Vízpad

2018. augusztus 06. 07:09 - reklamfogo

gyeppad.jpgAz ember vizuális lény, jobban megértünk dolgokat, ha nem csak elmondják nekünk, vagy elolvassuk, hanem ha láthatjuk. Különösen igaz ez olyan helyzetekben, amikor valami kevésbé megfogható dolgot szeretnénk elmagyarázni. Például a locsolásra elpazarolt víz mennyiségét.

Erre talált érdekes és könnyen megérthető megoldást a denveri vízművek, és ilyen padokat állított fel néhány forgalmas helyen. A nagyobbik padon az olvasható, hogy "Ennyi vizet adsz a gyepednek", míg a kisebbik padon az, hogy "Ennyi szükséges valójában".

A különbség szemléletes, és láthatóan nagyon vicces a gyermekeknek is. Ha az alatt a pár perc alatt, míg a gyerkőcök elugrálnak a padokon, a szülő egy kicsit belegondol ebbe a különbségbe, és valamennyivel tényleg visszafogja a locsolást, akkor nem csak a pénztárcája marad vastagabb, de ráadásul tett valamit a környezetvédelemért is. 

Szólj hozzá!

Csókolom az autódat

2018. augusztus 02. 08:33 - reklamfogo

Nekem semmi bajom sincs a Land Rover autóval, sőt, magam is szívesen elkormányoznék egyet. Valahol a tudatalattimban, nyilván a korábbi imázs-építő reklámok hatására, erről az autóról a vad tájak, kemény utak, erő, dinamika és a szikár elegancia jut az eszembe. És akkor karamboloztam ezzel a reklámfilmmel:

Nem tudom, láttam-e már olyan reklámot, amely ennél is jobban az imádat tárgyává tesz egy autót, hiszen ez nem csak plátói szerelem, ez fülledt erotika, és ha nem nyílna ki az ajtó, ki tudja még mit tenne a kocsival sármos pasink. Komolyan nem értem, mi volt a koncepció emögött a hirdetés mögött... (egy halvány sejtésem azért van).

Egyébként az egész arra megy ki, hogy használt Land Rover-t csak olyan korábbi tulajdonos esetén érdemes venni, akit a Rover igazol (Certified pre-owned). Most akkor a fekete hajú amorozó lenne a korábbi tulaj, aki még mindig így kényezteti a kocsiját? De akkor miért vált meg tőle?

Elismerem, hogy az ötlet nem teljesen elvetélt, sőt meghökkentően figyelemfelkeltő, de pillanatnyilag csak arra tudok gondolni, hogy amennyiben nem szeretném, hogy autómat idegen férfiak nyalogassák, ne vegyek Land Rover-t, használtan se. 

Szólj hozzá!

Gengsztergólya

2018. július 30. 07:44 - reklamfogo

kelo-ads.jpgÉvek óta gyűröm az ipart, és veszem terítékre a különféle reklámokat, de még mindig meg tudok lepődni egyes hirdetéseken. Nem is a kivitelezésen, mert az mindig új és új élményeket hoz, hanem azon, hogy mi mindent lehet reklámozni. Például sosem gondoltam volna, hogy a császármetszéses szülés után visszamaradó heg kezelésére készült krémet publikusan is hirdetik. Pedig de, és nem is akárhogyan!

"Did the stork leave you a souvenir?", azaz "Hagyott a gólya egy emléket?" kérdezi a felirat, amely mellett egy eléggé gengszterkinézetű madár pózol, szikével és babapelenkával. Először nem is értettem a poént és tippem sem volt, miről van szó, de aztán a sarokban megbújó apróbetű eligazított. 

Óriási. De komolyan. Egy ilyen termékhez/témához ilyen kreativitással hozzányúlni bravúr, amely előtt kalapot kell emelnem. 

Szólj hozzá!

Doktor a sarkon

2018. július 26. 07:04 - reklamfogo

umdcare.jpgKifejezetten elragadó grafikával készült ez a hirdetés, mintha egy számítógépes játék vagy rajzfilm egy kockáját látnánk. Már ezzel is egyértelműen kilóg a sorból és felkelti az érdeklődést, amely egy reklámnál egyáltalán nem hátrány, sőt inkább előny. Aztán próbáljuk értelmezni az eléggé klisészerű jelenetet, de dacára a sztereotip szituációnak, mégis élvezzük a helyzetet. Érdemes megfigyelni, hogy a grafikus apró komikumot is elrejtett: az üveglapot cipelő baloldali alak túlméretes orra az üvegnek nyomódik.

