Hejj..., de jó lett

2016. január 06. 13:41 - reklamfogo

finishizer.jpgNagyon vékony jégre (hogy aktuális időjárási hasonlattal éljek) lépett a Finishizer nevű lengyel grafikai stúdió ezzel a most bemutatott reklámmal, amellyel saját magukat népszerűsítik. Nem csak azért, mert kényes témát választottak, hanem mert a lengyelek különösen érzékenyek erre a szimbolikára.

Az első látásra igencsak felháborító képről azonban közelebbi vizsgálatra (már persze, ha valaki hajlandó erre és nem utasítja el kapásból) kiderül, hogy egyetlen emberen kívül senki nem tiszteleg, hanem sokkal inkább beint. Erre utal a szöveg is: "The best finish you can imagine", azaz "A lehető legjobb befejezés, amit el tudsz képzelni". Nos igen, ha annak idején ez lett volna a reakció, akkor most nem itt tartanánk.

Szóval lehet a Finishizer-t bírálni, ám ötletük ügyesen egyensúlyoz az ötletesség és a undor borotvaélén. Az tuti, hogy felkapjuk a fejünket rá, emellett a technikai kivitelezés is csúcs. 

Szólj hozzá!
Címkék: Média Sajtó Print

Stoppilóta

2016. január 04. 14:03 - reklamfogo

Igen, mostantól reklámvideók is lesznek.

Az egyik terület, ahol érdemes és érdekes reklámfilmeket lehet készíteni, az autóipar. Valljuk be, azért egy nyomtatott kép messze nem tudja visszaadni mindazt, amit egy film - pláne, egy kocsinál. Remek példa erre, és az általam dicsőített minimalista stílusra is, az alábbi Toyota hirdetés, amely a márka biztonsági kapacitását van hivatva szemléltetni.

Azt mondjuk elképzelni sem tudom, hogy mit keres ezzel a pöpec Toyotával ezen az albán úton, remélem a pilóta nem a bombázásokhoz méri fel a terepet, de a fura ötlet ellenére a kivitelezés kiváló. Szöveg nélkül, ahogy kell, a végén a felirat csak annyit közöl, hogy ez az ütközés-gátló rendszer olyan, mintha egy vadászpilóta ülne velem a kocsiban, csak jobb.

Egyébként, ha egy vadászpilóta venne ilyen autót, őt mivel győznék meg?

Szólj hozzá!
Címkék: Film Autó Állatos

jóból is megárt a Sok(k)

2016. január 02. 16:59 - reklamfogo

bourbon1970.jpgKezdjük az évet egy a múltba visszarévedő reklámmal, annál is inkább, mivel a kép valahogy a szilveszteri partik hangulatát idézi fel, persze pár konyak után. Mert eme hetvenes évekbeli Bourbon hirdetésen szereplő alakoknak valahogy túlméretesre sikeredett a feje, ráadásul olyan arckifejezésük van, hogy Hannibal Lecter leckéket vehetne tőlük.

"join us for a true Bourbon", azaz "csatlakozz hozzánk egy igazi Bourbonra" mondja a szöveg, és talán nem véletlen, hogy kisbetűvel írnak mindent, kivéve magát az Italt. Ügyes fogás, bár nem tudom, mit is akar igazából kifejezni (esetleg, hogy ez az igazi?).

De ne elemezgessük, csak csodáljuk / rémüldözzünk a látványon, és örüljünk, hogy az ilyesfajta delírium elmúlik nálunk is, és elmúlt a reklámgrafikából is. 

Szólj hozzá!

Látod? Nem látod? Na látod!

2015. december 31. 05:32 - reklamfogo

hny_yes.jpgElérkezett az év vége, helyénvaló tehát, ha ilyen témájú hirdetést teszünk az idei étlap végére. A Yes mosogatószer gyártója ezzel a kedves ötlettel kíván boldog új évet, de csak a józanoknak, mert a kreativitás csak akkor válik láthatóvá, ha még élésen látunk és az IQ-nk is 100 fölött van.

Ha jobban szemügyre vesszük a képet, akkor észrevehetjük, hogy a poharak annyira, de annyira tiszták, hogy átlátszanak és nem látszanak. (Ha ez így nem érthető, akkor az előbb említett két feltételből legalább az egyik pillanatnyilag nem teljesül, és inkább látogass vissza holnap.)

