahol elvileg kisebb a lebukás veszélye.
Reklámtörténeti pillanat tanúi lehetünk: talán az egyik első gerillareklámot sikerült megtalálni és tálalni. Ez a pezsgőreklám 1921-ből származik, amikor is a német Deinhard vállalatnak az a nagyszerű ötlete támadt, hogy palackoknak öltözött emberek járják az utcákat, ezzel vive emberközelbe a nemes nedveket... vagy italokat..., talán az helyénvalóbb szó.
Apró adalék, hogy a palackok hasában sétáló emberek munkanélküli katonák voltak, lám mire jó a béke: Igyál, ne háborúzz!
Korábban már polemizáltam rajta, hogy bármilyen terméknek vagy szolgáltatásnak lehet reklámot készíteni. Sőt, lehet valami mellett és ellen is hatásosan kampányolni. Ez utóbbit szeretném most bemutatni, feltehetőleg nem a legjobb példán, de azért képletesen.
Íme az első reklám, a KFC-től, amelyben a Wattabox újításukat hirdetik:
Nincs benne semmi extra, leszámítva egy viccesnek gondolt helyzetet, amikor főhősnőnk a nem megfelelő embernek küldi az üzenetet... hahaha... A lényeg az, hogy a KFC olyan csomagolódobozban adja a menüket, amelyekben egy apró akkumlátortőltő van, és persze egy rövid kábel. Mindezt kifejezetten azért, hogy evés közben se kelljen nélkülözni a nélkülözhetetlen mobiltelefont (vagy legalábbis töltőre lehessen tenni).
Ezzel szemben a Kit Kat éppen ennek ellenkezője mellett szállt síkra: tedd le a mobilod, amíg eszel. Lássuk:
A csokicég új termékének kampányában 120 nagyvállalatnak küldött szét speciálisan csomagolt Kit Kat csokikat: a csomagolás három mobiltelefonnak nyújtott ideglenes parkolóhelyet, hogy amíg tulajdonosaik édességet majszolnak, inkább egymással beszélgessenek, semmint a kütyüiket nyomkodják.
Hogy kinek melyik változat tetszik, az nyilván egyrészt függ attól, mennyire mobilfüggő az illető (nagyon, ha egy mondatban 2x is használja a függő szót... 3x), másrészt attól, hogy éppen milyen helyzetben van. Mert ha lemerül a teló, akkor bizony tölteni kell, nincs mese, és az evés jó alkalom erre, hiszen magyar ember evés közben nem beszél. Elméletileg.
Ugyanakkor az is igaz, hogy ha egy kis pihenőt akarunk (Kit Kat Break), akkor jobb, ha a mobilt parkolópályára tesszük, és egymásra figyelünk. Szóval én azt mondanám, döntetlen az állás.
Egy pillanatragasztó reklám hálás téma, bár sokszor kimerül abban, hogy valaki odaragasztja magát egy bizonyos felülethez, és nem tud szabadulni. Ezt elégelhette meg az Olivé, és úgy döntött, csavar egy picit ezen a sztereotíp ötleten. Az eredmény beszédes.
Beszédes, és elmondja, hogyan lehet egy jó ötletből rossz hirdetést készíteni. A koncepció nyilván az volt, hogy az ember ne egy nagyméretű helyhez kötött, vagy nehezen mozgatható dologhoz (fal, plafon, szekrény, kamion, stb.) ragadjon hozzá, hanem egy mobilishoz. A sok lehetőségből a cipőt választották, amely ugyan logikus lépés (értitek, cipő - lépés!), ám vizualizálni talán egy picit körülményes. Ehhez a cipőhöz ragad hozzá egy ujj.
Nem is lenne ezzel probléma, ha sikerült volna jól megvalósítani. Mert ki az, aki az egész(!) ujját vágná le ilyen helyzetben? Nem a lehető legkisebb darabot? Másrészt, ha már így alakult, miért viseli a cipőt? Pláne ilyen büszkén? Értem, hogy humorosra akarták venni a figurát, de a jó viccet csak egy ujjnyi választja el az ostoba tréfától. És az az ujj most éppen nem a jó irányba mutatott... talán mert odaragadt egy viseletes cipő oldalához, ahelyett, hogy figyelmeztette volna a dizájnert a hülyeségre.