A várható baleset egyértelmű, a sérültek száma pillanatnyilag megjósolhatatlan, de valahol egy és négy között mozog. Tekintve a széttörő üveg éles szilánkjait, a vérzés elkerülhetetlen, a gyors orvosi segíség pedig nékülözhetetlen. És pont itt van a hirdetés lényege: az amerikai UMD Care nevű, 24/7 orvosi szolgáltatásokat nyújtó klinika résen van. "We're also around the corner", vagyis "Mi is ott vagyunk a sarkon", mondja a felirat, jelezvén, hogy szerte New Yorkban elérhetőek rendelőik.

Ugye, hogy lehet komoly egészségügyi szolgáltatásokat fehérköpenyes, komor-tekintetű alakok, feszes uniformisú, karcsú nővérkék, és tudományos hablaty nélkül is hatékonyan hirdetni?

Szólj hozzá!

Meglepő, de nem mulatságos

2018. július 23. 08:24 - reklamfogo

Úgy tartják, hogy egy előadást érdemes egy érdekes, meglepő statisztikai adattal kezdeni, hogy megragadjuk a hallgatóság figyelmét. Nyilván hasonló lehetett a cél ennél a gerilla-reklámnál is, amely egy mozgássérült parkolóhoz csatlakozik.

parkingplace.jpg

"Minden 48 másodpercben egy ittas vezető feljogosít valakit arra, hogy ezt a parkolóhelyet használja." szól a valóban megdöbbentő felirat. Nem tudom, hogy "gyárilag" így festették fel a parkolóhelyet vagy csak egy utólagos partizánakcióról van szó, de roppant találó és elgondolkodtató. És természetesen rettentően elszomorító is...

De hogy ne ilyen búskomoran fejezzem be a posztot, arra is szeretnék rámutatni, hogy egy adag kreativitással milyen hatékonyan és ütősen lehet célbajuttatni egy üzenetet, unalmas plakátokra eltapsolt milliók nélkül.

Szólj hozzá!

Székség

2018. július 20. 13:10 - reklamfogo

karpitos.jpgGondolom, hogy annak idején a marketinget nem igazán tanították alaposan vagy behatóan (bár ez a két szó nagyjából ugyanazt jelenti ebben a szövegkörnyezetben), és elsősorban a főbb figyelemfelkeltő technikákra koncentráltak. Hogy miből jutottam erre a holmesi magasságokba törő következtetésre? Alaposan megfigyeltem az itt látható hirdetést, és használtam a deduktív logika lépéseit. Alapvető, kedves Watson.

A hirdetés a Szék és Kárpitos Vállalat megrendeléséből készült, és a kép alján sorakozó, nem túl kreatív felsorolás alapján, nyilvánvalóan magát a céget van hivatva promótálni és nem egy konkrét termékeket. Itt érhetjük tetten az első sztereotíp elemet: egy székgyár használjon széket a reklámjához. Nem túl eredeti, de legalább faék egyszerűségű logikát igényel mind a megtervezés, mint az értelmezés oldaláról.

Ugyanakkor egy szék, akármilyen szép is, nem túl figyelemfelkeltő, azaz kell valami izgalmas is a képre. És akkor valakinek beugrott a következő sztereotípia, a marketing egy örök klasszikusa: kell egy jő nő a hirdetésbe, lehetőleg alulöltözötten! És lőn, az eredmény magáért beszél. 

Mivel a megfigyelés mestere is vagyok, realizáltam a kegalul feszítő 1983-as évszámot, így nem zárom ki, hogy ez nem is egy reklámkép, hanem egy akkoriban nagyon divatos kártyanaptár illusztrációja. Ettől függetlenül a fenti megállapítások érvényesek.

Szólj hozzá!

Rúgd be az agyad!

2018. július 17. 06:42 - reklamfogo

Sok vita volt, van és lesz arról, hogy milyen is a jó reklám. Sorolhatnánk mindenféle kritériumot, példát és alapelvet, de az igazság az, hogy nagyon nehéz megjósolni, miből lesz a cserebogár. Hiszen ami az egyik embernek tetszik, a másiknak nem biztos, hogy ugyanúgy bejön. Persze vannak tényleg működő alapelvek, mint például az, hogy a "jó" reklám legyen eredeti. És ez a Mountain Dew üdítő-reklám pont ilyen:

Nem indul túl lehengerlően, nem szögez oda a székbe, csak egy pankrátor teszi-veszi magát, és olyanokat kiabál, hogy "Hadd mondjak neked valamit, Fukar Jim, kimegyek oda, és felmosom veled a padlót, mert ez az, amit én teszek, amikor megcsinálok valamit." És már legyintenénk is, hogy hagyjál már békén, amikor beindul az, amiről a bevezetőben meséltem: az eredetiség.