Értjük a Yes üzenetét, de tartok tőle, hogy nem praktikus a mosogatószer használata, mivel ezentúl egyetlen üvegpoharunkat és edényünket sem fogjuk megtalálni a konyhaszekrényben. Arról nem is beszélnék most, hogy a reklámfotót sem lehetett egyszerű elkészíteni, honnan látták, hogy hova kell tölteni a pezsgőt?

Szólj hozzá!

Fanta...sztikus!

2015. december 27. 18:29 - reklamfogo

2015-fanta.jpgNyilván sokféle szempontból lehet vizsgálni, hogy melyik volt 2015 legjobb reklámja, és szinte biztosra vehető, hogy nem lesz abszolút győztes. Egy ezzel foglalkozó weboldalon az itt látható Fanta hirdetést nevezték meg az idei év bajnokának, amellyel én kezdetben vitatkoztam, ám aztán meggyőztek, hogy de tényleg.

Nálunk is látható volt ez az alkotás, ám szerintem a lényeget lespórolták róla, méghozzá azt, amitől épp ez a reklám került a dobogó legfelső fokára. Maga a hirdetés nem túl izgató, hiszen tele van butyuta reklámdumával, ráadásul többféle betűtípussal, amiért már egy gyakornokot is lefejeznek, nemhogy egy magát gyakorlott reklámtervezőnek nevező egyént.

A tutiság az utolsó mondat: "Csak tépj le egy darabot ebből a plakátból, tedd a szádba és élvezd a Fantát a hirdetés megkóstolásával!" Hogy mi van, mi van, mi van??? Fantaízű papírra nyomták az egész reklámot?!

Persze nem tudom, hogy pár nap a szmogos utcán mennyire módosítja az ízt, és azt sem, hogy mi van, ha megázik a plakát, de most ne kötekedjünk, hanem sírjunk a boldogságtól! Várom a McDonald's, a Swarowski és a BMW hasonló plakátjait!

Szólj hozzá!
Címkék: Ital Gerilla

Kirobbanó Karácsony

2015. december 24. 06:35 - reklamfogo

ch_hba.jpgKarácsony napján is legyen Karácsony! A HBA nevű egészségbiztosító cég ezzel a humoros, ugyanakkor komoly hirdetéssel színesíti az ünnepeket. Ellentétben az ilyenkor szokásossal, nem kellemes ünnepeket kíván, hanem eladni akar, mert ha még december 31. előtt kötünk szerződést, akkor extrákat kaphatunk a biztosításunkhoz.

"Christmas can be dangerous", azaz "A Karácsony veszélyes lehet" figyelmeztet a szöveg, és tényleg. Lakástűz, ételmérgezés, stb.... ja és persze ez a jó ki angolszász pukkanó cucc, ami nálunk nincs divatban. Persze ahhoz, hogy a képen látható hatás jelentkezzen, legalább egy fél megatonnás pukkanóra van szükség, de elvitathatatlanul jó poén (mondhatni nagyot szól).

A viccen kívül tényleg elgondolkodtat, hogy itt lenne az ideje biztosítást kötni, mert egy látszólag veszélytelen dolog is tud kellemetlen galibát okozni. Ráadásul most extrákat is kaphatunk, és árkedvezményt!

Szólj hozzá!

Áll a fa...?

2015. december 19. 07:07 - reklamfogo

ch_exsens.jpgLassan eljön a Karácsony, természetes tehát, hogy karácsonyi téma kerül az étlapra. Voila, már itt is egy francia példány, mégpedig amolyan pikánsan francia, az Exsens parfüm gyártójától.

A messziről karácsonyfának tűnő kompozícióról gyorsan kiderül, hogy nem egy feldíszített fenyőfáról van szó, hanem egy hölgyről, aki zöld szoknyát visel és piros alsóneműjét emeli a magasba, mintegy csúcsdíszként. Ezek a franciák... mindenről az érzékiség jut eszükbe (hogy illedelmesen fogalmazzak). Kétségkívül ízlésesen pikáns ötlet, bár erről a hölgyek véleményét is ki kellene kérni.

A szöveg a francia és angol kreatív keverése, a francia "Ha...ouiiii..." nagyjából úgy hangzik, mint az angol "happy" kiejtése, ezáltal a szöveg egy angol (és egy művelt francia) számára is érthetően annyit közöl, hogy "Kellemes karácsonyt és boldog új évet". Nos, ez meglehetősen sablonos, de a finom nyelvi játék kétségtelenül sokat dob rajta, különösen ha a "ha.... ouiiii...."-t a hölgy testhelyzetéből és alul-öltözetlenségéből fakadó ténnyel elegyítjük. Elég érzéki voltam?