Egy egyszerű hirdetés következik most, semmi nehéz vagy megterhelő. A kozmetikai reklámok amúgy sem a túlzott komplexitásukról híresek (persze vannak kivételek). A legtöbb ilyen hirdetés középpontjában egy szépséges hölgy vagy egy macsó férfi áll, általában az ellenkező nem vágyának tárgyaként. Persze ez klisés, de nagy általánosságban így van.
Páldául ezen a Brut hirdetésen is, amely egy férfiparfümöt népszerűsít. A tervezők mindent beleadtak, vagy seemit sem bíztak a véletlenre, nehogy valaki elmulassza észrevenni a képből (és így a termékből) áradó férfiasságot. Karakteres, vagányan jóképű férfiarc, féligszívott szivar, szőrős mellkas, sötét haj, fém szemfedő (ez talán a kalózokra utal, vagy a nyaklánc elakadt félúton?), és a falloszt mintázó üvegnyakra ráfonódott kéz. És persze mindezt meztelen keretben, lágy női kézzel és köldökkel a háttérben. Annyi itt a tesztoszteron, hogy csak na.
Hat évvel ezelőtt, 2012. októberében, a kanadai Tudomány Világa Múzeum (Science World Museum) összefogott egy kreatív marketingcéggel, és kampányt indított a tudomány, illetve természetesen a múzeum népszerűsítésére. Ehhez találtak néhány valóban meglepő és kevéssé ismert tudomáynos tényt, majd ezeket okos megoldásokkal, gyakran gerilla eszközökkel, vizualizálták. Így került mérleg a liftbe, ceruza a falra, vagy színarany a reklámtáblára.
"2 uncia arany lefed egy egész hirdetőtáblát" mondja a csodaszép, és 6000 dollárt érő plakát, amely valóban arannyal volt borítva, és állandóan két biztonsági őr vigyázott rá.
"A két leggyakoribb félelem: bohócok és magasság." Érthető, ha bohócnak öltözött statiszták járták a magas házak környékét.
"Jobban látsz, ha rémült vagy" adja tudtunkra Jason Voorhees a Péntek 13 horrorfilmből. Ő már csak tudja.
"Kevesebb a súlyod, ha lefelé haladsz." Akár nyomban ki is próbálhatta az ember egy felhőkarcoló liftjében.
"A tested elegendő szenet tartalmaz 9000 ceruzához." Mi szemléltené ezt jobban, mint 9000 ceruza?
"Japánban évente 1500 földrengés van." Aaa...zzztt eeel-hiii...szeee..m.
"A kékbálna szíve olyan hatalmas, mint ez az autó." Ha az embereknek csak fele "ekkora szíve" lenne a veszélyeztetett állatok irányában, erre a hirdetésre nem is lenne szükség.
"A szúnyogok szeretik a kék színt." Erre semmi vicces nem jut az eszembe, de jó tudni a nyári ruhakollekció válogatásánál.
Lehet, és szokás is, azzal viccelődni, hogy mindent lehet reklámozni, nincs olyan elba...ltázott termék vagy szolgáltatás, amit ne lehetne egy kis marketinggel megtámogatni. A múltkor ecseteltem egy ilyen meglepő terméket, de csak azért tartottam furcsának, mert nem találkoztam még ezzel a hirdetéssel, itt. Mert ez nem császármetszés utáni krémet vagy egycsillagos szállodát reklámoz, ez annál sokkal nagyobb durranás. Szó szerint!
Íme egy 1950-60-as évekből származó turisztikai célú hirdetés, amelyben pusztán 3 dollárért kínálták az érdeklődőknek, hogy tekintsék meg a kísérleti atombomba robbantásokat Las Vegas határából. Garantáltan biztonságos távolságból, a hét minden napján, kivéve vasárnap. A szemüveg nyilván ajándék volt, de felelősséget gondolom nem vállaltak a későbbi utóhatásokra.
A "hűtőszekrényt az eszkimóknak" kampány (mert bizony ilyen is volt) smafu ehhez képest. Ez bombasztikus ötlet volt, és ráadásul bejött, mert az emberek tényleg eljöttek, hogy megnézzék a haditechnika eme vívmányát.
A mű elkészült, az alkotó pihen. Hátradől és elégedetten szemléli a művét. A hangsúly az elégedetten van, hiszen semmi kivetnivalót nem lát benne. Feltehetőleg senkinek sem mutatta meg, de ha igen, akkor a kolbász látványa valamiféle kollektív hallucinációt okozott, és senki nem vette észre. Hogy mit? Adok egy kis időt, aztán leleplezem a nagy igazságot.