Mert meglódul a kamera, és hamarosan kiderül, mi is itt a nagy helyzet, miről is vakerál a fickó: ez itt egy üdítőital (nem energiaital, a koffeintartalma alapján), ami felpörget. "Give your head a Mtn Dew kisckstart", vagyis "Adj a búrádnak egy Mtn Dew kezdőlökést". Tudom, hogy nem mindenki fog egyetérteni velem, de szerintem ez egy jó reklám.

Szólj hozzá!
Címkék: Film Ital Külföldi

Kanyarfény

2018. július 13. 07:34 - reklamfogo

subarufeny.jpgInaskorom nagy tréfája volt, amikor valakit elküldtek kanyarfúróért vagy derékszögű körzőért, ám ezek a viccek nem csak hogy kikoptak a használatból, hanem megoldódtak, mert mert ma már létezik kanyarfúró. Mindez csak onnan jutott eszembe, hogy a Subaru autógyár nem hogy a fúrót, hanem a fényt is meg tudja hajlítani, ahogy az itt látható.

Nem csalás, nem ámítás, még akkor sem, ha nem egészen az történik, amit a hirdetésben látunk: nem a fény kanyarodik be, hanem a kormánykerék tekerésekor a fényszórók elfordulnak a kanyarodás irányába, jobban bevilágítva az utat, ahová éppen befordulni készülünk. Ettől függetlenül a reklám maga ötletes, különösen, hogy a Beatles tagjait használják fel, akiknek egyik ikonikus képe az, amikor egy zebrán mennek át. Azt nem teljesen értem, hogy miért nem imitálták hűebben az eredeti jelenetet, ahelyett, hogy sakkfigurákként felsorakoztatták őket, de legyen így.

Viszont Leila hercegnő alakja kakukktojás... és sajnos a szöveg sem világítja meg a helyzetet: "Never lose your way.", azaz "Soha ne téveszd el az utad." Hát ja, nem mindegy, hogy Beatles vagy Star Wars. Pláne, ha sárga tengeralattjáróval közlekedünk autóúton. 

Szólj hozzá!

A napnál világosabb

2018. július 11. 06:55 - reklamfogo

claresun.jpgHasít a nyár, és egyesek élvezik a napsütést, mások átkozzák. A legjobb az egészben, hogy ez a Napot egyátalán nem érdekli, csak süt, főz, párol, gőzöl. Mivel forró csillagunkat nem tudjuk jobb belátásra bírni (pillanatnyilag még), ezért nekünk kell óvatosnak lenni vele, és ésszel napozni. Persze ezt könnyű mondani, meg úgy is mindenki tudja, de azért az ismétlés a tudás anyja, mondta Lenin (vagy valaki más), ezért az emlékeztetés sosem árt. Különösen olyan helyen, ahol sok a nap és a napimádó.

Persze egy sima felairat vagy plakát nem annyira szembeötlő, mint egy kreatív gerilla húzás, ezért is találom ötletesnek az itt látható megoldást. "Take a break from the sun", vagyis "Tarts szünetet a napozásban", mutatja a felirat világosan. (Értitek, világosan...)

Szólj hozzá!

13+1 marketing statisztika a nőkről

2018. július 06. 06:52 - reklamfogo

womenq4.jpgTalán meglepőnek hangzik, de igaz: a nők keresete és költése nagyobb arányban növekszik, mint a férfiaké, illetve a nők egyre nagyobb mértékben irányítják a családi költéseket, mint a férfiak. A vásárlások 85 százalékában önállóan vagy döntés-befolysáolóként vesznek részt, és még a férfiasnak tartott termékek (mint az autó, a szórakoztató elektronika, vagy a férfiruha) felénél is komoly beleszólásuk van a vásárlásokba. Ennek ellenére a nők több mint 90 százaléka úgy érzi, a reklámszakemberek nem értik meg őket. Felkeltettem az érdeklődésedet? Akkor menjünk tovább!

Tovább
Szólj hozzá!
Címkék: Marketing Ezmegaz
süti beállítások módosítása