Szólj hozzá!

Törékeny ötlet

2015. december 16. 09:59 - reklamfogo

kung-fu-panda.jpgA most bemutatott reklámmal kicsit bajban vagyok, mert nem igazán tudom eldönteni, hogy egy roppant ötletes gerillareklám, vagy egyszerű utcai vandalizmus. Ami tény, hogy nagyon ötletes, bármelyik verzió is érvényes rá.

Maga a hirdetés a Kung Fu Panda film plakátja ez, mégpedig valamelyik északi országban (ez arra utal, hogy mégsem vandalizmus lehet a háttérben). Azt elképzelni sem tudom, mi lehet az üvegszilánk helyett a földön, mert hogy nem üveg, az biztos.

Ahogy mondtam, érdekes hirdetés, kreatív ötvözése a plakátnak és a környezetnek, egyértelműen figyelemfelkeltőbb, mint egy sima buszmegállói poszter. Ugyanakkor egyértelmű, hogy ez bárhol nem valósítható meg, vagy a plakát tűnne el reggelre, vagy a többi üvegtábla is be lenne zúzva. 

Szólj hozzá!

Titokhattyú

2015. december 10. 10:35 - reklamfogo

gazdversny.jpgMindig nagy öröm egy új szereplőt üdvözölni a reklámpiacon, nincs ez másképp a most terítékre kerülő hirdetővel sem. Volt már itt adóhatóság, kormány, temetkezési vállalat és végrehajtó is, most egy új hivatal csatlakozik, a Gazdasági Versenyhivatal.

A képi ábrázolás szívet melengető, hazai tájak, hazai formák. De a legjobb a hazai nyelvezet. Nézzük ezért ezt egy kicsit alaposabban.

Ugyan kevés kevésbé feltűnő dolog van egy titkos üzleti konspirációs megbeszélésre, mint a városligeti csónakázótó kellős közepe egy hatalmas hattyúcsónakban, de fogadjuk el, hogy kartellező barátaink (illetve dehogy a barátaink!) pont ezt választották. Az első mondat tehát érvénytelen. A második mondat kb. annyira fenyegető, mint a "ha lopsz, elkapnak". Ha ez hatékony lenne, akkor már rég nem lenne bűnözés. A harmadik azonban a legszebb: jelentsd fel magad, megúszhatod. Ez a tavi csónakázásra rímelő mondat irodalmilag kimagasló, ám egyrészt feltételes módban van (azaz lehet, hogy nem úszod meg), másrészt kicsit konyhanyelven szólítja meg a fajsúlyos vállalkozókat. 

Bár a tegezés ebben az esetben szintén kicsit lekezelő, a "Nem marad köztetek" szlogen valóban jól sikerült ötlet. Ha a hattyú helyett a Vajdahunyad-vár rózsaablaka alatt állnának az öltönyösök, határozottan jobb lenne a szimbolika.

Szólj hozzá!

Fakó Télapó

2015. december 07. 14:11 - reklamfogo

omino_bianco_santa.jpgNos, elrepült a Télapó vagy a Mikulás, kinek melyik megnevezés esik jól ideológiailag. Televolt a puttonya, mindenkit kiosztott és most egy évig elvan magában.

Eme frappáns felvezető után térjünk rá a mai fogásra, természetesen egy Télapós reklámra. Bár első pillantásra úgy tűnhet, egy rendőrségi kihallgatáson ül erősen megfakult ruházatú jótevőnk, a látszat csal. Nincs itt másról szó, mint egy bánkódó és önmagát marcangoló Mikulásról, aki nagyon mérges magára, amiért a ruháját nem a megfelelő mosóporral mosta, ezért így járt.

Bezzeg, ha Omino mosóporral mosta volna! Mert akkor még most is piros volna! Azért valljuk be, elég ho, ho, ho, ötletes reklám, legalábbis túlmutat az ünnepi hangulaton, kólán, cigarettán és gyerekjátékokon. A szlogen azonban ennél is jobb: "Try to be good, at least with colours", azaz "Próbálj meg jó lenni, legalább a színekhez". Kabumm!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása